Kiss me... it's paradise - 24

  Niall korán ébredt, valójában egész éjjel le sem hunyta a szemét. Tudta, mi a helyes döntés, de még nem szánta el magát.

Az előző este egy részét Zayn unokatestvérének bulijában töltötte Liammel és Judyval. Jól érezték magukat, egészen addig, amíg Liamet félre nem vonta az egyik barátja. Niall ottmaradt egymagában, mert amint Liam elfordult, Liza lecsapott Judyra. Senkiért se tartozott felelősséggel, de tudta, ahol Liza megjelenik, ott botrány várható, és Judy nem a borotvaéles eszéről híres. A lány már spicces volt, könnyen befolyásolható, ezért Niall úgy döntött, szemmel tartja őt.

Liza maga után vonszolta a göndör lányt, és megálltak egy asztalnál, melynél Harry ült. Niall meglepődött, nem tudta, hogy ő is eljött. Összeszűkült szemmel figyelte, ahogy Liza odahajolt Harryhez, látta, hogyan próbálta elcsábítani. Minden mozdulatukat követte tekintetével. Nem gondolta, hogy Harrynek éppen ez az alattomos nőszemély kellene, de az ő múltjával az ember sosem tudhatja… Csak egy botlás, és lőttek a románcnak Hugival. És akkor ő ott lesz, hogy megvigasztalja a lányt, készen arra, hogy betöltse a Harry után maradt űrt.

Észrevette, hogy Zayn követi őket a folyosóra, ő is így tett. Látni akarta, mi történik, tudnia kellett. Még mindig akarta Hugit, mégis, magában azt kívánta, ne csalódjon Harryben, ne kapja rajta semmin, ne legyen szükség a vigaszára. Végül is Harry a barátja.

Látta őket a szobában, látta becsukódni az ajtót, aztán végignézte, hogy Zayn feldúlt arckifejezéssel elhagyja a házat. Ő nem tudta, mit gondoljon. Neki nem úgy tűnt, hogy a barátja önszántából szív egy levegőt Lizával, de persze tévedhetett is.

Hátát a hűvös falnak döntve gondolkodott, próbálta kitalálni, mit is kellene tennie. Megfordult a fejében, hogy rájuk nyit és a saját szemével bizonyosodik meg az igazságról, de elvetette az ötletet. Elege volt az egészből, nem akarta tovább csinálni, nem akart bizonyítékokat Harry ellen, ilyen áron nem akarta megszerezni Hugit. Ő nem ilyen ember. Nagyot sóhajtott és ellökte magát a faltól. Szólt Liamnek, hogy hazamegy, és elindult. Éppen akkor lépett ki a házból, amikor Zayn és Harry elhaladtak előtte. Először meglepődött Harry láttán, aztán megnyugodott, hogy a feltételezései alaptalanok voltak, ám ez nem jelentette azt, hogy boldog. Elindult az ellenkező irányba, és korgó gyomorral igyekezett elhatározásra jutni, de sem az étel, sem a hosszú éjszakai órák nem hoztak eredményt.

Pirkadt. Fáradtan ült fel az ágyában. Átpillantott Liam ágyára, ahol a legjobb barátja békésen aludt. Szívesebben feküdt volna vissza ő is, de túl akart lenni a dolgon, ezért a puha paplan helyett a hűvös ruhadarabokba bújt bele. Idegesen lépett ki a fogvacogtató rye-i levegőre.

  Harry azt sem tudta, hol van, amikor felriadt a hangos csengetésre. Kellemes dallam volt, ám ő keveset aludt és most felborzolta az idegeit a szűnni nem akaró, gépies zeneszó. Az ágy szélén ült, arcát a tenyerébe temette és megdörzsölte borostás bőrét, hogy felébredjen. Nem járt sikerrel, kómásan vánszorgott le a lépcsőn, a bejárati ajtó felé. A fedetlen testét érő, csípős levegőtől libabőrös lett; útközben felkapott egy elöl felejtett konyharuhát és a dereka köré tekerte, hogy elfedje legnemesebb testrészét, ám az alig érte körbe. Ásítva nyitott ajtót.

Niall zavarban volt, nem tudta hova tenni a Harry derekán függő konyharuhát, melynek két csücske elveszett a fiú markában. Ilyen korai órán valahogy nem vágyott Harry csípőjének, fél farpofájának és csupasz combjának látványára.

– Jézusom, Harry, te mindig így nyitsz ajtót?

Harry félig csukott szemmel méregette. – Ha hajnalok hajnalán kivernek az ágyból, igen. Tudod, hogy meztelenül alszom…

– Ja, tényleg… – Grimaszolt. – Nem zavartam meg valamit? – kérdezte puhatolózva. Egy ilyen reggelen már csak az hiányzott, hogy a pucér Liza vagy Ann jöjjön vele szembe.

– De. A nyugodt alvásomat. – Harry az ajtófélfának támaszkodott, de egy elfojtott káromkodás kíséretében azonnal el is engedte azt. A bekötözött tenyerét vizsgálgatta, miközben a konyharuha egyik csücske kicsúszott az ép kezéből. – Remélem, nem vérzik át…

– Mit csináltál már megint? – Lenézett, majd forgatni kezdte a szemét. – Harry, csinálj már valamit magaddal! Uh, ez nem szép látvány! – rázta meg undorodva a fejét, még mindig lefelé bámulva. – Nem irigylem a szomszédjaid…

– Akkor ne nézd! Amúgy is, gyere már be, mindjárt lefagynak a golyóim! – válaszolta az álmosságtól még mindig rekedt hangon.

– Nem maradok, csak… – Harry berántotta, és mire felocsúdott, bezárult mögötte az ajtó. –… egy kérdésem van.

– Gyere fel! – mondta Harry, és elindult a szobája felé. Útközben behajolt a fürdőbe, és a szennyesbe dobta a konyharuhát.

Niall lehajtott fejjel követte barátját. Kellemetlenül érezte magát; Harry pőresége nem zavarta, de abban nem volt biztos, hogy jól sül el a beszélgetésük.

A szobába érve Harry magára kapott egy alsót, és szembefordult Niall-lel. – Kérsz valamit? Kávé, tea?

– Nem, kösz. Nem akarom felverni anyukádat a zajongással, meg amúgy se akarok sokáig maradni.

– Á, ő ilyenkor már a századik körét futja kint – legyintett a fiú. – Szóval kávé vagy tea?

– Nem kérek semmit, nem akarom húzni az időt.

– Mi a gond? – Harry bebújt a takaró alá.

Niall zavartan toporgott. Nem tudta, hogyan vezesse fel a témát. Összeszedte magát és úgy döntött, belevág a közepébe. Elszántan nézett Harry álmos szemébe. – Mennyire szereted Hugit? Komolyan gondolod vele?

A göndör fiú megköszörülte a torkát, és hosszú ujjaival összeborzolta a haját, hogy ne zavarják a szemébe lógó tincsek. Nem mutatta, de az idegességtől görcsbe rándult a gyomra. Ez volt az a beszélgetés, amit szíve szerint sose folytatott volna le. Összevont szemöldöke alól nézett fel szőke barátjára, és megnyalta az ajkát. – Igen, komolyan gondolom. – Niall arcát fürkészte, de nem tudta meghatározni, mit lát rajta. – Szeretem. Annyira, hogy sosem hívnám Huginak, mert tudom, hogy a pasija szájából nem viseli el. Annyira, hogy képes lennék a legjobb barátságokat feláldozni érte, ha muszáj volna. – Halkabban folytatta. – Remélem, erre sosem kerül sor. – Hallgatott, az ujjait babrálta és várta, hogy Niall mondjon végre valamit, de ő csak ácsorgott, csendben, zsebre dugott kézzel. – Nem akarom elveszíteni, Niall.

– Nem fogod. Nem küzdök tovább érte. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nincs esélyem.

Harry lesütötte a szemét, majd felnézett az ajkát harapdáló fiúra. – Sajnálom.

– Ja. – Niall megvonta a vállát. – Mindegy, ilyen a formám. – Beletúrt a hajába, és elfojtott egy ásítást. – Hulla vagyok, egész éjjel nem aludtam.

Harry az ágyban maradt helyet nézte maga mellett. – Ledőlhetsz, ha akarsz. Én is alszom még pár órát. Valaki engem se hagyott pihenni… – Elmosolyodott és Niallhez vágott egy, az ágya mellett heverő díszpárnát.

Niall röptében kapta el a párnát, és egyenesen Harry arcába vágta azt. – Vigyázz, Styles! A lány a tiéd lehet, de minden másban elverlek! – Barátja következő dobása után az ágyhoz lépett, és nevetve játékos birkózásba kezdett a rekedtes hangon jajgató Harryvel.

Kifulladva, egymásba gabalyodva terültek el az ágyon. Niall fáradtan sóhajtott. – Nem maradt erőm visszamenni Liamhez. – Lerúgta a cipőjét, lehámozta magáról a dzsekijét, és karba font kézzel hanyatt feküdt a takarón.

– Jó, de akkor mássz be a takaró alá! – Megrántotta a huzatot, hogy befedje magát vele, de az beszorult Niall alá. – Haver, megfagyok!

– Jól van, tesó. – Bebújt a meleg anyag alá, melyen testvériesen megosztoztak, de ehhez közel kellett bújniuk egymáshoz. Niall felkacagott. – Ezt nem hiszem el! Téged nyertelek meg, Hugi helyett veled bújok össze. Még jó, hogy legalább egy gatyát felvettél.

– Szerintem is, különben semmi se tartana vissza attól, hogy rád másszak, te kis husiii! – Megcsipkedte Niall arcát.

Még sokáig viccelődtek, mielőtt mindketten elaludtak. 

  Harryék déltájban ébredtek fel; a barna fiú khaki halásznadrágba és egyszerű, kék pólóba bújt, és együtt lesétáltak a konyhába. Harry úgy számította, az édesanyja már elkészült az ebéddel, és meg akarta hívni Niallt.

– Nem maradhatok, haver. Liam már vagy százszor hívott meg hagyott három üzenetet is. Biztosan halálra aggódja magát; úgy viselkedik, mintha az apám lenne, folyton aggodalmaskodik – forgatta a szemét, de szeretettel és hálával gondolt barátjára.

– Jól van. – A nappali előtt szembefordult Niall-lel, hogy lássa az arcát, miközben beszélnek. – Akkor rendben vagyunk? Minden oké köztünk?

– Persze. De ha meghallom, hogy megbántod… – Ann torokköszörülése szakította félbe.

Az asszony a nappaliban ült, és látogatója is volt. – Sziasztok, fiúk! Kicsim, Emma hozzád jött. – Jelentőségteljesen nézett a fiúkra, jelezve, hogy ha nem akarnak lebukni, ne beszéljenek Annie-ről. – Már rég vár, de olyan édesen aludtatok, hogy nem volt szívem felébreszteni titeket. – Meglátta Harry bekötözött kezét, és odasietett, hogy megnézze. – Mit csináltál a kezeddel, szívem? – A kötést vizsgálgatta, majd szeretetteljesen megsimogatta a fiát, eligazított néhány homlokába lógó tincset, és arcon csókolta őt.

– Jaj, anyu, ne már! Nem nagy ügy, tényleg. – Lesütötte a szemét és zavarában vigyorgott.

– Jól van, bocs. Tudom, már nagyfiú vagy.

Niall kacagására Harry a fiú felé fordult, aki barátilag meg is ütögette a hátát nevetés közben. – Kösz. Tényleg jó barát vagy – de ő is mosolygott.

– Na, jó, én megyek, mielőtt még több kínos dologra derül fény.

– Ez nem kínos. Szeretjük egymást, ezt ki kell mutatni, igaz, kincsem?

Harry magasra emelt állal, elnyújtottan pislogott, miközben bólogatott és szája széle hamiskásan felfelé kunkorodott.

– Gyere, te is kapsz egy kis útravalót. – Azzal az asszony lehúzta magához Niallt is, és megpuszilta a kuncogó fiút.

  Miután Niall távozott, Anne is kisurrant a konyhába, hogy magára hagyja Emmáékat. Amikor meglátta a lányt a küszöbük előtt toporogni, beindult az anyai védelmező ösztöne. Mindent tudott a Harryék között lezajlott botrányról, és nem tudta elviselni a csendesen szenvedő fia látványát. Persze ő nevelte ennyire érzékenynek Harryt, de végső soron nem bánta, mert bár tudta, hogy emiatt sokkal nehezebben viseli a pofonokat, abban is biztos volt, hogy az ő fia sosem okozna másnak fájdalmat.

Emma látványa felszínre hozta lappangó agresszivitását, de a lánynak ebből nem sokat mutatott. Nem volt ellenséges, ám szívélyes sem. Azonban a rossz érzése ellenére volt valami Emmában, ami arra késztette, hogy pártatlanul meghallgassa, miért ácsorog a háza előtt, sőt, ezután be is invitálja. A lány szemébe nézve ösztönei azt súgták neki, hogy nem akar ártani Harrynek.

  Harry feszülten méregette Emmát, majd odasétált hozzá és leült vele szembe, az egyik krémszínű fotelba. A lány táskája vállpántját morzsolgatta; Harry úgy látta, zavarban van és ez meglepte, mert nem emlékezett, hogy akár csak egyszer is veszített volna magabiztosságából.

A lány félszegen mosolygott. – Szia, Hazza! – A szavakat kereste. – Hm… jól nézel ki. Jól vagy?

Harry sóhajtott. – Igen. Miért jöttél ide?

– Csak beszélni szeretnék veled.

Harry elgondolkodott és bólintott. – Azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk. Kezdd te!

Emma habozott. – Kettőnkről van szó.

– Emma, ennek semmi értelme.

– Nem, félreértesz. Nem akarok megint rád akaszkodni, csak nem beszéltük meg, ami köztünk történt. Igazából bocsánatot szeretnék kérni. – Harry meglepetten fürkészte az arcát, mire Emma felsóhajtott. – Nézd, tudom, hogy szörnyen viselkedtem. Neked kellett volna hinnem. – Szomorúan nézett a zöld szempárba. – Nem is volt másik nő, igaz?

Harry az alsó ajkát harapdálta. – Nem, nem volt.

Emma bólintott, könny szökött a szemébe. – Tudom, hogy már késő, de szeretném, ha tudnád, hogy nagyon bánom és sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Sajnálom, hogy megaláztalak. Igazából nem is tudom, miért csináltam.

Harry csendesen, elgondolkodva nézte a lányt. Le akarta törölni a könnyeit, de eszébe jutott, hogy nem bízhat benne. – Miért most? Mi változott?

– Én. – Megvonta a vállát. – Végre rájöttem, mi számít, ki számít.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy rájöttél, mégis fontos vagyok neked?

Harry szkepticizmusa bántotta a lányt, ugyanakkor megértette, jogosnak tartotta. Bolondnak gondolta volna, ha hirtelen a karjaiba zárja, mintha mi se történt volna. – De, de nem úgy, ahogy gondolod. A barátságod hiányzik. Persze jó lenne újra együtt lenni, de… mindegy. Mindig is jó embernek tartottalak, és későn jöttem rá, hogy…

– Emma, miért jöttél ide? Mitől változtál meg? Nem mondasz el mindent. Hazudsz, és amíg ez így van, nem érdekel a mondanivalód.

Emma összepréselte az ajkát; tudta, hogy a teljes kitárulkozás az egyetlen járható út. – Sosem mondtam el, ki szólt, hogy megcsalsz.

– Nem, de ez nem jelenti, hogy nem tudtam.

– Liza. Ő tömte tele a fejem mindenféle hülyeséggel. Persze ettől még nem leszek vétlen. Hagytam, hogy elhitessen velem bármit, amit akar.

– És azt tudod, miért tette? – vágott a szavába a fiú.

A lány a fejét ingatta. – Nem értem őt. Arra már rájöttem, hogy nem a barátom, sosem volt az. Neki nincsenek barátai. Rosszindulatú, és semmi se szent neki. Tudom, hogy a rossz oldalon álltam. Mindent tudok Lizáról, minden piszkos ügyéről.

– Ebben valószínűleg tévedsz. Liza nem véletlenül hazudott rólam. – Minden részletre kiterjedően elmesélte, mi történt akkor este az autóban. – Azóta se hagy békén. Minden alkalmat megragad, hogy megpróbáljon magára rántani. Egyszerűen visszataszító, amit művel.

– Ő volt? Hogy volt képes? Szétválasztott minket…

– Azért nem volt nehéz dolga, igaz? – Emma lesütötte a szemét. Valóban, ő már az előtt félrelépett, hogy Liza hazudott Harryről. – Már nem számít. A jelen fontosabb. Még mindig nem nyugszik. Az éjjel megint próbálkozott és azzal akart megzsarolni, hogy elterjeszti, együtt vagyok veled meg még ki tudja, kivel. Tönkre akarja tenni a kapcsolatom.

– És ha van olyan ostoba, mint én voltam… De nem, Ann talpraesettebb nálam.

Harry szemöldöke a homloka közepére szaladt, szeme elkerekedett, még a száját is nyitva felejtette.

– Ugyan, Harry, látom, hogyan néztek egymásra! Már az első este láttam a szemedben a szikrát. Úgy néztél rá, mint régen rám, de ebben több van. Láttalak is titeket együtt – keserűen mosolygott –, boldognak tűntetek. – Meg akarta fogni Harry kezét, de türtőztette magát. – Örülök a boldogságodnak. – Mosolya őszinte volt. – Sajnálom, hogy én úgy elszúrtam, de talán az volt a legjobb dolog, amit veled tettem. Vele annyira más vagy! Jó rád nézni, Hazza. Jó rátok nézni.

Harryt megérintették a lány őszinte szavai, jól esett neki a támogatása. Megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt. – Köszönöm.

Emma rámosolygott, és most mégis megszorította a kezét, Harry pedig hagyta. – Kedvelem Annt. Igazságtalan lenne, ha Liza miatt tönkremenne a kapcsolatotok, úgyhogy ha bármiben segíthetek, szólj! Tudok róla néhány dolgot, amivel befoghatjuk a száját. – Sóhajtott. – Azt hiszem, úgy lenne tisztességes, ha Zaynnel is beszélnék.

– Ne! Jobb neki, ha nem hall mindenről. A lényeget már tudja, tegnap elmondtam neki. A többivel csak fölöslegesen kínoznánk.

– Értem. Sajnálom.

– Igen. Hát, majd túl lesz rajta.

– Remélem. – Belenézett Harry szemébe, és elmélyedt a zöld írisz tanulmányozásában. Azokra az időkre emlékezett, amikor látta a vágyat ezekben a szemekben. Elég volt belenéznie a zöld örvénybe, hogy tudja, Harry szereti őt. Mára mindez semmivé lett, és egészen újfajta fény költözött a helyébe. Már nem akarta, hogy ez az új szikra eltűnjön, de nem bánta volna, ha egy kis melegség költözne mellé, mely csak neki szól. Talán egy napon… Mély levegőt vett. – Most már ideje mennem. – Felpattant, és a kijárat felé indult. – Köszönöm, hogy meghallgattál, és tényleg sajnálom. – Hátrapillantott, hogy még egyszer lássa a fiú arcát, és félszegen elmosolyodott. – Vigyázz magadra, Hazza!

Harry bólintott. – Te is. – Tétovázott, ám végül mégis a lány után lépett. – Megfogta a karját, és maga felé fordította. – Megbocsátok.

Emma ebben a pillanatban látta meg a meleg, barátságos fényt a fiú tekintetében. Még erőtlen volt, csak pislákolt, de már ott volt. A megkönnyebbüléstől könny szökött a szemébe. – Köszönöm. – Meglepte, hogy Harry átöleli, erre nem számított, de ha már így alakult, kiélvezte a röpke boldogságot, mely neki jutott. 

  Ann csak hétfő délután érkezett vissza Rye-ba; Evie mindenképpen meg akart állni Londonban, hogy meglátogassák a húgát. Egy kissé szégyellte magát ezért, de neki egyáltalán nem hiányoztak a szülei. Másra se tudott gondolni, csak arra, hogy mielőbb Harryvel lehessen, belebújhasson meleg ölelésébe, érezhesse testét a testén, megoszthassa vele a gondolatait. Volt mit átbeszélniük; a fiú telefonon mindent elmondott neki, ami a hétvégén történt. Remélte, hogy lassan egyenesbe jönnek, de volt valami, ami nem hagyta nyugodni.

  Mike és Ann megkérték Aront, hogy egyenesen a Carey’shez hajtson, mert a barátaik ott gyűltek össze. A csomagolás hidegen hagyta őket, csak Vicky és Harry számított. Evie összenézett Aronnel és elmosolyodtak.

  A Carey’sben aznap sokan voltak, de könnyen megtalálták a nagy társaság asztalát – ők voltak a leghangosabbak.

Mike nem tétovázott, Vickyhez lépett, felhúzta magához a székből és megcsókolta, majd üdvözölte Zaynt és a többieket. Ann azonban elbizonytalanodott. Úgy gondolta, mostanra mindenki tud a kis titkáról Harryvel, de az egész helyzet szokatlan volt számára. Nem kellett sokáig tépelődnie, Harry, amint megpillantotta, ragyogó arccal, örömteli mosollyal lépett hozzá.

– Szia, Annie-m! – Magához vonta a lányt, szorosan ölelte és gyengéden csókolta. Minden éppen olyan volt, ahogy Ann elképzelte, éppen azt kapta, amire vágyott: meleg ölelést, testet a testén. A gondolatok későbbre maradnak. A társaság helyeslő hangokat hallatott, tapsoltak, egyikük – talán Louis – közölte, hogy „ideje volt már”. Mindketten elmosolyodtak, a szabadság jó érzéssel töltötte el őket. – Hiányoztál – suttogta Harry.

– Te is nekem – hajolt a fiú füléhez, és újra átölelte őt. Tekintetével Niallt kereste, aki félszegen mosolygott rá. Ann aggódott a fiú miatt – tudta, hogy nem szerelmes belé, de úgy sejtette, ez már a sokadik elutasítása, a sokadik csalódása. Niall olvasott a tekintetéből, megvonta a vállát, míg ajka továbbra is felfelé ívelt. Ann elengedte Harryt, a szőke fiúhoz sétált és arcon csókolta. – Szia!

A fiú mosolya kiszélesedett. – Szia, Hugi! – Halkabbra vette a hangját. – Ne aggódj, rendben leszek.

– Akkor jó – mosolygott rá, aztán továbbment, hogy mindenkinek adjon egy puszit. Emmához érve megtorpant. Őt nem csókolhatta arcon, ő, illetve a viselkedése volt az a valami, ami nem hagyta nyugodni. Harry hiába mesélt el mindent, ő még nem bízott a barna lányban. Ő a csalfa ex, aki hetekkel korábban megkeserítette az életét, és aki akkor még vissza akarta szerezni Harryt. Mi a garancia, hogy ezúttal nem próbálja meg? Ki garantálja, hogy a Harrynek tett vallomása nem egy terv része, mellyel lerombolja kettejük boldogságát? Ugyanakkor hinni akart Harrynek és az ösztöneinek. Ő azt mondta, Emma őszinte volt, de azt is megjegyezte, hogy ettől még nem bízik benne feltétel nélkül. Akárhogy is, Emmának bizonyítania kell, túl sok van a rovásán. Ann visszafogottan mosolygott rá. – Szia, Emma.

A lány hálásan viszonozta a gesztust.

Ann leült Harry mellé, és belekortyolt a fiú gyümölcslevébe. Harry vállának dőlve hallgatta a barátai beszélgetését, időnként elkapott egy-egy cinkos pillantást. Harry átkarolta, és ő hihetetlenül boldognak érezte magát. Többé nem kellett titkolózniuk, nem kellett egész idő alatt sóvárogva bámulniuk egymást arra várva, hogy végre kettesben lehessenek – az élet szép volt, de nem egyszerű. Zaynre pillantva tudomásul kellett vennie, hogy barátja csupán megjátssza a vidámságot. A tekintete elárulta, hogy szenved. Figyelte, ahogy időről időre előveszi a telefonját és idegesen nyomkodja, majd elteszi. Percekkel később ugyanezt a mozdulatsort már látható haraggal tette meg, de egy szót se szólt. Ann sajnálta a fiút.

  Estefelé néhány idősebb pár táncolni kezdett, ők pedig megvacsoráztak. Ann örült, amikor meghallotta a Kiss me-t és Harry felkérte táncolni. Belesimult a fiú karjaiba, sajátjait Harry nyaka köré fonta, a felkunkorodó tincseket babrálta. Élvezte a testükből áradó hőt, Harry illatát, kezének súlyát a derekán.

– Végre kettesben vagyunk.

– És a mi dalunkat játsszák.

Harry féloldalasan mosolygott és előtűnt az egyik gödröcskéje, egy kis huncutságot csempészve az arckifejezésébe. – Én kértem.

Ann homlokát a nyakához döntötte. – Hiányozni fognak a figyelmességeid, míg távol leszünk. Már ez a néhány nap is túl hosszú volt. Mi lesz akkor?

– Tudom, nehéz lesz, de ki kell bírnunk. És minden hétvégén találkozhatunk, néha talán délutánonként is el tudok menni hozzád.

– De az majdnem három óra. Nem akarom, hogy éjjel vagy hajnalban vezess.

– Tudom, ismerlek – kuncogott a fiú, és homlokon csókolta Annt. Majd megoldjuk, de most még együtt vagyunk, erre gondolj! – Ajka lágyan érintette a lányét és olyan közel húzta magához a törékeny testet, hogy már szinte fájt, ahogy Ann medencecsontja hozzápréselődött. Semmiért se cserélte volna el ezt a jóleső, bizsergető fájdalmat, mégis túl korán szakadt meg a testük közötti kommunikáció.

– Ribanc! Te vagy az? – hallották mindketten, mire szétrebbentek. Harry védelmezőn vonta Ann köré a karját, amikor az asztaluk felé fordulva megpillantotta Lizát. Gyűlölettel nézte kettejüket, arcán zúzódások éktelenkedtek és ujjal mutogatott rájuk, de Harry semmit se értett. Aztán Zayn durván megragadta a kapálózó lányt, és kilökdöste a bárból. Értetlenül nézték az ablak előtt veszekedő Zaynt és Lizát, és azt is, ahogy a fiú végül eltuszkolja onnan a lányt.

Annék visszasiettek az asztalhoz, és egyszerre szólaltak meg. – Ez mi volt?

Louis egyik szemöldökét felvonva nézett barátjára. – Nagy szarban vagy, Harry…

A göndör fiú összevont szemöldöke alól aggodalmasan nézett a barátaira, majd visszafordult az ablakhoz, de Zaynék már régen elmentek. Az ajkait harapdálva nézett újra az asztaltársaságra – Ann érezte, hogy izmai megmerevedtek és ujjai erősebben fonódtak a derekára, fájdalmat okozva neki. Nem szólt, továbbra is a fiú és a barátai között cikázott a tekintete. Tudni akarta, ezúttal mivel kell szembenézniük.