2013. január 12., szombat

Kiss me...It's paradise - 26.


26.
   Ann Lana szobájában feküdt a bevetett ágy tetején. Szeretett ebben a helyiségben lenni, szívesen tanulmányozta a falakat borító kollázsokat, melyek zenészek képeit, Lana saját fotóit, filcrajzokat és idézeteket tartalmaztak. Az ágy fölött kézzel festett szivárvány és tenyérlenyomatok díszelegtek, a fennmaradó felületet poszterek borították, míg a plafont sötétben világító csillagokkal kirakott tapéta burkolta. Hamisítatlan tini szoba volt ez, ahol Ann mindig jól érezte magát.
   Kisétált a napfényben fürdő, aprócska erkélyre, és végtagjait szétvetve elhelyezkedett az egyik műanyag székben. Behunyt szemmel élvezte a bőrét érő napsugarak melegét. Elveszítette az időérzékét, már-már elaludt; nem értette, miért tart Lanának olyan sokáig kiválasztani egy fürdőruhát. Ám mielőtt eldönthette volna, hogy erőt vegyen-e a lustaságán és bemenjen-e megsürgetni barátnőjét, Lana káromkodásának hallatán kipattant a szeme.
– Hogy a franc esne bele! Nem hiszem el!
– Mi a baj?
– Semmi, csak szökőévben egyszer kisüt a nap, erre, ahelyett, hogy úsznék, a szobámban kell ücsörögnöm, mert pont most jött meg… – Elhúzta a száját, és leroskadt az ágya szélére.
Annie, amikor rájött, hogy nincs komoly baj, újra lehunyta a szemét, és higgadtan válaszolt.
– Ne idegeskedj annyit! Intézd el a dolgot, kapj fel egy bikinit, és induljunk. Napozni nyugodtan kifeküdhetsz.
– Így?
– Így. Egy-két óra belefér, nem?
A barna lány elgondolkodott. – Végül is.
   Amíg arra várt, hogy Lana elkészüljön, Ann magában áldotta a szerencséjét, hogy neki nincs ezzel gondja. Meg kellett erőltetnie az agyát, hogy visszaemlékezzen, mikor is kellett utoljára szembenéznie ezzel a problémával. A megérkezése után néhány nappal, maximum egy héttel. Igen, neki szerencséje van, valami mégse hagyta nyugodni. Ott motoszkált a tudata peremén, csak éppen nem tudott szárba szökkenni a gondolat. Az első héten… és ő másfél hónapja van a nénikéjénél. Kipattant a szeme, és számolni kezdett. Hat hétből egy az öt, ami azt jelenti, hogy neki már másfél-két hete túl kellett volna lennie egy Lana-féle kiboruláson. Hirtelen kiszáradt a torka, a szíve pedig olyan hevesen kalapált, hogy ha jobban figyel, talán a mellén feszülő lenge pamut ütemes rezdüléseit is láthatta volna. Egy percnyi pánikolást engedélyezett magának, aztán mélyeket lélegzett, hogy lehiggadjon. Ez az egész nem jelent semmit. Nem lehet baj, hiszen mindig védekeztek, kivétel nélkül. Emlékezett minden egyes alkalomra, mindig figyeltek. Nem, ő nem lehet terhes.
– Na, indulhatunk, cunci! – Lana mosolygott, láthatóan megnyugodott, ám ugyanezt nem mondhatta el Annie-ről. A lány még mindig a teraszon ült, ám a szeme elkerekedett, ajkai szétnyíltak, és a semmibe meredt.
– Mi van, mi történt? – A lány nem reagált. Lana mellé lépett, megrázta a vállát, és aggódva szólította meg újra. – Annie! Mi a baj?
Ann összerezzent, és Lana felé kapta a fejét. – Mi? – Habozott. – Ja, semmi.
– Semmi? Falfehér vagy, és az előbb úgy néztél ki, mintha kísértet láttál volna.
– Azt nem, csak… – Sóhajtott, és érezte, hogy a feszültség egy része távozik a testéből. – Azon gondolkodtam, nekem mikor kellene megjönnie.
– Ideje lenne. Nem lehetsz ennyire mázlista! Legalább kint maradnál velem a parton.
– Kint maradok, ne izgulj. Mit csinálnék egyedül a vízben? – Kipréselt magából egy halvány mosolyt, majd fölállt, és magához vette a táskáját. 

   Szokásával ellentétben Lanának most feltűnt, hogy csak ő beszél. Ann csendes volt, magába zárkózó.
– Nem vagy túl szórakoztató. Végig ilyen fancsali képet fogsz vágni?
– Nem vágok fancsali képet, csak melegem van.
– Ja, nekem is, én meg itt kínozlak. Menj, ússz egyet, én meg addig bevizezem magam. Remélem, annyi is elég lesz, hogy felfrissüljek kicsit.
Már majdnem megszáradtak a tűző napon, amikor Lana megszólalt.
– Egyre jobban fáj a derekam! – panaszkodott. – Igaz is, neked mikor kellene…?
Ann kelletlenül válaszolt. – Már egy hete túl kellene lennem rajta.
– És nem vagy?
– Hát nem – fintorgott.
Lana szemöldöke megemelkedett. – De nem vagy terhes, ugye?
– Nem lehetek.
– Védekeztek?
– Persze. – Ann bosszúsan forgatta a szemét. Egyikük sem felelőtlen.
– Akkor ne izgulj! Biztosan felborult a hormonháztartásod. Tudod, a szerelem, ilyesmi. – Lana cinkosan mosolygott.
– Tudom – de valójában képtelen volt megnyugodni, és ez Lana figyelmét se kerülte el.
– Biztosan mindig figyeltetek?
Ann felcsattant. – Jaj, ne csináld már, te Gaz! Nem vagyok hülye, és Harry se az! Mindig védekezünk. Mindig, emlékszem minden alkalomra. – Kezét hirtelen a szájához kapta.
– Mi az? – kerekedett el Lana szeme is.
– Hát… egyre mégsem emlékszem. És, azt hiszem, Harry se. – Egy pillanatra elhallgatott, majd beharapta az ajkát. – Emlékszel arra a medencés bulira?
– Ahol ti igazából nem is buliztatok?
– De buliztunk, csak nem fürödtünk. De nem ez a lényeg. Akkor este Harry és én is sokat ittunk, és másnap együtt ébredtünk, de nem emlékeztünk semmire. – Ha nem rémült volna halálra, talán el is pirul annak a reggelnek az emlékétől, így azonban továbbra is sápadtan meredt barátnőjére.
Lana néhány másodpercig emésztette az információt, majd megvonta a vállát.
– Az csak egy alkalom. Reménykedjünk, hogy ennyitől nem kaptad be a legyet. Ennyire nem lehetsz szerencsétlen!
Annt hirtelen elfutotta a méreg. – Reménykedjünk? Lana, ez nem így megy!
A lány maga elé tartott kézzel visszakozott. – Oké, oké. Igazad van. Szedd a cókmókod, és irány a gyógyszertár. Veszünk nekem fájdalomcsillapítót, neked meg egy terhességi tesztet. 

   Lana fel-alá járkált a mosdó előtti folyosón, és arra várt, hogy barátnője kijöjjön végre. Remélte, hogy Ann félelme nem igazolódik be, az valódi katasztrófa lett volna. Abortusz tizennyolc évesen? Ann nem az a fajta lány. Vele ez nem történhet meg! És mi lenne Harryvel? Ő vajon mit tenne, hogyan reagálna? Igazi cukipofa, de ezt a helyzetet talán már ő sem tudná kezelni. E miatt akár vége is lehetne az álompárnak. Bár, amilyen szeszélyes tud lenni Ann, talán ő maga adná ki Harry útját. Vagy mégsem? Úgy tűnik, szereti a srácot.
Lana nem bírta tovább. Felzaklatták a gondolatai, és türelmetlenné vált. Bekopogott a mosdó ajtaján, talán egy kissé erősebben is, mint szerette volna.
– Annie, mi lesz már? Ugye nem ott akarod megvárni az eredményt? Gyere már ki, tövig rágom itt a körmöm miattad! – Ez valóban így volt.
Halkan kattant a zár, és a kinyíló ajtó mögött feltűnt a vörös hajú lány filigrán alakja, kezében a fehér műanyagot szorongatva, mely megváltoztathatja az egész életét. A szeméből Lana félelmet olvasott ki.
– Add azt ide, és lélegezz mélyeket. Hidd el, Annie, nem lesz semmi baj. Nem vagy terhes, csak késik egy kicsit.
A lány bólogatott, és próbálta összeszedni magát.
– Nem lehetek terhes, igaz? Még túl fiatal vagyok, Harrynek is be kell fejeznie az egyetemet, aztán pedig a karrierjére kell koncentrálnia. Egy gyerek most igazán nem férne bele.
Lanának feltűnt, hogy úgy beszél, mintha meg akarná tartani a gyereket, ha valóban állapotos lenne, de ezt inkább nem tette szóvá. Úgy gondolta, ráér az abortuszról beszélni, ha beigazolódik a legrosszabb. Ám ezt az esetet elvetette.
– Nem vagy terhes, ne gondolkodj ilyesmin!
Annie ismét bólintott. Fél percig farkasszemet néztek, aztán Ann elveszítette a türelmét.
– Mutasd, Lana!
Barátnője kínzóan lassan emelte fel a tesztet, hogy mindketten láthassák az eredményt. Egyszerre hajoltak fölé, és együtt bámulták a kis ablakot.
Annie olyan sokáig nézte pislogás nélkül a műanyagot, hogy szinte a retinájába égett a kis rózsaszínű pozitív jel.
   Lana legnagyobb meglepetésére Ann nem borult ki, nem kezdett hisztériázni – ez sokkal rosszabb volt annál. Ann összepréselte az ajkait, lehunyta a szemét, és egy bólintással nyugtázta az eredményt. Lana hiába magyarázta neki, hogy ez csak egy teszt volt, el kell végezniük többet is, mindjárt le is szalad a gyógyszertárba, a lány ijesztően higgadtan ült az ágya szélén, és a falra festett szivárványt bámulta. Lana hadarva kérdezte tőle, hogy vajon kit hívjon oda. Evie nénit? Harryt? Valaki mást?
– Nem, Harryvel még nem akarok beszélni. Előbb át kell gondolnom a dolgot.
Így is történt. Míg Lana újabb adag tesztet próbált venni a városban, ő nyugodtan végiggondolta a teendőket. Most, hogy már tudta, valóban megnyugodott; még egy próbát akart tenni, de szinte biztos volt benne, hogy már az első teszt is hiteles eredményt adott.
A feladat adott volt: azt kellett eldöntenie, hogyan tovább. Abban biztos volt, hogy Harryt nem akarja fölöslegesen megijeszteni, vele ráér akkor közölni a hírt, amikor túl van a második teszten is. Nem, először a nénikéjével akart beszélni, szüksége volt a tanácsaira, a támogatására. Bár Harryvel is meg akarta beszélni a döntését, ő már most tudta, hogy az abortusz szóba sem jöhet. Nem lenne képes meggyilkoltatni a saját magzatát. A hasára simította a kezét. Akármennyire aprócska is, már egy új élet fejlődik benne, lassan kialakulnak az icipici végtagjai és a szervei. Senki sem kényszeríthetni rá, hogy véget vessen egy védtelen emberi lény életének, aki ráadásul szerelemből fogant. Harry és az ő szerelméből. Már most szerette a hasában megbúvó pici lényt, de ha nem így lenne, az után, amit Evie néni történetéből megtanult, végképp nem tehetné meg, hogy megszakítsa a terhességét. Mások mindent megadnának egy saját gyermekért – hogyan vetemedhetne ő arra, hogy elpazarolja az Élettől kapott ajándékát? Ennek a gyermeknek meg kell születnie, és ő óvni és szeretni fogja.
   Amikor Lana visszaért három különböző terhességi teszttel, Annie már újra a teraszon ült. Arcát a napfény felé fordította, szemét lehunyta, és míg keze a csupasz hasán pihent, mosolygott. Lana az éjjeliszekrényére tette a tesztekkel teli nejlonzacskót, és álmélkodva nézte barátnőjét. Igaz volt, amit hallott: az állapotos nők boldogságot sugároznak a környezetük felé, és ragyognak, úgy ragyognak, mintha földöntúli lények lennének.
A lánynak még arra sem volt ideje, hogy megszólítsa Annt, csengettek.
A hangra Ann is felkapta a fejét, ekkor vette észre, hogy barátnője visszatért. Felállt, hogy együtt menjenek ajtót nyitni.
– Evie néni lesz az – közölte, és a lefelé vezető lépcsőhöz sétált.
Evie idegesnek tűnt, ami jelen esetben érthető is volt, bár Lana számára nagyon zavaró volt a mindig vidám asszony mostani feldúlt állapota.
– Mondtam Harrynek, hogy legyen észnél…
– Ugyan, Evie néni, nem csak az ő hibája.
– Valóban, neked is mondtam. – Ha nem tartott volna a következményektől, elmosolyodott volna, így azonban csupán még erősebben gyűrögette a szoknyája redőit. – Már biztos? Többször is pozitív lett a teszt?
– Még csak egyet csináltunk – kezdte Lana.
– A másodikkal megvártalak, de én biztos vagyok benne.
Az asszony felsóhajtott. Nem tudott haragudni a lányra, hiszen látta rajta az elszántságot, és azt a megmagyarázhatatlan, ragyogó aurát is észlelte, melyet korábban Lana is érzékelt. Megpaskolta a lány kézfejét.
– Jól van, menj, pisilj még egyet!
Ez alkalommal Ann végig bent maradt a mosdóban, szinte bűvölte a kis pálcikát, majd amikor a második eredmény is megszületett, négyszemközt akart beszélni a nénikéjével. Lana újfent a körmét rágta, de magára hagyta a két nőt.
Ann felemelte a műanyag pálcikát, és megmutatta Evie-nek a második pozitív eredményt is. A nő szeme könnybe lábadt.
– Evie néni, tudom, hogy nem örülsz, tudom, hogy tartasz anyu kirohanásától, de ez nem a te hibád. Csak megtörtént. És tudom, hogy őrültségnek hangzik, de én boldog vagyok. Először féltem, de most úgy látom, hogy semmi rossz nem származhat belőle. – Evie remegő ajkakkal hallgatta a folytatást. – Pontosan tudom, mit fog mondani anyu. Abban még nem vagyok biztos, hogy Harry mellém áll-e, de már döntöttem. Megtartom a babát, és a lehető legjobb anyja leszek. Csak azt szeretném tudni, hogy rád számíthatok-e. Evie, segítesz nekem?
A nő szótlanul nézte a lányt, miközben megpróbálta visszatartani a könnyeit, majd megsimogatta a felé forduló arcot.
– Persze, szívem. Rám mindig, mindenben számíthatsz. – Magához húzta a megkönnyebbült Annt, és szorosan átölelte. – Melletted állok, bogaram. 

   Délutánra már Evie magánnőgyógyászának rendelőjében ültek mindhárman.
Evie arra gondolt, hogy bármit megadna azért, hogy az ultrahangos vizsgálat bebizonyítsa, tévedtek. Akkor is így lenne a legjobb mindenkinek, ha az ő Annie-jének csalódnia kellene.
Lana nem is leplezte az érzéseit, megmondta barátnőjének, hogy szerinte őrültség megtartani egy gyereket az ő korukban, ráadásul úgy, hogy Ann tudja, a saját édesanyja sem támogatná. Evie a karjára tette a kezét, és egy csitítónak szánt tekintettel igyekezett elhallgattatni a lányt. Ő ismerte az unokahúgát: makacs, mint az öszvér – ha eldöntötte, hogy megtartja a babát, úgy is lesz.
Ann volt az egyetlen a váróteremben, aki teljesen nyugodtan ült a kárpitozott széken. Lana nyilvánvaló helytelenítése sem tudta kihozni a sodrából, csakis arra tudott gondolni, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyermeket szeretne felnevelni – már most meg kell kímélnie a fölösleges stressztől mindkettejüket.
Táskájából a Kiss me dallama szűrődött ki – Harry hívta.
– Szia!
– Szia, Édes! Melyik utca is az pontosan?
– East Street 16. Ideérsz, mielőtt bemennék?
– Persze, ne aggódj! Két percre vagyok tőletek. Ha pont most hívna be az orvos, mondd meg neki, hogy várjon öt percet. Ott akarok lenni.
– Rendben, siess!
Már Harry is tudta. Ann sokat hezitált, hogyan közölje a hírt a fiúval, elvégre az ilyesmi nem telefontéma, de mindennél jobban szerette volna, hogy Harry vele legyen a vizsgálat alatt, és együtt pillantsák meg először a magzatot. Harry először úgy beszélt, mint aki sokkot kapott; Ann látta maga előtt, ahogy a fiú a hajába túr, miközben azt kérdezgeti, hogyan és mikor alakult így a helyzet. Hiszen ők vigyáztak, ez nem lehet igaz, a tesztek biztosan tévednek. Ann hazudott volna, ha letagadja, mennyire félt attól, hogy Harry megfutamodik, vagy esetleg elkezd vádaskodni, bár nem ilyennek ismerte. De leginkább attól tartott, hogy nem akar majd részt venni az ő és a gyermekük további életében. A szíve mélyén tudta, nem ítélhetné el őt, ha így döntene, hiszen ő vállalta, hogy mindenképpen megszüli a babát, pedig el is vetethetné. Továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy Harrynek meg kell valósítania az álmait, nem adhat fel mindent csak azért, mert egyszer nem voltak eléggé körültekintőek. Mindemellett abban is biztos volt, hogy ha Harry úgy döntene, nem kér belőlük, nem akar családot, és főleg őt, Annie-t nem akarja már, akkor talán egy életre összetörné a szívét.
Néhány percnyi pánikhangulat után azonban Harry higgadtan kezdett beszélni, és megígérte, hogy mindenképpen ott lesz a rendelőben. Mindez persze nem garancia arra, hogy végig is szeretné csinálni a terhességet Ann-nel, de a lány egyelőre a jelenlétével is megelégedett, nem akart ígéretet kicsikarni a fiúból.
   Harry néhány percen belül megérkezett. Bár nem adott hangot a gondolatainak, arca elárulta, mennyire feszült. Az állkapcsában folyamatosan ugrált egy ideg, és amikor átölelte Annt, a lány érezte, hogy minden izma megfeszül. Harry idegességét látva ő is kezdte rosszul érezni magát.
Harry megérezte a lány feldúltságát. – Ne aggódj, Tündérem, azt tesszük, ami neked a legjobb. Megértem, akárhogy döntesz is.
Ann szemébe könny gyűlt. A fiú kijelentése számára egyértelműen azt jelentette, hogy ő inkább az abortusz mellett lenne. Ez benne volt a pakliban, nem igaz? Csak ne érezne már most fájdalmat a gondolatra, hogy elveszíti őt!
Ann bólintott, és az arcához kapta a kezét, hogy letöröljön egy könnycseppet.
Evie és Harry egyszerre próbálták vigasztalni; mindketten félreértették a bánata okát.
– Szeretlek, bármi történjen is – hajolt hozzá a fiú, és futólag megcsókolta, majd szorosan a karjaiba zárta. Ann úgy ölelte, mintha soha többé nem lenne rá lehetősége, miközben megállíthatatlanul záporoztak a könnyei.
Ekkor kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy középkorú, fehér köpenyes, megnyerően mosolygó férfi nézett végig a társaságon.
– Üdvözlöm, Mrs. Stevens! Ms. Talbot, Dr. Hawkins vagyok. Örülök, hogy megismerhetem – nyújtotta a kezét az addigra előtte álló lánynak. – Kérem, fáradjon be, a nővérke megmutatja, hol vetkőzhet le.
– Bejöhet velem valaki?
– Természetesen, de csak egy személy, ha kérhetem.
Ann tanácstalanul nézett a nénikéjére, majd Harryre, és vissza. Nem tudta eldönteni, kinek a támogatására lenne inkább szüksége, bár úgy érezte, ha Evie arcán látna csalódást, azt jobban viselné, mintha ugyanezt az érzelmet Harry vonásai árulnák el.
Evie előzékenyen fordult az egyre idegesebb fiúhoz.
– Harry, szívem, ha szeretnél bemenni, én megvárlak titeket itt kint. Valakinek Lana kezét is fognia kell – mosolygott, bár a gyomra ping-pong labda méretűre zsugorodott össze.
– Köszönöm. Akkor menjünk, Annie – fogta kézen a lányt, és belépett utána a vizsgálóba. 

   Az ultrahang érzékelő feje lassan siklott a jéghideg kontrasztanyagon, mely beborította Ann egész alhasát. A lány hiába fürkészte az orvos arcát, arról semmit se tudott leolvasni, az ultrahang képe pedig tőle akár a világűrt is ábrázolhatta volna – nem tudott rajta kiigazodni.
Felnézett a vizsgálóasztal mellett ülő Harryre, akinek arcszíne mostanra viaszfehérre váltott, és bár éppen tőle várt egy kis megnyugtatást, végül ő volt azt, aki a fiúra mosolygott, hogy az jobban érezze magát. Harry visszamosolygott rá, aztán homlokon csókolta, és hüvelykujjával a halántékát kezdte cirógatni.
– Nos, meg is volnánk – törte meg a csendet Dr. Hawkins.
Ann pulzusa megemelkedett, és reménykedve fürkészte a monitort, melynek képét továbbra sem volt képes értelmezni, de abból ítélve, hogy az ultrahang feje egy ponton állt a hasán, találnia kellett valamit. Harry megfogta a kezét, és megszorította, aztán ő is várakozásteljesen nézett a monitorra, majd az idősebb férfira.
– Nehéz volt megtalálni, mert még apró, alig 2,5 mm, de remélem, örömükre szolgál, hogy azt mondhatom, a kisasszony körülbelül három hete állapotos. – A fiatalokra nézett, de mielőtt azok bármit is mondhattak volna, a monitor egy pontjára mutatott, és folytatta. – Látják ezt a pici, lüktető foltot itt? Az a magzat, illetve még csak embrió, az önök leendő gyermeke. Már dobog a szíve. – Ezután elhallgatott, és hagyta, hogy a két, szinte tinédzser szülő megeméssze a hallottakat.
Ann megbabonázva nézete a felvételt, mely az alig néhány milliméteres gyermekét ábrázolta, és egész testét átjárta a melegség. Minden sejtjét elöntötte, átmosta egy leírhatatlan, megmagyarázhatatlan, bizsergető érzés, melytől a világ egyszerre tágult ki és szűkült le erre a pici helyiségre; mely határtalannak tűnt, és mégsem volt elég nagy, hogy a mindenséget magába foglalja. A végtelen anyai szeretet volt az, mely egy szempillantás alatt vette át az irányítást a lány egész lénye fölött, és melyhez foghatót Annie korábban sosem tapasztalt. Nem vette észre, mikor csordult ki a könnye, hiszen a szívét-lelkét beleadva mosolygott, csupán akkor figyelt fel rá, amikor Harry aggódva próbálta felszárítani az arcát megnedvesítő patakokat.
– Annie, jól vagy? – A fiú összevont szemöldökkel hajolt fölé.
Harry arcát látva Ann boldogságának kék ege elfelhősödött, mosolya lassan eltűnt, és már tudta, miért sírjon. Mindenre felkészülve nézett az érzelmektől haragoszöldben játszó szempárba, és tenyerét Harry arcára simította.
– Igen, de Harry, valamit tudnod kell: én már az első pozitív eredmény után tisztában voltam azzal, hogy mit akarok. Természetesen nem fogom rád erőltetni a döntésem, de, azt hiszem, semmivel se tudsz meggyőzni annak helytelenségéről. Már mindent átgondoltam, sejtem, mivel jár mindez, de képtelen lennék… – Megremegett az ajka, elkeseredett, könnyes tekintettel nézett Harry szemébe. – Megtartom a babánkat. És… – végigsimított az ezekben a percekben férfivá érő Harry arcán – megértem, ha így már nem férünk bele az életedbe. – A választól rettegve, szívében mégis reménykedve kutatta a könnybe lábadó zöld szempárt, és próbált a jövőjére koncentrálni, melyben egy boldog, összetartó családot látott.

2 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Na jó, én komolyan nem hiszem el. Mindig azt hiszem, hogy az eddigieknél jobb már nem lehet, elvégre az nem létezik, de te mindig kellemes meglepetést okozol. Nem hiszem, hogy valaha olvastam már ennél jobb blogot - és elhiheted, én már jó párat olvastam. Még arra sem mondhatok semmit, hogy sokat kellett várnunk a részre, mert a helyzet az, hogy 100%osan megérte! :) Szóval ismételten köszönöm, amiért egy ilyen csodálatos résszel ajándékoztál meg minket, és türelmesen várjuk a következőt :)
    Millió puszi, Fruzsina <3

    VálaszTörlés
  2. Szia, Fruzsina! :)
    Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyit kellett várni erre a részre, szégyellem is magam, amiért egyszerűen nem tudtam rávenni magam az írásra. Ennek fényében pedig külön köszönöm a kedves szavakat, és hogy nem pártoltál el tőlem! Azért kifejezetten jól esik ilyen kritikát olvasni, mert általában kínlódom a fejezetek megírásával, hiába tudom, mit szeretnék benne látni - talán éppen ezért is, nem vagyok elégedett a kész eredménnyel.
    A következő rész már készül, de nem tudom, mikor lesz alkalmam prezentálni, mert maratoni meló időszak van, ebből kifolyólag pedig se időm, se energiám nincs semmire, amit amúgy szeretek. :S Na, de azt azért megígérhetem, hogy két ( vagy három? )hónapot azért nem kell rá várni. :)
    Még egyszer köszönöm, hogy olvasol ( a többieknek is, látom a visszajelzést), és szép napot kívánok!
    Puszi :)
    Chi

    VálaszTörlés