Másik én - 64.

A megszokott utcák

Flora Emmával sétált haza a városközpontból. Tartalmasan töltötték a napot és nagyon jól szórakoztak. Végigjárták az összes ruhaüzletet, több pár cipőt is vettek, manikűröztettek és a fodrásznál is eltöltöttek egy kevés időt. A Mason család éttermében ebédeltek, majd beültek a moziba megnézni egy filmet.

Most elégedetten sétáltak hazafelé, kiélvezve a lenyugvó nap utolsó, meleg sugarait. Itt nem volt annyira varázslatos a naplemente, mint Kentuckyban, de így is lenyűgözte őket a kirakatokon szétfolyó aranyló, vöröses fényjáték. A kezükben tartott fagylalt édes volt, mégis frissítő; a langyos koraesti szellő édes virágillattal vonta körbe őket.

Flora régen érezte ennyire jól, ennyire szabadnak magát. Egy kis ideig nem gyötörte a felelősség, kiszakadt a hétköznapok mókuskerekéből. Úgy látta, unokahúga is élvezi az itt töltött időt. A nem rég látott filmről beszélgettek, kuncogtak egymáson, amikor észrevették, hogy mindkettejük arca fagyis lett.

Befordultak egy elhagyatott kis utcácskába, amivel lerövidíthették az utat. Flora emlékezett, hogy itt annak idején üresen álló, régi gyárépület állt. Timékkel rendszeresen belopóztak oda esténként, csak úgy, a szórakozás kedvéért.

Már nem érdekelte a hely, nem is vett volna tudomást róla, ha nem motoszkált volna az agyában, hogy valami nem stimmel. Csak miközben közeledtek a gyárépülethez, jött rá, hogy az egyre erősödő zeneszó nem illik a környezetbe. Leginkább a basszust hallotta, de ahogy közelebb értek, lassan a dallam is bekúszott a fülébe. Szerette ezt a dalt.

Az épület elé érve látta, hogy a hely már korántsem elhagyatott. Eleinte arra gondolt, csak néhány kölyök gyakorol a hatalmas termekben, ám most már látta, hogy valaki komolyan birtokba vette az épületet. Neonfények villództak a bejárat fölött, a falakat lefestették a graffitik jelezték, hogy a hely, amely előtt állnak, egy tánciskola.

Flora közelebb ment az egyik magas ablakhoz és Emmát is odahívta. Lábujjhegyre állva is alig láttak be az ablakon, de Florának ennyi is elég volt, hogy elakadjon a lélegzete.

Odabent egy csapat kölyök táncolt, de Flora tekintete az oktatón akadt meg. Eric karba tett kézzel, mosolyogva figyelte diákjait. Flora lemászott az ablakból, Emma követte a példáját. A lánynak láthatóan tetszett, amit látott. Flora alig tért magához, máris kivágódott a nehéz fémajtó, és ismerős alak lépett ki rajta. Maiko meggyújtotta a kezében tartott cigarettát, és bal térdét felhúzva, a falnak támaszkodva letüdőzte a sűrű füstöt. Mintha csak megérezte volna, amikor kinyitotta a szemét, azonnal Floráék felé fordult. Egy darabig összehúzott szemöldökkel bámulta őket, majd kelletlenül megszólalt.

– Te itt? Azt hittem, valami tanyán vagy…

Flora önkéntelenül elmosolyodott; Maiko nem változott. – Egy kis időt itthon töltök a gyerekekkel. És ti? Itt dolgoztok? Legalább azt csináljátok, amit szerettek. Jó érzés lehet.

Maiko mélyen leszívta a cigaretta füstjét. – Ja. Tényleg jó. Ericék szépen kipofozták a helyet, a sok kölyök meg legalább nem az utcán dekkol folyton, hanem itt tanulnak.

– Eric? Ő hozta helyre az egészet? Csak nem ő lett a tulaj?

– De. Ő, Raphe, meg Gus. Hárman hozták össze, de Raphe alig van itt. Egyetemre jár, a fejébe vette, hogy érteni akar az üzlethez. – A nő megrántotta a vállát. – Ő tudja. Én tuti, nem ülnék be újra az iskolapadba.

– Szerintem jól teszi, hogy tanul. Így tutira nem eshet pofára. – Igyekezett leplezni a Gus neve hallatán keletkező feszültségét. Hirtelen nem tudott mit mondani, félszegen állt a laza lány előtt, a szeme sarkából Emmára sandított.

Maiko elkeskenyedő szemmel méregette őket, különösen Florát. Úgy tűnt, neki lenne mondanivalója. Miután elnyomta a csikket, odasétált Floráékhoz. – Gus tudja, hogy itt vagy?

Flora torkában gombóc nőtt. Nem tudta, mennyit tudhatnak régi barátai a közte és Gus között lezajlott eseményekről, de az volt az érzése, hogy többet, mint kellene. Lesütötte a szemét, tudta, hogy Maiko sosem kedvelte igazán, és ez a mostani beszélgetés sem fog javítani a kapcsolatukon. – Nem, nem tudja. Még nem találkoztunk.

Maiko felhúzta a szemöldökét. – Nem? Mióta vagy itthon? – Kiolvasta a nő szeméből az igazságot. – Biztosan nem volt rá időd. Nem gond. Szóljak neki, hogy itthon vagy?

– Nem szükséges, köszi. Majd megkeresem. – Persze nem gondolta komolyan. Nem akarta felkavarni az állóvizet.

– Jól van. Akkor én visszamegyek. Gyertek be, ha akartok. Eric biztosan örülne neked.

– Majd máskor. Már várnak a gyerekek.

Maiko kérdőn nézett Florára, mintha egy kis szemrehányás is bujkált volna a tekintetében, végül mégse szólalt meg.

Az út hátralévő részében Flora alig szólalt meg, akkor is inkább Emma kérdéseire válaszolt. Tartott tőle, hogy mi jön ez után.

Másnap Flora kedvenc parkjában sétáltak, ő és a gyerekek, meg persze Golyó. Flora mosolyogva nézte az össze-vissza szaladgáló Luke-ot, Cameron egy gigantikus vattacukorfelhővel küzdött, Stella és Emma pedig a gyepen focizó fiúkat bámulták. Flora is oda-odapillantott néha, de leginkább a saját fiai kötötték le a figyelmét. Egy kútnál megálltak, hogy a nagy szaladgálásban kifáradt Luke és Golyó ihasson. Flora lopott Cameron vattacukrából, majd egy tiszta zsebkendővel megtörölte Luke arcát. Amikor felnézett, földbegyökerezett a lába. Gus sétált feléjük. Néhány pillanatig Gus is tétovázni látszott, majd elindult a kis család felé.