Kiss me... it's paradise/Iwchtlfomd-18.

Ann már ágyban volt, éppen a jegyzetfüzete fölött könyökölt, amikor kopogtattak. Az engedélyére Mike lépett be a szobába, aki meglepődött a korai lefekvés láttán.

– Szia, Annie! Gondoltam, beköszönök, és megkérdezem, milyen volt London. Anyu nem mondta, miért mentél oda.

A lány becsukta a füzetet, és intett unokabátyjának, hogy üljön le az ágyra. – Evie azért nem

mondott semmit, mert megkértem rá. Nem akartam, hogy bárki is kombináljon.

Mike kíváncsian fürkészte a lány arcát, mely – bár Ann nem tudta – elárulta minden érzését. – Akkor most elmeséled?

A lány mosolyogva bólintott, de egy kissé feszengett. – Koncerten voltam, és nagyon-nagyon jó volt! Chris egy isten! Hihetetlen, mit művel a tömeggel!

A fiú elnevette magát. – Látom, megint bezsongtál.

– Be hát!

– És kivel…

Ann nem hagyta, hogy befejezze a mondatot. – Harryvel – szaladt ki a száján, és fogalma se volt róla, hogy amikor kimondta a nevet, nem csupán a szíve kezdett el kalapálni, de a szeme is felcsillant.

Mike persze mindezt már régen sejtette; nem lehetett véletlen, hogy mindketten egyszerre tűntek el a városból. Halvány mosoly játszott a szája szegletében, úgy nézte Annt, és sokáig nem szólt semmit.

Amikor Ann végképp nem bírta, és zavarba jött, megbökte Mike vállát.

– Most mi van? Miért nézel így?

Mike megvonta a vállát. – Szóval, te és Harry…

A lány sóhajtott. – Igen, én és Harry. – Széles vigyor ült ki az arcára, melynek láttán Mike elnevette magát.

– Csak megtörtént! Az én hugim végre szerelmes.

Ann sűrűn pislogott. – Azt nem mondtam. Nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e, de szeretek vele lenni, szeretem a beszélgetéseinket, hiányzik, ha nincs velem. Ez elég, nem? Egyelőre. – Elgondolkozva nézett a fiú szürke szemébe. – Te szereted Vickyt?

– Azt hiszem.

– És honnan tudod?

– Nem tudom, én… csak érzem. Itt bent – tette a tenyerét a mellkasára.

– De azt honnan tudod, hogy szerelemmel szereted, és nem úgy, mint bármelyik másik lányt, akivel eddig dogod volt?

– Annie, már megint túlgondolod! Ne foglalkozz ilyesmivel, csak élvezd, amíg tart! Egyébként meg, szerintem az ember mindenkit szeret, akivel együtt van, csak egyeseket kevésbé, másokat jobban. Ahhoz, hogy tudd, melyik volt igaz szerelem, több kapcsolatodat kell összehasonlítanod. Ha pedig úgy érzed, nincs szükséged másra, csak rá, az egyértelmű jel, azt hiszem.

– Igazad lehet – bólintott Ann. – Te nagyokos!

– Annie – Mike arcáról lehervadt a mosoly –, csak egy dolgot kérek tőled: ne éld bele magad túlságosan!

A lány arcizmai megfeszültek, tekintete elsötétedett. – Tudom, mit gondolsz róla, de azok a vádak nem igazak, ezzel te is tisztában vagy. Neked is elmondta, igaz? Jobban kell ismerned nálam; te is tudod, hogy nem tett semmi rosszat.

A fiú bólintott. – Tudom, de te a kishúgom vagy, és nem szeretném, hogy később esetleg azért érezd magad rosszul, mert nem figyelmeztettelek. Nem lesz gond, látom a srácon, hogy oda van érted, de azért légy óvatos.

– Az leszek, de bízni akarok benne. Bízom benne.

Mike bólintott. – Kimegyek a partra, siess az öltözéssel!

– Nem megyek. Ma végre kipihenem magam.

Mike szemöldöke a homloka közepére szaladt. – Ha Harryvel akarsz találkozni, nem kell hazudnod. Azt csinálsz, amit akarsz.

A lány a szemét forgatta. – Éppen ez a lényeg, nem akarunk együtt, egyszerre előkerülni. Akkor egyértelmű lenne, hogy együtt voltunk.

– Miért, így nem az?

– Remélem.

– Amúgy is, minek titkolóztok?

– Vannak egy páran, akik nem néznék jó szemmel – húzta el a száját, majd sóhajtott. – Nem értem, mire jó, hogy ennyire gonoszak. De mindegy is.

– Tuti, nem jössz? – simított végig a lány kézfején.

– Biztos.

– Akkor jó pihenést!

– Meglesz – mosolygott a fiúra, miközben az elhagyta a szobát.

A tábortűz körül vidám csevej folyt, Annt leszámítva mindenki ott volt. Előkerült a pillecukros zacskó, és egy fényképezőgép is. Bolondos képek készültek, melyeken nevettek; szándékosan álltak vicces pózokba. Mind egy emberként, jó barátokként viselkedtek, mint azelőtt. Talán, ha Ann is közöttük lett volna, nem viselkedtek volna ennyire felszabadultan – nem mindenki.

Míg a többiek a fotókkal voltak elfoglalva, Harry elővette a telefonját, és az Annie-ről készült képet nézegette. A lány úgy festett rajta, mint egy valódi angyal, világos bőrével, a vöröses haján aranyként ragyogó napfénnyel, az égre tekintő, csillogó szemével, miközben önfeledten nevetett. Harry ajkain átszellemült mosoly játszott – ő szívesebben lett volna máshol. Ujjai csak akkor álltak meg a telefonja billentyűzetén, amikor meghallotta, hogy a lányról beszélnek.

– Mike, Hugi megjött már? – kérdezte Niall reménykedve.

A fiú, első zavara után, szemrebbenés nélkül válaszolt. – Csak holnap jön. – A szőke fiúra vigyorgott. – Miért, ennyire várod?

– Aha – pirult el Niall, majd visszafordult Liamhez.

Mike jelentőségteljes pillantást küldött Harry felé, amit ő természetesen nem úgy értelmezett, ahogy Mike szerette volna.

Ann boldogan olvasta a csupán egyetlen szót tartalmazó üzenetet: Hiányzol. Nem is vágyott másra, ebben a rövid szócskában minden benne volt.

– Tényleg, Hazza, hol voltál? – kérdezte Liza, nem minden hátsó szándék nélkül.

– Brightonban. Clive-nál buliztam. – Clive a csoporttársa volt, a fiúk se ismerték, így nem bukhatott le. Annie-vel kész kisregényt gyártottak az elutazásuk idejéről, melyet szükség esetén segítségül hívhattak, így nem tartott a kérdésektől. Liza kétkedő pillantása minden mozdulatát követte. Harry jó kedélye akkor ingott meg igazán, amikor érezve, hogy továbbra is figyelik, feltekintve azt látta, hogy Liza ködös tekintettel őt fixírozza, majd, a figyelmét elnyerve, combjait kis terpeszre nyitja és erotikusan beharapja az alsó ajkát. Harry homlokráncolva grimaszolt a közönséges felajánlkozás, a kivillanó alsónemű láttán, és undorodva, a fejét rázva fordult el. Pillantása a gyanútlan Zaynre esett, aki nagy átéléssel beszélt meg valamit Liammel – szánta barátját, és egyre ért benne az elhatározás, hogy felnyitja a szemét.

A telefonja rezgésétől megfeledkezett minden másról. Te is hiányzol. Nagyon. <3 xo Mosolyogva tette zsebre a készüléket.

– Boldognak tűnsz – szólította meg Emma.

Elgondolkozva nézte a lányt, felidézte az időt, amikor még éppen ő tette boldoggá. – Az is vagyok.

– Az jó – helyeselt Emma. – És mi az oka?

Harry elmosolyodott. – Egy lány. Brightonban találkoztunk.

Az őszinte mosoly eltűnt Emma arcáról, és összenézett Lizával, de Harryt nem érdekelte a véleményük. Hát persze, nem számítottak rá, hogy egyhamar talál magának valakit, aki több, jobb, mint eddig bármelyikük. Liza gonosz pillantásaitól kis híján hangosan elnevette magát.

Eddig tartott az ellenszenv nélküli, baráti este. Nem volt kedve tovább maradni, nem akart negatív energiát sugárzó embereket tudni maga körül. Elköszönt, és a biciklijéhez indult. Mike éppen akkor ért oda hozzá, amikor felült rá.

– Várj, Harry! – Komolyan nézett a fürtös fiú szemébe. – Nagyon vigyázz rá!

Harry bólintott. – Igyekszem.

– És még valami: nem vagy egyedül a szorítóban, ugye érted?

A fiú Niallre szegezte a tekintetét, és sóhajtva válaszolt. – Tudom. – Nem volt ínyére, hogy esetleg megbánthatja a barátját, de nem akarta elereszteni Annie-t most, hogy végre rátalált. Elhúzta a száját, és egyenesen Mike szemébe nézett. Elszánt volt. – Tudom.

Másnap Ann a telefonja csörgésére ébredt, de nem bánta; valahányszor meghallotta Ed Sheeran dalát, a szíve majd’ kiugrott a helyéről.

– Szia, Annie-m! – szólalt bele Harry. Ann-nek fülig ért a szája a gondolattól, hogy most már ő is valakinek az Annie-je. – Velem reggelizel a Hayden’sben?

– Persze. Öt perc, és indulok!

– Annyira azért nem kell sietned, itt várlak a ház előtt. Vagyis – vágta rá – mégis siess! Régen csókoltalak…

A lány felkacagott. – Sietek!

Annie futva tette meg a szobájától a bejáratig vezető utat, és köszönés helyett egyenesen Harry ölébe ugrott; lábait a dereka köré fonta, átkarolta a nyakát és megcsókolta.

– Ez aztán a köszöntés! – mondta vigyorogva Harry, amikor újra levegőhöz jutott, még mindig az ölében tartva a lányt.

– Szokj hozzá, mostantól ez a módi! – kacagott ő is.

– Azt hiszem, nem jelent majd gondot. – Újra megcsókolta Annt; azzal se törődtek, hogy bárki megláthatta őket.

A kávézóban már körültekintőbbek voltak, ott továbbra is csupán barátokként mutatkoztak, ahogy a városban is, míg elértek ide. Nehezükre esett tartani a távolságot, de nem akartak felhajtást maguk körül.

A turmixuk kortyolgatása közben Harry elmesélte az esti beszélgetését Emmával, és bár ezt nem tervezte, mivel szóba került Liza is, az ő akciójáról is beszámolt. Tartott Ann reakciójától, de ahogy ígérte, őszinte akart lenni. Egyébként is azt az elvet vallotta, hogy ketten együtt erősebbek, mintha egyenként próbálnának védekezni Emmáék támadásaival szemben. Nem akarta, hogy Liza megkörnyékezze Annt, és valótlant állítva, egymás ellen fordítsa kettejüket. Tudta, hogy a lány bármire képes, és mindent elér, amit akar. Vagyis majdnem mindent, hiszen őt nem kapta meg. Éppen ez a baj: szemmel láthatóan nem nyugszik, míg ezen nem változtat.

Ann közelebb hajolt hozzá az asztal fölött. – Nem érdekel Liza, se Emma. Tudom, hogy nincs mitől félnem. Bízom benned.

Harry nagyot nyelt; a lány utolsó mondata, őszinte, bizalmas tekintete mindennél többet jelentett számára. Meg akarta csókolni, megölelni, vagy csak megfogni a kezét, de nem tehette. Most a pokolba kívánta az egyezségüket. – Köszönöm.

Ann kedvesen mosolygott. – Nincs mit megköszönnöd. – Körbepillantott, hogy lássa, figyeli-e őket valaki, és amikor meggyőződött róla, hogy biztonságban vannak, még közelebb hajolt a fiúhoz, és arcon csókolta, egészen közel a szája szegletéhez.

Nem titkolhatták a jelenlétüket, Harry kacagása betöltötte a teret.

– … és amikor lenéztem, szinte hason fekve próbált kimászni a gödörből – nevetett Annie is mesélés közben. – Eszembe se jutott segíteni, majd’ meghaltam a röhögéstől. Utána meg már mindegy volt – megsértődött, és az egészből nem lett semmi.

– De… – Harry még mindig nem tudott beszélni a nevetéstől.

– Mit csináltok ti itt? Tőletek zeng a Hayden’s. – Lou arcán széles vigyor terült el, miközben a szemüket törölgető, a nevetéstől fuldokló barátait nézte. Vele volt Lana, Vicky és Mike is.

– Sziasztok! – köszöntek egyszerre Harryék.

– Na, nyomás, üljünk át egy nagyobb asztalhoz! Minek kuksoltok ti folyton itt, a sarokban?

Ann és Harry összenézett, de nem feleltek; vigyorogva követték barátaikat egy, a helyiség közepén álló asztalhoz.

Ann arcába hűvös szél vágott, kiszabadított néhány hajtincset a copfjából, melyek ezután a szeme előtt táncoltak. Tökéletes fogsorát kivillantva nevetett; a kormánynál állva nem zavarta a hideg, a napot eltakaró, vihart ígérő felhős ég látványa. Ő kormányozta a vitorlást, és a mögötte álló Harry teste melegítette az övét is. A fiú karjai lazán, mégis a biztonság ígéretével pihentek az övéi mellett – Ann irányított, de tudta, ha baj lenne, Harry azonnal reagálna.

Harry halkan a fülébe dúdolta a lejátszóból szóló Ben Howard dalt, ő pedig fejét a fiúnak döntötte, befúrta annak álla alá, és élvezte a meleg test közelségét.

– Jó itt lenni veled.

– Igen, nekem is jó. Értem, miért szeretsz kihajózni. Tényleg felszabadít, a párás szél átmossa a gondolataimat, könnyűnek érzem magam.

Harry belemosolygott a lány tengerillatú hajába, és megpuszilta a feje búbját.

– Tényleg nem hoztál még ki más lányt?

– Tényleg. Azt pedig végképp nem hagytam egyetlen nőszemélynek se, hogy hozzányúljon a kicsikémhez – simogatta meg játékosan a kormányt.

Ann testét őszinte öröm járta át; Harry mellett különlegesnek érezte magát. Megfordult, hogy szemben legyen a fiúval, egyik kezével átkarolta a keskeny derekat, szabad tenyerét a széles mellkasra simította. – Köszönöm. – Majd lábujjhegyre állva megcsókolta őt. Amikor úgy érezte, egyelőre eleget kapott a fiúból, mindkét karjával átkarolta, és arcát Harry vállára hajtotta, belefúrta a kötött pulóver puha, meleg anyagába, és lehunyt szemmel élvezte a kettejük teste között áramló meleg, és a hűvös szél közti kontrasztot. – Hm… bármeddig elácsorognék így.

– Én is, de lassan vissza kell mennünk. Hamarosan kitör a vihar.

– Kár. Még korán van, csak veled akartam tölteni a délutánt.

Harry elmosolyodott. – Attól, hogy kikötünk, még maradhatunk a hajón. Van egy pakli kártyám, azzal elüthetjük az időt.

Ann felvont szemöldökkel tanulmányozta a fiú arcát, de humornak csupán csekély nyomát látta rajta.

– Rendben.

Amíg a kikötőben Harry elvégezte a biztonsági intézkedéseket, Ann végigdőlt a hajó tatján, egyik karját kilógatta a korlátnál, és az égen sötéten hullámzó, vészjósló felhőréteget fürkészte. Ijesztő volt, mégis oly gyönyörű, egyszerre taszító és hívogató. Úgy érezte, magába szippantja a szürke megannyi árnyalatát felvonultató, meghatározhatatlan anyag. Mintha a világ a feje tetejére állt volna, és a tenger morajlana odafönt, míg ő a kiszámíthatatlan felhőkön ringatózna. A sötét tajtékok egyre közeledtek felé – a magasba emelte a karját, és úgy érezte, még néhány centi, és megérintheti a furcsa textúrájú kelmét, melyet valaki az égre terített.

– Annie, gyere le! Mindjárt rázendít – szólt Harry hangja a kabin belsejéből.

– Megyek! – Ám nem mozdult. Úgy gondolta, még van ideje, mielőtt rászakad az ég. Az utolsó pillanatig akarta húzni, míg az első jéghideg esőcsepp el nem olvad a bőrén. Csakhogy az égiek megtréfálták, és a vihar mindenféle előjel nélkül tört ki. Ann ruhái egy pillanat alatt átnedvesedtek, bőrén nem lágyan olvadtak szét az esőcseppek, erősen, csípősen koppantak rajta. Az első sokk után féktelen kacagásban tört ki.

Harry a fejét csóválva nézte a kabin lejáratából, miközben ő is elnevette magát.

– Annie, gyere be! Még megfázol!

A lány felé fordult, felállt, és a fejét rázva, kacagva felelt. – Nem! Te gyere ki!

– Én ugyan nem, nem bolondultam meg!

– Ó! Szóval én igen?

Harry szélesen, hamiskásan vigyorgott. – Azt nem mondtam…

– De gondoltad. – Ann szeme pajkosan csillant. – Na, várj csak! – Egy szökkenéssel Harry előtt termett, és magához rántotta a gyanútlan fiút. Szorosan magához ölelte, és heves csókcsatába kezdett vele. Arcán gúnyos mosollyal nézett fel a bőrig ázott fiúra. – Azt hiszem, eláztál.

Harry féloldalas mosolyra húzta ajkát, az égre emelte tekintetét, és a fejét ingatva felelt. – Én is azt hiszem. Ezért a rögtönítélő bíróság előtt kell felelned!

– Valóban? – kacérkodott a lány, mire Harry sokat sejtetően bólintott. – És milyen ítéletet hozott az a fránya bíróság?

Harry beharapta az ajkát, hogy elejét vegye kitörni készülő nevetésének. Komoly akart maradni, míg ítéletet hirdet. – Az ítélet szerint a sértett, azaz szerény személyem csókrabszolgájaként kell leélned az életed hátralevő részét. Kezdhetsz is törleszteni!

Annie elmosolyodott. – Hm, vállalható. De hogy éppen egy ennyire kevéssé kívánatos flótást kellett kifognom! – Színpadiasan körbeforgatta a szemét, és megkezdte a büntetése letöltését.

A kabinban állva, a falnak dőlve folytatták, amit a vihar kellős közepén elkezdtek. Ujjaik felfedezőútra indultak a víztől elnehezedett ruhadarabok alatt, ám amikor Annt a leginkább magával ragadta a vágy, Harry zihálva hátrébb húzódott. Félszegen mosolygott a lányra. – Azt hiszem, nem ártana egy kis pihenőt adnom a rabszolgámnak, hogy levegőhöz jussunk. A végén még megfullad valamelyikünk, és kárba vész az előjogom.

– Az valóban tragédia lenne. – Harry számára ismeretlen fény gyúlt a lány szemében. – Drága uram s parancsolóm, ha megengedi, kihasználnám a pihenőt, hogy levehessem átnedvesedett ruháimat. – Lenézett az alattuk gyűlő víztócsára, majd vissza a fiúra.

Harry megnedvesítette az ajkát. – Azt hiszem, ez bölcs döntés. Várj, Annie – kizökkent a szerepéből –, hozok neked száraz ruhát! Valami biztosan van itt.

A lány megfogta a kezét. – Nem szükséges. Itt bent elég meleg van. – Vetkőzni kezdett, Harry pedig látványosan pakolászott a szűk kabinban.

Harry összerázkódott, amikor a lány a háta mögött állva megfogta a kezét.

Ann maga felé fordította a fiút, és ujjai a súlyos pulóver szegélye köré záródtak. – Megfázol, ha így maradsz – mondta lassan, és nem kerülte el a figyelmét Harry tekintete, mely bejárta a nedvességtől áttetsző, szinte mindent felfedő fehérneműbe bújtatott testét. A fiú engedelmesen hagyta, hogy lehámozza róla a pulóvert, majd Ann az ing gombjaival kezdett babrálni. Mielőtt megszabadulhatott volna az újabb felesleges ruhadarabtól, megcsókolta Harryt.

– Ugye már nem fázol? – Ha a fiú nem nyitja szóra a száját, csillogó szeme, a bőre alatt megfeszülő izmok, a kitágult vénák akkor is megválaszolták volna a kérdést.

– Nem. – Hogy enyhítsen rekedtségén, megköszörülte a torkát, és megpróbált könnyedebb hangnemre váltani. – Megtaláltam a pakli kártyát…

Ann tekintete rávillant, de válasz helyett inkább lehúzta róla a vizes inget. Éppen az övért nyúlt, amikor Harry megállította a kezét. – Annie… – A lány némán nézett fel rá.

Ann látta, hogy megfeszül az állkapcsa, amikor végignéz rajta, de talán ez minden, amit kiváltott belőle? Sajnálatot olvasott ki a zöld szempárból. Keserű szájízzel lépett hátra, és a pokróc felé indult.

– Mit csinálsz?

– Bebugyolálom magam a pokrócba, mert így tényleg megfázom. Aztán vizet melegítek a teánkhoz, és leülhetünk kártyázni.

Már a pokrócot tekerte maga köré, amikor Harry hátulról átölelte. – Mi a baj, Annie-m?

– Semmi. Csak… nekem nagyon jó ötletem volt a nátha kivédésére, de elfogadom a te megoldásodat.

– És mi is volt pontosan az az ötlet? – Belecsókolt a lány nyakába.

Ann egy pillanatra lehunyta a szemét, majd szembefordult Harryvel. – A terv az volt, hogy levesszük a vizes ruháinkat, szépen kiterítjük őket, hogy könnyebben száradjanak, aztán… hagytam volna, hogy behajtsd az adósságom. Talán önként is adtam volna…

Harry izmai megfeszültek, torka kiszáradt, de igyekezett egy elnéző mosollyal eltitkolni izgatottságát.

– És ezzel tényleg elkerülhetnénk egy alapos megfázást?

– Azt hiszem. Egy próbát megért volna, de ha te kártyázni akarsz… – Ann megvonta a vállát, és huncutul elmosolyodott.

– Jól hangzik. De Annie, miattam nem kell. Nem akarlak siettetni.

Ann szeme elkerekedett. – Siettetni? Jézusom, Harry! Lassan úgy érzem, itt én vagyok a feslett nőszemély, aki téged kényszerít! Olyan ez az egész, mintha meg kellene erőszakolnom téged, hogy megkapjalak végre!

Harry először meghökkent, majd felnevetett. – Hogy te engem? Hidd el, az nem lenne erőszak. – Elkomolyodott, közelebb húzta magához a lányt. – Én csak nem akarom, hogy azért tedd meg, mert azt hiszed, elvárom tőled. Tudok várni – akármilyen nehéz is.

Ann nagyot nyelt. – Én nem tudok. Már elég rég várok erre. Nem azért akartam, mert te ezt várod tőlem, hanem azért, mert vágyom rá. Rád. És az előbb az is megfordult a fejemben, hogy nem vagyok eléggé vonzó, szexi neked. – Egy pillanatra lesütötte a szemét, majd mégis felnézett Harryre, hogy lássa az őszinte reakcióját.

– Ilyesmi eszedbe ne jusson még egyszer! Jézusom, mekkora barom vagyok! Nem tudod elképzelni, milyen nehéz volt megállítanom téged, hogy mennyire akartam – akarom, hogy folytasd!

Ann szemöldöke megemelkedett és beharapta az ajkát.

– Hogy is akartad folytatni?

A lány elgondolkodott, szándékosan húzta az időt. – Mondjuk így. – Megcsókolta a fiút. – Aztán talán így… – A kelleténél egy kicsit tovább babrált az övvel, nem volt nagy gyakorlata az ilyesmiben. – Esetleg a büntetésemből is teljesítettem volna egy keveset, mondjuk így. – Apró csókokkal simította végig Harry mellkasát.

Harry felnyögött. – Jézusom, te igazi kis boszorkány vagy!

Ann elmosolyodott. – Nem lehetnék inkább tündér? – Majd belecsókolt a nyakába, miközben csípőjét a fiúéhoz nyomta

– De… lehetsz a tündérem. – Újabb sóhaj tört fel belőle. – Te tündérboszorkány! – Ann felkacagott, ő pedig a tarkójára csúsztatta a tenyerét, beletúrt a vizes tincsekbe, és beléfojtotta a nevetést. Megragadta a lány csípőjét és felemelte, majd, miközben a lány lábaival átkulcsolta a derekát, tovább csókolta őt. Mohó volt, többet akart, azonnal. A keskeny, bevetett ágyhoz vitte Annie-t, és gyengéden lefektette. A lány rámosolygott, neki pedig nem volt szüksége további bátorításra.