Luna Park

Nem tudtam, mit várjak az estétől.

Calummel volt randim, már a második.

Az első találkozónkra vegyes érzésekkel gondoltam vissza, miközben a Luna Park felé sétáltam. Abban sem voltam biztos, egyáltalán akarom-e ezt a második randevút; Calum nagyon tetszett, de arról fogalmam se volt, ő hogyan tekint rám. Nem adta jelét, hogy többet szeretne egy barátnál, akivel eltöltheti a szabadidejét.

Amikor elhívott a vidámparkba, hosszasan mérlegeltem. Attól féltem, hogy minél több időt töltünk együtt, minél jobban megismerem, annál jobban belehabarodom, ő viszont nem viszonozza majd az érzéseim. Az eszem azt súgta, ne kockáztassak, azonban a szívem éppen az ellenkező irányba terelt. A szívemre hallgattam: úgy döntöttem, adok még egy esélyt Calumnek. Hiába, nem tudtam ellenállni annak a különleges, sötét szempárnak és a kisfiús mosolynak.

A Luna Parkhoz érve nagy levegőt vettem, és még egyszer végignéztem magamon. Csak reméltem, hogy eltaláltam az öltözékem – sem túl szexis, sem túl visszafogott nem akartam lenni. Azt hiszem, a combközépig érő ruha bakanccsal és bőrdzsekivel biztonságos választás volt.

Közelebb sétáltam a vidámpark bejáratához, és Calum arca után kutattam a tömegben. Az óriási, groteszk férfiarcot formázó fal alatt elhelyezett vaskapu mellett állt zsebre dugott kézzel, és őrülten szexi volt. Amint pillantásom végigsiklott a farmerdzsekibe, kockás ingbe és hihetetlenül feszes, fekete csőnadrágba bujtatott alakján, kellemes bizsergést éreztem a gyomrom tájékán.

Calum mosolyogva hozzám lépett, majd zavartan, némán megállt előttem. Mondanom sem kell, hogy a mozis fiaskó megismétlődésének lehetőségétől én is zavarba jöttem. Cal azonban megmentette a helyzetet: szó nélkül hozzám hajolt, és megpuszilta az arcom.

Fogalmam se volt, mi járhat Cal fejében, én azonban másra se tudtam gondolni, mint az illatára, a testéből áradó melegre és telt ajkának puha érintésére. Eljátszottam a gondolattal, milyen érzés lehet, ha azok a húsos, bársonyos ajkak az enyéimre tapadnak, ám amikor a bőröm egy pillanat alatt átforrósodott, rájöttem, ez rossz döntés volt. Jobbnak láttam rá se nézni Calumre, amíg vissza nem nyertem az uralmam az elmém fölött, így többnyire a villódzó fényekre, a helyet uraló zajokra és illatokra koncentráltam, míg a parkban sétálva eldöntöttük, mit próbáljunk ki.

Az első választásunk az óriáskerékre esett. Sydney-t mindig is a világ egyik legszebb városának tartottam, de a kivilágított esti város látképe egyszerűen lenyűgözött. Teljesen belevesztem a látványba, így amikor Calum közelebb hajolt, egy pillanatra összerezzentem.

– Nem félsz? – suttogta a fülembe, miközben kezét az enyémre simította, én pedig beleborzongtam a közelségébe, az érzésbe, ahogy meleg lehelete a bőrömet érte.

– Nem – válaszoltam őszintén, ám szinte azonnal meg is bántam, mert Calum ennek hallatán elhúzta a kezét.

– Az jó – mosolygott, de mintha ő sem erre a válaszra számított volna. – Innen látszik a házunk! – kiáltott fel izgatottan némi hallgatás után. – Látod? Ott – mutatott egy távoli pontra, nekem viszont fogalmam se volt, hogy az öblön túl pislákoló tengernyi fényforrásból mégis melyik jelentheti neki az otthont. Amikor erre rájött, fejét az enyémnek döntötte, hogy egy vonalba kerüljön a szemünk, megfogta a kezem, és kinyújtott mutatóujjam arra a pontra szegezte, amelyiket látnom kellett.

És sikerült.

Mielőtt az óriáskerék megállt volna, még megmutatta néhány kedvenc helyét. Ugyanazt a módszert alkalmazta, amelyet korábban is, a képzeletem pedig újfent szárnyra kapott. Figyelnem kellett volna Calre, én azonban csak arra tudtam koncentrálni, hogyan kerülhetnék még közelebb hozzá.

Nem értettem Calum visszafogottságát. Bármelyik másik srác már rég a mellemet markolászta volna, vagy ujjai a combomon araszoltak volna a bugyim irányába, ő azonban semmi jelét nem adta, hogy ilyesmi foglalkoztatná. Csupán el kellett volna fordítania az arcát, az ajkunk máris összeért volna, és ettől majd’ megőrültem. Pedig máskor minden alkalmat megragadott, hogy a szexről beszéljen. Nem mintha azt akartam volna, hogy ezeket megtegye, de valamit azért igazán kitalálhatott volna, hogy éreztesse, különleges vagyok a számára. Igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy talán mégsem tetszem neki, elvégre akkor nem hívott volna el egy második randira. Ám továbbra sem tudtam mivel magyarázni a viselkedését.

Amikor leértünk, Calum a kezét nyújtotta, és kisegített a székemből.

Miközben a vidámparkban sétáltunk, és azon törtük a fejünket, mi legyen a következő játék, amit kipróbálunk, Cal megállt egy édességes pultnál.

– Angie, kérsz óriásnyalókát? – A színes cukorcsíkokból összetekert édességre bökött, majd ujjait vigyorogva a fülemhez közelítette, és finoman megfogta a fülbevalómat, amely a nyalóka kicsinyített mása volt. – Pont olyan, mint a fülbevalód. Nagyon jól áll – mondta, és rámmosolygott, én pedig elpirultam a bóktól.

Kezünkben egy-egy hatalmas nyalókával szálltunk fel a Százkarú Polipra, melynek az volt a lényege, hogy a hosszú fémcsápok végén elhelyezett kabinok a saját tengelyük és a polipé körül is szédületes sebességgel forogtak. Szó szerint szédületessel, de mi nem bántuk. Mindketten eszeveszetten sikítoztunk és kacagtunk egyszerre, ám míg én a táskámba süllyesztettem az édességem, és igyekeztem minél szorosabban kapaszkodni, Cal elég nagylegénynek érezte magát ahhoz, hogy közben is bele-belenyaljon a nyalókájába. Egészen addig, amíg a nagy pörgés-forgás közepette egyszer csak elengedte a pálcikát, és a nyalóka kirepült a kezéből. Egyenesen a három kabinnal mögöttünk viháncoló, dús göndör hajú lány hajkoronájába…

A lány dühödten kutatta, honnan érkezett a nem várt meglepetés, ezért Calum lecsúszott az ülésén – már amennyire a biztonsági korlát engedte.

Még akkor is megállíthatatlanul nevettünk, amikor kiszálltunk a Polipból. Egymásba karolva próbáltunk erőt venni magunkon, de hiába. Amikor megpillantottuk a lányt, aki még mindig a hajába ragadt nyalókával küzdött, a nevetőgörcs végképp elhatalmasodott rajtunk, és eszünkbe se jutott segíteni, vagy bocsánatot kérni tőle. Cal vállára hajtott fejjel vihogtam, miközben igyekeztem megakadályozni, hogy a kibuggyanó könnyeim elkenjék a szemfestékem, ő pedig a derekamra font karral terelt más irányba.

A célbadobásnál Cal mindenképp szerencsét akart próbálni. Biztos volt benne, hogy nyer nekem valamit, és ezt azzal magyarázta, hogy nagyon jó kosaras – lehetetlen, hogy ne találja el valamelyik ajándékot.

Figyeltem, ahogy összpontosított, a karját, amint a válla fölé húzta, és az igazat megvallva nekem sem volt kétségem a sikerét illetően, bár az sem érdekelt volna, ha üres kézzel távozunk onnan. Beértem volna Calum látványával is, mert azokban a percekben volt benne valami igazán férfias; mint a vadász, aki éppen a zsákmányát készül elejteni. Ő viszont mérhetetlenül csalódott volt, miután a harmadik labda is célt tévesztve hullott a földre. Zavarban volt, úgy láttam, szégyelli magát gyatra teljesítménye miatt, ezért a pillantásomat kerülve inkább a földre szegezte tekintetét.

Őszintén megsajnáltam, és igyekeztem megvigasztalni.

– Emiatt ne érezd rosszul magad! Az ilyen játékokat úgy tervezik meg, hogy tutira ne essen le semmi. Te is láttad, hogy minden dobásod talált, erő is volt bennük – nem a te hibád.

Cal grimaszolt, de láttam a szemében, hogy értékeli a megnyugtatására irányuló törekvéseimet. Melegen rámmosolygott, én meg majd’ elolvadtam, de leginkább azzal vett le a lábamról, hogy amikor azt hitte, nem figyelek, komolyan, vágyakozva mért végig. Úgy gondoltam, kezdetnek ez is megteszi, bár sajnáltam, hogy velem valamiért továbbra sem szándékozott éreztetni a vonzalmát.

Ezután egyenesen a hullámvasút felé vettük az irányt. Alig vártam, hogy felüljünk, mindig is imádtam a sebességet. Calum osztozott a lelkesedésemben, és úgy láttam, tetszik neki a sebesség iránti szenvedélyem. Magabiztosan ült mellettem – ez viszont nekem imponált. Vonzódtam a magabiztos, egészséges önbizalommal rendelkező pasikhoz.

Calum vastag szemöldökét emelgetve vigyorgott rám, miközben a vonat felfelé kapaszkodott a lejtőn. A csúcson aztán teljesen elsápadt. Tenyerét a gyomrára tapasztotta, és bár próbálta tartani magát, egyértelműen egyre rosszabbul volt. Amikor a vonat meglódult, elkerekedett a szeme, egyik kezét a szája elé kapta, míg a másikkal úgy kapaszkodott, mintha az élete múlt volna rajta. Bár megfordult a fejemben, nem volt szívem ugratni. Jobb kezem az ő elfehéredett ujjaira szorítottam, és miközben a száguldástól és az éles kanyaroktól sikítottam, azért imádkoztam, hogy Calum ne hányja el magát.

Szerencsére kibírta, de az arca még mindig zöldes színben játszott, amikor elhagytuk a hullámvasút területét.

Egy padhoz kísértem, és leültettem.

– Jobban vagy? – kérdeztem.

– Nem igazán. Biztosan a perec…

Amiből én is ettem, mégse volt semmi bajom. Inkább arra szavaztam volna, hogy mégsem bírja a hullámvasutat, de ahelyett, hogy ezt megmondtam volna neki, helyeseltem a felvetésére, és igyekeztem elfojtani a mosolyom.

Leültem mellé, és türelmesen vártam, hogy elmúljon a rosszulléte. Fogalmam se volt, mihez kezdjek vele: már rég nem ültünk a hullámvasúton, az a pár falat étel is benne maradt, ő mégis szemmel láthatóan szenvedett. Amikor aztán úgy grimaszolt, mint egy kisgyerek, végképp megsajnáltam. Sajnáltam, közben viszont azt gondoltam, életemben nem láttam ilyen cuki grimaszt egy ilyen cuki srácon. Szerettem volna beletúrni dús, fekete hajába, ahogy az unokaöcsémnek szoktam, amikor rosszul érzi magát, mégsem tettem meg. Inkább a hátát simogattam, míg ő a térdére támasztott könyökkel mélyeket lélegzett, és lassan jobban lett.

– Bocs, hogy elszúrtam a szórakozásod – mondta szemlesütve, miután ivott néhány korty vizet. – Azt hiszem, nem kellett volna a hullámvasút előtt ennem.

– Ebben igazad van – helyeseltem –, de semmit se rontottál el.

Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, bár továbbra is azon a véleményen voltam, hogy a rosszullétének semmi köze se volt a perechez. Azt sem szerettem volna, hogy ez után visszahúzódjon a csigaházába, és végképp kútba essen a kettőnk kapcsolatának esélye.

– Jól éreztem magam, tényleg – bizonygattam.

– Akkor jó… – Úgy tűnt, nem győztem meg, és nem tudtam, mit mondhatnék még neki. A karórájára pillantott. – Későre jár. Menjünk?

Semmi kedvem nem volt még hazamenni, neki viszont egyértelműen maradni nem volt kedve, így rábólintottam.

Csendben sétáltunk egymás mellett: ő az aszfaltot bámulta, én a gondolataimba merültem. Nem akartam, hogy így érjen véget az este. Nem akartam, hogy miután ennyire rákattantam Calre, ő visszakozzon pusztán azért, mert azt gondolja, leszerepelt előttem. Meg voltam róla győződve, hogy ez a baja, pedig ennél távolabb nem is állhatott volna az igazságtól. Igyekeztem kitalálni valamit, amivel felvidíthatom, így amikor meghallottam a zenét, és odafordulva egy táncparkettet találtam, felcsillant a szemem.

– Nagyon szeretnék táncolni! Légyszi! – A szempillámat rebegtetve megfogtam a kezét, és ő kuncogva megadta magát.

A vége az lett, hogy én Cal előtt állva fogtam a hasam a nevetéstől, míg ő a robottal, a káposztaszedővel és a kockával szórakoztatott, majd bedobta a fiúcsapatoktól ellesett figurákat és a legcsábítóbb csípőmozdulatait is.

Annyira jól éreztem magam!

Ez már az a Calum volt, akit Sophie-éknál megismertem. Amikor felém nyújtotta a kezét, gondolkodás nélkül csatlakoztam hozzá, és ketten együtt bénábbnál bénább mozdulatokat produkáltunk. Nem érdekelt, mit gondolnak rólunk a többiek, csak az számított, hogy mi jól éreztük magunkat.

Jókedvünk a hazafelé úton is sokáig kitartott. Rengeteget nevettünk, egy idő után mégis elcsendesedtünk. A májusi, késő őszi levegő kezdett csípőssé válni, ezért összehúztam magamon a dzsekimet, miközben arra vágytam, hogy Calum átkaroljon, és felmelegítsen. Ő azonban szótlanul lépdelt mellettem.

– Köszönöm az estét! Egy élmény volt. – Igyekeztem megtörni a csendet.

– Képzelem. – Cal a szeme sarkából nézett rám, miközben válaszolt. – Nagyot alakítottam a hullámvasúton meg a célbadobásnál is.

– De tényleg, élveztem. Nagyon jól éreztem magam. Te nem? Tényleg hagyod, hogy azok az apróságok elrontsák az esténket? Azok teszik igazán emlékezetessé az egészet.

Calum csupán mosolygott, miközben lenézett rám.

Mondani akartam még valamit arról, milyen jó programot talált ki, csak hogy tényleg megnyugtassam, ám miközben a szavakat kerestem, megéreztem Calum meleg ujjbegyeit a kézfejemen, majd a tenyere a kezemre kulcsolódott. Izgatottan haraptam be az ajkam, elmosolyodtam, és felnéztem Calumre, aki félénken visszamosolygott.

– Annyira más vagy, mint amilyennek látszol! – szaladt ki a számon.

– Miért?

– Nem tudom. Azt hittem… Nem tudom, mit hittem. – Lesütöttem a szemem, és azt hiszem, egy kicsit el is pirultam. – Sokáig tartott, míg rászántad magad, hogy megfogd a kezem.

Calum egy rövid ideig csendben, figyelmesen vizsgálta a vonásaimat, egy aprót bólintott, majd halkan elnevette magát. – Ja, mert én vagyok a nimfomániás, tudom.

– Nem így van?

– De – vigyorgott. – Csak nem akartalak lerohanni vele. – Még mindig kuncogott, amikor nevetve hozzábújtam.

A következő piros lámpánál megálltunk, és miközben felnéztem Calre, újra egy csókról álmodoztam, majd arra lettem figyelmes, hogy Calum arca és vele az áhított szája felém közelített.

Calum meglepően finoman csókolt. Nem volt benne sürgetés vagy kapkodás; csupán ízlelgette az ajkam. Magához húzott, simogatott, és közben csak kóstolgatott.

***

Angie szélesen vigyorogva, álmodozva ült Sophie konyhájában, két barátnőjével szemben.

– Akkor most együtt vagytok? – kérdezte Sophie mosolyogva.

– Úgy tűnik.

– Ez tök jó! Cal jó fej srác – helyeselt Lily is. – Viszont az furi, hogy ennyire visszafogta magát veled. – Néhány pillanat erejéig elgondolkodott, majd huncut mosollyal fordult újra Angie-hez. – Nem hiszem, hogy sokáig bírta. Lefogadom, hogy csak mutatóba volt gyengéd, aztán letepert.

Amint elképzelték a jelenetet, mindhárman elnevették magukat, ám amikor Sophie-ék megerősítést várva Angie-re néztek, ő csak titokzatosan mosolygott. Hagyta, hadd higgyenek, amit akarnak. Nem akarta elmondani, mi történt valójában. Csupán magában idézte fel az előző este befejezését, és az emléktől melegség járta át a szívét.

***

Miközben belevesztünk abba a finom, puhatolózó, ismerkedős csókba, észre se vettük, hogy a lámpa zöldre váltott. Körülöttünk az idősebbek morgolódtak, a tinik viháncoltak, mi pedig nevetve rebbentünk szét. Cal megragadta a kezem, és maga után húzott.

– Gyere!

Átszaladtunk a zebrán, és kacagva álltunk meg a túloldalon. Calum két kezét az arcomra simította, és újra megcsókolt, ezúttal egy kissé hevesebben, de még mindig nem mindent elsöprő szenvedéllyel.

Összeölelkezve, egy utcai árustól vásárolt forró csokit kortyolgatva érkeztünk meg a szüleim lakásához. A kapualjban állva egymásba gabalyodtunk, valósággal elvesztünk egymásban. Nem bírtam ki, hogy a fogaim közé ne vegyem az alsóajkát; Cal torkából érzéki nyögés tört elő. Miután elengedtem, a szájára tapasztottam a szám, és erősen megszívtam Calum duzzadt alsóajkát.

Ő izzó tekintettel, zihálva nézett le rám.

– Csak azt akartam mondani, hogy nagyon finom a forró csoki ízű csók, de ez… – Megnyalta az ajkát. – Ez finomabb volt.

Elégedetten, büszkén mosolyogtam.

– Szerintem is.

– Aha… Szóval, izé…

– Szeretnél bejönni egy teára? – vágtam amúgy is akadozó szavába. Nem tudtam, mit is akarok igazából, de azt gondoltam, akármi lesz is, az csak jó lehet.

Cal felsóhajtott.

– Jó lenne…, de azt hiszem, inkább nem. Nem akarom elrontani – tette hozzá gyorsan. – Nem akarom, hogy mindenkinek igaza legyen, és azt hidd, tényleg csak a szex érdekel. – Hosszú ujjait a hajamba mélyesztette, és hozzám simult. – Mert az most tényleg nagyon érdekel – mély levegőt vett –, de amit általában láttok, csak vicc. – Pillantásunk összekapcsolódott, elmélyedtünk egymás tekintetében, ő pedig tovább suttogott. Beleborzongtam az arcomat érő forró leheletébe. – Mi lenne, ha ezt most rendesen csinálnánk? Udvarolok egy kicsit, – tényleg csak egy kicsit – tette hozzá csillogó szemmel, amikor az ujjaim végigsiklottak a mellkasán, és megállapodtak a kockás ing alatt feszülő hasizmán –, egy nagyon picit – pontosított, miután megköszörülte a torkát –, megismernénk egymást, és csak utána vetnénk magunkat a párnák közé?

Huncut mosoly bujkált a szám szegletében.

– Miért van olyan érzésem, hogy utána viszont ki sem kelnénk többé az ágyból?

Cal is elvigyorodott. – Ó, egy percre se! A szexrabszolgám leszel örök időkre.

Miközben az ajkam csücsörítettem és a szemem körbeforgattam, úgy tettem, mintha elgondolkodnék, és alig tudtam visszafogni a mosolyom.

Legalább magamnak be kellett vallanom, meglepett, hogy Calum egész idő alatt igazi úriemberként viselkedett velem. Nem ehhez voltam szokva, de tetszett, amit tapasztaltam. Tény, hogy Calum érintése, az illata, az egész lénye felkorbácsolta az érzékeimet, de jóleső melegséggel töltött el a tudat, hogy nem kezelt tárgyként. Az is tetszett, hogy fontos neki, hogy bebizonyítsa, nem olyan, amilyennek mindenki elkönyvelte. Élveztem a lassú, gyengéd csókokat, a bátortalan pillantásokat, Calum figyelmességeit. Igen, nagyon is egyetértettem az udvarlással, ha az még több ilyen randit von maga után.

– Azt hiszem, ez egy jó ajánlat. – Komolyan bólintottam. – Igen, működhet. – Hagytam kiszélesedni a mosolyom.

– Szóval…

– Szóval a szexrabszolgád leszek.

Calum már éppen fölém hajolt, de ezt a kijelentést hallva belekuncogott a csókba. Hátrahajolt, és azt hiszem, nagyképűség nélkül állíthatom, hogy csodálattal nézett le rám.

– Rendben, de csak az udvarlási időszak után.

Újra rám hajolt, és száját hívogatóan elnyíló ajkaimhoz érintette, majd sóhajtva elmélyítette csókunkat.

Akaratlanul is felnyögtem, amikor szétváltunk.

– Egy nagyon, nagyon rövid udvarlási időszak után… – feleltem elhaló hangon.

Michael & Sophie

Furcsa, hogy amíg a szüleimmel éltem, mennyire utáltam mosogatni. Úgy gondoltam, elveszi az időt a fontosabb dolgoktól, mint az MTV bámulása, a csajokkal folytatott maratoni traccsparti, vagy az éppen aktuális álompasiról való ábrándozás. Amióta összeköltöztem Michaellel, ez megváltozott. Még mindig nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de a közös otthonunkban, a közösen elköltött étkezések maradékát már nem esik nehezemre eltakarítani. Egészen más a magam választotta családért megtenni dolgokat, mint azért, amelyikbe beleszülettem – bár ennek okát magam sem értem.

Család: milyen fellengzős kifejezés. Lehet egyáltalán két embert családnak nevezni csak azért, mert összetartoznak? Azt hiszem, attól függ, hogyan fogjuk fel a dolgot. Két ember csupán egy pár, de már a család ígéretét hordozza magában. Legalábbis én így gondolom. A gyermektelen házaspárok is családnak nevezik magukat – az ő számukra a házastársuk jelenti a családot. Nekem Michael Clifford a családom. Talán a tomboló hormonjaim tehetnek arról, hogy ez a gondolat melegséggel tölt el.

Újabb koszos tányért mártok a forró, habos vízbe. Végighúzom rajta a szivacsot, aztán majdnem elejtem.

Ashton meg a röhejesen magas hangú nevetése… Fogalmam sincs, mi történik a nappaliban – mielőtt kijöttem rendet rakni, Mikey a haverjaival, Luke-kal, Calummel és Ash-sel készült Fifázni. Bár Ash már akkor is morgott valamit arról, hogy miért kell olyan játékkal játszaniuk, amiről mind tudják, hogy ő utálja.

Cal durván káromkodik, Ash megint nevet. Mit nevet? Kacag! Minek tagadjam, imádom a srác nevetését. Bírom, hogy Cal a legperverzebb ember, akit ismerek, pedig első ránézésre nagyon visszafogottnak tűnik. Luke a kedvencem, ő éppen Calum ellentéte: a szívtipró külső csendes, nyugodt belsőt takar. Vele van a legkevesebb gond. De tényleg, mindhármukat szeretem. Annyit lógnak nálunk, hogy néha úgy érzem, ők az örökbefogadott gyerekeink. Ők is a családhoz tartoznak, és ettől a gondolattól mosoly kúszik az arcomra.

Leengedem a mosogatóvizet, és elkezdem elöblíteni az edényeket. A hideg víz kizökkent a szentimentális hangulatból: felébredek, és újra eszembe jut, ami miatt napok óta nem tudok normálisan aludni. Örülnöm kellene, örülök is, csak kicsit aggaszt, hogy mit szól majd a hírhez Michael. Szerencsére nincs időm belelovalni magam a kétségeimbe, mert hallom, hogy Cal és Ash a konyha felé trappolnak. Ash valamivel nagyon felhúzhatta Calumöt, mert a srác mindent megtesz, hogy elkapja. Nem sokáig hallgathatom Ash önfeledt vihogását, mert épphogy megkerüli a konyhaszigetet, már ki is száguld az ajtón. Közben persze lök rajtam egy embereset, sietősen odakiált egy „bocsit”, és már ott sincs, ahogy Cal se. Itt maradtam a hasamra szorított kézzel; hagyom, hogy vizes ujjaimtól átázzon a pólóm, és beletörődő mosoly kúszik az arcomra, miközben átfut az agyamon, hogy a kicsikénk idiótákkal lesz körülvéve.

Éppen visszafordulok az öblítésre váró edényekhez, amikor megszólal a csengő. Megfordulni sincs időm, már hallom a bejárati ajtó nyitódását, majd Lily – az egyik legjobb barátnőm – hangját:

– Menj az utamból, te infantilis barom!

A következő percben besétál a konyhába, és mielőtt köszöntene vagy letenné a kezében tartott tálca sütit, kérdőre von.

– Kik ezek az elmebetegek? Főleg az a borzas, a hülye nevetésével…

Néhány pillanat erejéig felhúzott szemöldökkel fürkészem Lily gyanúsan csillogó szemét és kipirult arcát, aztán elvigyorodom. Lehetséges, hogy megtetszett neki Ash? Végül is jó párost alkotnának. Mégis elvetem az ötletet: Lilyt eddig se tudtam rávenni a pasizásra, nem hiszem, hogy pont most kezdi el.

– Mikey legjobb barátai, akikről már ezerszer meséltem.

– Ja…

– Ja.

Barátnőm arca elkomolyodik. – És elmondtad már neki?

– Ma akarom – grimaszolok.

– Ajánlom, hogy jól fogadja, vagy kiherélem a szarházit!

Majdnem elmosolyodom, de túl ideges vagyok hozzá. Éppen ezt szeretem Lilyben: kissé nyers – oké, nagyon nyers –, de vajból van a szíve. Azokért, akiket szeret, bármit megtenne. Valójában Michaelt is nagyon bírja – ő adja neki a tippeket az újabb és újabb hajszínéhez; a zsebéből most is egy pink hajfesték kandikál ki –, de szerinte Mike be fog pánikolni, és hogy az ő szavait idézzem, „képletesen a pofámra fogja csapni az ajtót”. És akkor csak pisloghatok.

Azért én reménykedem az ellenkezőjében; szerintem Mike ennél jobban szeret, de bevallom, néha azon kapom magam, hogy tele a gatyám.

Ekkor vágtat be Ash, nyomában Callel, akivel – úgy tűnik – már szent a béke. Egyenesen Lily sütije felé veszi az irányt, elmar egyet a tálcáról, és a szájába tömi.

Lily annyira felháborodik, hogy szóhoz se jut, míg Ash teli szájjal vigyorog rá.

– Ez rohadt finom! Hol vetted? – kérdezi, miután lenyeli az édességet.

– Ő sütötte, Ash – felelem magamban mosolyogva Lily arckifejezésén.

Ash – ha ez egyáltalán lehetséges – még szélesebben mosolyog, miközben átkarolja barátnőm vállát.

– Leszel a barátom?

Lily szeme összeszűkül, és lerázza magáról a srác kezét.

– Nem! – Elfordul, de tovább zsörtölődik. – Az eszem megáll! A sütim kéne neki, de bemutatkozni nem képes… Tudtam, hogy Mike-nak csak bunkó barátai lehetnek.

Kuncogva figyelem, hogy Ashton Lily mellé lép, és az orra alá dugja a kezét.

– Ash vagyok. Leszel a barátom?

– Nem. Még mindig csak a sütim kell, nem a barátságom…, Ash.

Lily komolyan beszél, de én látom, hogy élvezi Ashton kínzását. Még arra sincs ideje, hogy eldöntse, elmosolyodik-e, vagy tovább duzzog, amikor a másik oldalán a barátja korábbi hibájából okulva Calum is felé nyújtja a kezét.

– Calum Hood. Szintén csak a sütidre pályázom, de arra nagyon – vigyorog Lilyre sütivel teli szájjal.

Barátnőm egy végtelennek tűnő másodpercig döbbenten mered Calre, majd kitör belőle a nevetés, és a kezébe csúsztatja a sajátját. – Lily Jackson.

Én sem bírom ki nevetés nélkül, de közben eszembe jut, hogy még nem végeztem a mosogatással, és amíg ők itt vannak, nem is fogok. Lily kezébe nyomom a sütis tálcát, és az ajtó felé terelem őket.

– Na, húzzatok innen, feltartotok! Cal, mutasd be Lilyt Luke-nak is!

– És velem mi lesz? – kérdezi Ash kétségbeesve.

– Te elcseszted, ennyi. Na, nyomás! – Finoman meglököm, de mielőtt visszafordulnék a mosogatóhoz, még látom, hogy Ash elgondolkozva, a tarkóját vakarva néz Lily után, majd elszántan a nyomába ered.

Amikor végzek, a nappaliba megyek, hogy együtt legyek a barátaimmal, de főleg Michaellel. Ő még mindig Fifázik, most épp Calummel terpeszkedik a kanapén, miközben tekintetét a képernyőre szegezi. Lily az egyik fotelban ül, és elmélyülten beszélget a karfán kuporgó Luke-kal. Hangos nevetésükre a szemben lévő fotelban duzzogó Ash is felkapja a fejét, majd a száját elhúzva előveszi a mobilját, és nyomkodni kezdi.

Azt hiszem, nem akarom tudni, mi történt itt, míg kint voltam.

Mike végre felnéz, és találkozik a tekintetünk. Mosolyától nagyot dobban a szívem. Már nem kellene meglepődnöm, de még mindig elképeszt, mennyire szeretem őt. Minden sejtem átitatódott az érzéssel, a gondolataimat csak ez tölti ki, és világosan kirajzolódik előttem az idáig vezető út. Látom magunkat, amint az első randink után kéz a kézben sétálunk Sydney sötét utcáin. Újra átélem az első csókunk előtti izgalmat, miközben puha ajka az enyémhez közelít, és zöld szeme lassan lecsukódik. Érzem a görcsöt a gyomromban, míg az első együttlétünkkor lehámozza rólam a ruháimat, és fölém gördül, én pedig azon rágódom, hogy vajon jól fogom-e csinálni. Látom magunkat, amint behordjuk a holminkat a közös otthonunkba, és arra az estére is tökéletesen emlékszem, amikor részegen támolyogtunk haza, és védekezés nélkül estünk egymásnak. Nagy vonalakban ez a mi történetünk, és most itt tartunk.

Eddig minden annyira jó volt, de vajon ezt is kibírja a kapcsolatunk?

Szeretnék odamenni Michaelhöz, hogy elbújjak meleg ölelésében, és biztonságban érezzem magam, de a csengő megakadályoz ebben.

Angie az, a másik barátnőm.

Bemutatom a srácoknak, és örömmel nyugtázom, hogy mindenkit levesz a lábáról, még Ash-t is, aki végre felvidul, hogy kap egy kis figyelmet.

A délután túl gyorsan eltelik. Angie most Lilyvel dugja össze a fejét, és Ashton felé pillantgatva nevetgélnek, a srácok a változatosság kedvéért focimeccset néznek a tévében, én meg itt kuksolok a kanapé sarkában, és a vallomásra készülök.

Bár most nem úgy tűnik, örülök, hogy mindenki itt van. A terv az volt, hogy összehozzuk kettőnk baráti társaságát, és ez sikerült is. Már csak ezen az egész kínlódáson kellene túlesnem, és minden oké lenne. Nem értem, hogy egy ilyen fantasztikus dolog, mint a gyermekáldás, hogyan lehet ennyire bonyolult. De ez az egész csak a véletlen műve, a figyelmetlenségünk következménye. Ez az egész: a nem várt terhességem. Alig tizenkilenc évesen.

Mire vége a meccsnek, a csajokkal is kifogyunk a témából. Luke kimegy egy újabb kör sörért, és mindenkinek nyújt egy dobozzal. Csak én nem iszom, de szerencsére senki nem firtatja a dolgot.

Míg Calék igyekeznek minél többet megtudni Angie-ékről, én odabújok Mikeyhoz. Belélegzem az aftershave-je illatát, és igyekszem ellazulni, de képtelen vagyok rá. Mindennél jobban szeretem, bízom benne, mégis félek. Mi van, ha Michael még nem áll készen a feladatra? Mi van, ha elutasít, mert még élni akar? Talán tényleg túl fiatalok vagyunk még ehhez az egészhez. Mikey szeret, ebben biztos vagyok, de nem hibáztatnám, ha kiszállna. Csak fájna, piszkosul fájna. De döntöttem, én, egyedül. Pedig Michael életére ugyanolyan hatással lesz ez az egész, mint az enyémre.

Hiába, minél tovább gondolkozom, annál jobban elbizonytalanodom. Már szinte megfojtom Mike-ot az ölelésemmel, mégis egyre idegesebb vagyok, és ez neki is feltűnik. Ash is az agyamra megy azzal, hogy kezével a dohányzóasztalon üti az éppen szóló Sick Puppies szám ritmusát. Egy darabig még tűröm, aztán robbanok.

– Nem hagynád abba, legalább egy percre? – csapok az asztalra, majd felpattanok. Mielőtt dühöngve kirohannék a konyhába, még látom, hogy a csajok összenéznek, de nem érdekel, mit gondolnak.

Remélem, nem jönnek utánam, nincs szükségem a vigaszukra. Az egyetlen dolog, amire igazán vágyom, hogy kettesben lehessek Michaellel, és végre megbeszélhessem vele ezt az egész gyerek ügyet.

A konyhapultnak támaszkodva próbálok lehiggadni, amikor halk lépteket hallok, majd Mikey megáll a hátam mögött, és végigsimít a karjaimon.

– Mi a gond, cica? Egész nap olyan feszült vagy. Én csináltam valamit?

Jóleső érintésétől leeresztem addig felhúzott vállaimat.

– Dehogy. Nem tettél semmi rosszat. – Megfordulok, belesimulok Micheal erős karjaiba, arcom a vállába temetem, úgy mormogok. – Bár így is mondhatnánk. Csináltál valamit, de az nem rossz.

– Mit? – kérdezi, és maga felé fordítja az arcom.

Nagyot sóhajtok. – Egy babát. És meg akarom tartani. – Miközben beszélek, elfordítom a tekintetem. Nem tudnám elviselni, ha zöld szeméből elutasítást vagy haragot olvasnék ki. Szorosabban ölelem magamhoz.

– Várj, mit csináltam? – Hangjából kihallom a döbbenetét.

– Babát. Igazából a kettőnk műve, nem csak a tiéd. – Felnézek tágra nyílt szemébe, és elismétlem, hogy biztosan felfogja. – Babánk lesz.

Michael egy szót se szól, én pedig kezdek tényleg megijedni.

– Tudom, hogy korai, nem is terveztük, és… – Könny szökik a szemembe, de érzem, hogy Mikey szorosabban fonja körém karjait, és ez halvány reménnyel tölt el.

– Babánk lesz… El se hiszem. Összehoztunk egy kisembert. – Elnéz a fejem felett, mintha csak magának beszélne. – Mással nem is vállalnám – újra a szemembe néz –, de veled… Babánk lesz.

– Igen.

Nagyot dobban a szívem, amikor elmosolyodik, magához szorít, és miközben felemel, körbe-körbe forog velem a konyhában.

– Babánk lesz! – üvölti, és elneveti magát, nekem pedig örömömben kicsordul a könnyem.

A nappaliból kihallatszik a fiúk értetlenkedése és a lányok örömujjongása, majd Lily hangja, amint kiosztja Ashtont.

– Ne tolakodj, és amúgy is, hagyd még őket egy kicsit kettesben!

Ash motyog valamit, mintha a bútorokat is tologatnák, majd sietős léptek zaja üti meg a fülem, miközben Lilyék még mindig vitatkoznak. Mindketten elnevetjük magunkat, aztán a barátaink berobbannak a konyhába, és a nyakunkba ugranak. Élvezem az ölelésüket, a támogatásukat, miközben magamban azon gondolkozom, hogyan férhet el egy ilyen nagy család ilyen pici konyhában. Mert mi már mindenképpen család vagyunk: Michael és én, a legjobb barátaink és a hamarosan világra jövő közös gyermekünk, aki kettőnk szerelméből fogant. Mindenki értetlenül néz rám, mert elkap a nevetés, amikor eszembe jut, hogy a megfelelő időben mindent meg kell majd tennem, nehogy a kicsi áldozatul essen az apja és Lily nénikéje kreativitásának: elég csak elképzelni a multikolor tarajú háromévest, játék gitárral a kezében. Azért ennél rosszabbat is el tudnék képzelni, jó sora a lesz a kis srácnak, de a biztonság kedvéért résen leszek.

Mosolyogva beletúrok Michael fakó lila tincseibe, és szenvedélyesen megcsókolom. Csók közben újra hallom, hogy Lily Ash-t terrorizálja, és tudom, hogy a Föld forog tovább, és minden a legnagyobb rendben lesz.