Kiss me... it's paradise - 25.

– Azért nem olyan vészes a helyzet. Senki se hisz Lizának, nem igaz? – nézett körbe Niall.

– Mi nem, de ha tényleg elmegy a rendőrségre… – Liam aggodalmasan fürkészte Harry arcát. – Találkoztál egyáltalán vele szombaton?

Harry nagyot nyelt, de arca inkább bosszúságot tükrözött, mint ijedtséget. – Találkoztunk, bár ne így lett volna! De mégis mit mondott? Mi már csak a kiabálásra figyeltünk fel.

– Azt, hogy a buliban megverted és megerőszakoltad.

Ann keze ökölbe szorult. – Ez nem igaz! Zayn is ott volt, és…

– Nyugi, Ann, tudjuk, hogy hazudik. – Emma próbálta csitítani a lányt. – Nem lesz semmi baj. Szerintem a rendőrségig se jut el az ügy.

– Zayn helyreteszi – folytatta Lou. – Harry egy ujjal se nyúlt hozzá, semmit se tudna bizonyítani. Milyen szánalmas, hogy képes volt összeveretni magát, csak hogy bemártsa Harryt!

– Azért ez nem teljesen igaz – szorította össze ajkait a göndör fiú. – Tényleg kapott egy pofont, de attól nem nézhetne ki így. Nem vertem agyba-főbe. – Láthatóan nem volt büszke magára, a cipője orrát bámulta.

Niall felállt és átkarolta a fiú vállát. – Senki se hibáztat. A helyedben én is ezt tettem volna. Liza átlépett minden határt, ezt máshogy nem lehet kezelni.

– De, biztosan lehet, de elvesztettem a türelmem. – Sóhajtott. – Akkor se hagyom, hogy tönkre tegyen!

– Nem fog. Senki se hiszi el a hazugságait. Többé már nem – sütötte le a szemét Emma.

Harry értékelte barátai támogatását, de nem volt benne biztos, hogy Liza nem ér célt. Igyekezett nem mutatni, de kétségbe volt esve és átkozta magát, amiért akkor este nem volt képes higgadtan kezelni a helyzetet.

A kabinban Harry leült a keskeny ágy szélére, és a tenyerébe temette az arcát. Idegesen túrt a hajába, majd ujjai visszacsúsztak megviselt arcára. – Ezt a mozdulatsort ismételte már percek óta.

Ann őt figyelte a vízforraló mellett állva, a teafilterek fölött, a gőzölgő bögrékkel a kezében. Amikor letérdelt Harry elé, és a földre tette a teásbögréket, két tenyere végigsiklott a fiú combjain, fel, egészen a hűvös, a stressztől nyirkos kézfejekig. Óvatosan lefejtette őket Harry arcáról, és köréjük fonta ujjait.

– Ne aggódj, nem lesz baj. – Harry arckifejezése nem változott, ugyanolyan gondterhelten nézett le rá, mint azelőtt. – Sajnálom, annyira sajnálom az egészet! – Bal kezébe fogta a fiú sérült kezét, finoman végigsimított a kötésen, és belecsókolt a tenyerébe. – Sajnálom, hogy mindennel egyedül kellett szembenézned. Itt kellett volna lennem, melletted kellett volna állnom.

Harry bizsergést érzett a gyomra tájékán, arcvonásai átrendeződtek, tekintete megtelt szeretettel, meghitt hangon csitította a lányt. – Minden rendben, Annie-m. Örülök, hogy nem kellett ezzel foglalkoznod. – Egy elnyújtott pillanatig hallgatott. – Nekem csak a te boldogságod számít – gyengéden cirógatta a lány hamvas arcát, rakoncátlan, vöröses tincseit, majd ujjai a selymes ajkakra vándoroltak. – Azt akarom, hogy semmi se árnyékolja be a szerelmünket.

Ann bensőjében kavarogtak az érzések, ebben a pillanatban határtalan szeretetet érzett Harry iránt. Nem csupán testi vágyat, lelki egységet. Tudta, mit akar: kitárni a világát a fiúnak és befogadni őt, hogy együtt éljék át az összetartozás csodáját, annak mélységeivel és magasságaival együtt. Azt akarta, hogy Harry tudja, mit nyert a szerelméért cserébe: őt magát, a tiszta lényét, pőrén, egyszerűen. Kész volt mindenét odaadni egy fiúnak, akit alig egy hónapja ismert, egy férfinak, akit úgy szeretett, mint még senkit, soha.

Harry figyelte, ahogy a lány tekintete kinyílik, az arca újfajta érzelmet tükröz, ujjbegyei alatt érezte, hogy a bőre felhevül. Eleinte képtelen volt felfogni, mit lát, aztán amikor megérezte a felé sugárzó intenzív érzelmeket, megértette, hogy végérvényesen megváltozott minden. Tudta, hogy ez után valami új, mindent felülmúló következik, valami, ami jobb, mint eddig bármi.

Ann meggyőzte Harryt, hogy tegye félre a gondokat, és lazítson. Másnap délelőttre meghívták a barátaikat a vitorlásra, ám csupán Louis, Lana, Vicky és Mike élt a lehetőséggel. Mindenki vitt magával valamit, amivel hozzájárulhat a jó hangulathoz, és a hajó egészen korán kifutott a tengerre, fedélzetén hat feszült, de könnyedséget színlelő fiatallal.

A fiúk és a lányok külön kis csoportokban beszélgettek. Mindannyiukat felháborította Liza aljassága, de egyikük se akart fennhangon erről beszélni – nem akarták hergelni Harryt. A fiún minden igyekezete ellenére látszott, hogy megviselik a történtek; jól érezték magukat a hullámokon ringatózva, sokat nevettek, bolondoztak vagy csak pihentek, de Harry tekintete időről időre elsötétült az aggodalomtól. Míg a többiek elengedték magukat, ő azon gondolkodott, hogyan mászhatna ki a gödörből, melyet Liza ásott neki.

Kora délután aztán megcsörrent a telefonja. Az ölében ülő Ann magára akarta hagyni, de ő szorosan tartotta a lány derekát, míg előbányászta a készüléket a zsebéből. Akárki is hívta, nem mondhatott olyat, amit Ann ne hallhatott volna. A kijelzőn Zayn neve állt – Annre pillantott, akinek arcát megváltoztatta az izgalom, fogadta a hívást, és a füléhez emelte a telefont.

Ann a fiú arcát fürkészte: az összevont szemöldökét, közte a mély barázdával, a távolba révedő tekintetét, az ajkait, melyeket szünet nélkül harapdált. Az első percben feszülten hallgatta a vonal túlsó végéről érkező, duruzsoló hangot. Egy szót se értett, mégis, pontosan tudta, mikor hangzottak el a bűvös szavak. Abban a pillanatban Harry addig görcsös izmai elernyedtek, arca kisimult, tekintetéből megkönnyebbülést olvasott ki. Ő maga is fellélegzett, kézfejével megcirógatta a fiú arcát, és lágyan megcsókolta a járomcsontján feszülő bőrt.

Harry rámosolygott és szorosabban ölelte magához. Néhány perc múltán elrakta a telefonját, és elégedetten nézett barátai szemébe, akik, megsejtve, hogy Lizáról van szó, a hírekre vártak.

– Zayn elrendezte a dolgot. Megmondta Lizának, hogy mindent tud, elmesélte, hogy látta, mi zajlott köztünk akkor este, és hogy utána velem együtt ment haza. Elmondta, hogy ha hamisan vádol meg és hamisan tanúzik, annak komoly következményei lesznek. Szóval Liza befogta a száját. Zayn szerint még ő van megsértődve. Azt is megmondta neki, hogy nem akarja többé a társaságunkban tudni – remélem, senki se fogja hiányolni. – Volt, aki a fejét rázta, más kuncogott Harry kijelentésén. – Gondolom, mást is mondott neki, de az már rájuk tartozik. – Sajnálkozva sóhajtott. – Nem irigylem Zaynt. Liza gusztustalanul viselkedett vele.

– Majd ápoljuk a lelkét – mondta Mike. – Még van egy hónapunk a nyárból, csak felvidítjuk valahogy!

– Az biztos! Nekem vannak ötleteim. – Louis, arcán ördögi vigyorral, összedörzsölte a tenyereit.

– Én is attól félek! – nevetett végre Harry is.

– Akkor most már minden oké, igaz? – nézett Annékre Lana.

Ann széles mosolyt villantott a lányra. – Remélem, így is marad.

Vicky mindenkinek hozott egy üveg sört, és koccintottak.

– A nyárra, a barátságra és a szerelemre!

– Hú, de ellágyultál, Mike! – Louis kijelentésére az üvegek csörömpölésébe nevetés vegyült, és a délután a vidámság, felszabadultság jegyében telt el.

– Ne keress többé! – Emma kelletlenül ácsorgott Lizáék nappalijában. Nem akart leülni, rövidre tervezte a lánnyal való beszélgetést. Tudta, hogy mit akar az élettől, és az nem Liza barátsága volt. Le akarta zárni életének ezt a fejezetét.

Liza értetlenül bámult rá, azt remélte, legalább Emma az ő oldalára áll, bízott benne, hogy őt továbbra is képes lesz befolyásolni. – De miért? Itt én vagyok az áldozat, hát nem látod? – Könny csillogott a szemében, büszke volt a színészi tehetségére.

– De, látom. A saját gonoszságod áldozata vagy. – Emma nagy levegőt vett, és lassan kifújta. Bosszúsnak tűnt. – Felesleges tovább erőlködnöd. – Egy pillanatnyi szünetet tartott. A lány arcát fürkészte, hátha rátalál a válaszokra, melyeket keresett, ám ismét csalódnia kellett. Elkeseredésében az ő szemébe is könny szökött. – Hogy voltál képes ezt tenni? Végig azt hittem, a barátnőm vagy. Bíztam benned, te pedig visszaéltél ezzel. A legjobb barátnőd voltam, vagy nem?

– De, de nem értem, hogy jön ez ide. Itt Harryről és rólam van szó. Ő…

– Igen, kettőtökről. Rámásztál a legjobb barátnőd pasijára, és amikor az elküldött a búsba, mindenfélét kitaláltál róla. Én, hülye, meg hittem neked! Ez a mostani már csak szánalmas próbálkozás volt. Komolyan azt gondolod, bárki is hisz neked? Mindenki tudja, hogy ő nem erőszakol lányokat, és sosem cserélné le Annt rád. A lábuk nyomába se érsz!

Liza egy darabig dermedten állt Emma előtt, majd arckifejezése lassan rosszindulatú, gúnyos vicsorba torzult. – Azt hiszem, elfelejted, hogy megcsaltad. Ezzel mutattad ki a Harry iránti szerelmed? És mi az, hogy hirtelen Annt magasztalod? Látom, mindig annak nyalsz, akinek érdekedben áll. Tényleg elhiszed, hogy Harry valaha is megbocsát neked az után, hogy megaláztad? Hadd emlékeztesselek, hogy te sem vagy jobb nálam. Átlátok rajtad. Azt hiszed, Annt csak úgy kitúrhatod, ha a bizalmába férkőzöl? – Liza látszólag elgondolkodott, mutatóujját az ajkához ütögette. – Bár, ha jobban belegondolok, nekem is ment. Nem volt nehéz leválasztani téged Hazzáról. Szegény fiú! – Kárörvendő mosoly terült szét az arcán.

Emma undorodott a lánytól. Nem értette, hogy nem vette észre, ki is ő valójában. Már nem is számított, csak az, hogy megszabaduljon tőle.

– Egy dologban tévedsz. Én nem tenném ezt Harryvel. Ann boldoggá teszi, tudom. Már nem akarok ártani nekik. – Megvonta a vállát. – Egyszer talán találok valakit, aki elég jó nekem, de nem az ő boldogságuk árán. – Megszorította a válltáskája pántját. – Mindegy, ezt nem értheted. Csak hagyj minket békén! Mindenkit. Ezek után már senki se kíváncsi rád. Senki, ugye érted?

Liza nem gondolta, hogy veszíthet. Eleinte tartotta magát, azt hitte, nincs szüksége a barátaira, Emmára, de amikor belegondolt a helyzetébe, rájött, hogy a tettei után valóban nem fognak bízni benne az emberek. Biztos volt benne, hogy ha más nem is, Judy szétkürtöli, mit tett. Rádöbbent, hogy egy életre elvágta magát a városban. Lehullott róla a magabiztosság álarca. – Fogalmad sincs róla, milyen ez… Nem tudod, milyen volt…

Az elhaló hang hallatán Emma megfordult a bejárat előtt. Liza szánalmas látványt nyújtott, majdnem megsajnálta, de eszébe jutott, kivel áll szemben. – Igazad van, nem tudom, és már nem is érdekel. – Kinyitotta az ajtót, és kilépett a napsütésbe.

Még be se csukódott a bejárati ajtó Emma mögött, amikor az első igazi, őszinte könnycsepp kigördült Liza szeméből, végigfolyt az arcán, és súlyosan koppant a padlón. Több is követte, míg Liza végül zokogva összekuporodott a hatalmas, üres ház rideg nappalijának padlóján.