Azt elfelejtettem kiírni a végére, hogy itt a vége. :D
Pussz

Másik én - 66.Scott Mallone - What we are made of

Szabadság

Hihetetlen, mennyire gyorsan repül az idő, amikor az ember jól érzi magát. Az egyik percben még csak ízlelgeted a boldogság első cseppjeit, és mire észbe kapsz, már el is illant az utolsó örömteli pillanat is.

Flora is így érezte; a néhány nap, amelyet Gusszal és a gyerekekkel, a szüleivel és néhány barátjával töltött, túl kevésnek bizonyult. Meglepődött, mennyire nem akarta itt hagyni a régi élete színhelyét. Azt gondolta, a néhány napos látogatás csupán felfrissíti, hogy könnyebben menjen a munka a farmon. Úgy érkezett meg ide, hogy biztos volt benne, alig fogja várni, hogy visszautazhasson, mégis, most, hogy lassan elérkezik az indulás napja, úgy érezte, ha újra el kell szakadnia ezektől az emberektől, Gustól, abba beleszakad a szíve.

Amint végigsétált a kikövezett ösvényen, az orrában érezte a lassan elnyíló rózsák bódító illatát, mégsem oldódott a gyomrában érzett görcs. Minden arra emlékeztette, hogy mennie kell, a vidáman csipogó kismadarak is mintha gúnyolódva vágták volna a fejéhez, hogy mindjárt vége mindennek, az agyát megtöltő emlékek is csak még fájdalmasabbá tették ezt az utolsó sétát.

Gus a konyhában készítette elő a grillezéshez szükséges alapanyagokat, a többiek pedig már a kertben várták a szakácsot.

Flora, arcán széles mosollyal csatlakozott a Gusszal közös barátaihoz. A délután minden pillanatát igyekezett kiélvezni és csak a jó dolgokkal foglalkozni, hiszen ez volt az utolsó alkalom, hogy a barátaival lehetett.

Az összejövetel nagyon jó sikerült, Flora fájó szívvel, mégis, feltöltődve búcsúzott el a távozó barátoktól.

Flora segített Gusnak rendet tenni a házban és a kertben, majd fáradtan roskadtak le egy pokrócra, a fűbe. A nappali forróság után most meglepően hűvös szellő fújt; esni fog, talán már az éjjel. Flora már az orrában érezte az eső illatát, de tudta, még van ideje indulni. Egy nagyobb szélrohamtól megborzongott, de csupán másodpercekig tartott a reszketése; bal oldalán ott feküdt Gus, szorosan mellette, és Florát átjárta a férfi testéből áradó meleg.

A szikrázó csillagokkal pettyezett, sötét eget figyelte, amint a széltől űzött felhőfoszlányok tovaúsztak, maguk után egyre vastagabb felhőtakarónak adva helyet.

Flora egyszerre érzett nyugalmat, békességet, és feszültséget a lelkében; mindkét érzés ehhez a helyhez, az itteni emberekhez, Gushoz kötötte.

A felhőtakaró lassan eltakarta az égen pislákoló apró lángocskákat; Flora lehunyta a szemét és csak az érzéseire figyelt.

Gus mellette volt, nem volt szükség szavakra, ezt minden idegszálával érzékelte. Átmelegedett a férfi testének közelségétől, hallotta légzésének halk hangjait, beszívta az illatát. Évek teltek el azóta, hogy ennyire közel voltak egymáshoz, ugyanitt, ebben a házban. Ha nem érezte volna a feszítést a mellkasában, el is mosolyodott volna, annyira jól érezte magát, így azonban csak némán élvezte a boldogság utolsó morzsáit.

Felidézte magában az elmúlt néhány nap legszebb pillanatait és örült, hogy úgy döntött, eljön, csak azt sajnálta, hogy nem maradhat. Mindenesetre magában eldöntötte, hogy többé nem löki el magától a barátait, tartani fogja velük a kapcsolatot.

Csapongó gondolataiból Gus mozdulatai rántották vissza. A férfi meleg tenyere az ő kézfeje köré záródott, ujjai Flora kezét cirógatták. Flora kinyitotta a szemét és Gusra nézett, de ő továbbra is csukott szemmel feküdt mellette, így, megnyugodva, Flora is újra behunyta a szemét és megszorította Gus kezét.

Nem tudta, mennyi ideje feküdtek így a szabad ég alatt, vagy mikor kellene hazamennie, hogy felkészüljön a reggeli indulásra, de nem is érdekelte, hagyta, hadd peregjenek a percek. Először fel sem tűnt neki, hogy valami változott volna, csupán arra figyelt fel, hogy valami csiklandozza az arcát. Kuncogva nyitotta ki a szemét, de már késő volt, egy rövid pillanatig még látta Gus arcát, amint az egész látóterét betölti, aztán megszűnt körülötte a világ. Gus ajkai puhák voltak, gyengéden cirógatták az övéit, kellemes borzongást okozva Florának. A férfi hosszú karjai a teste köré fonódtak és ő nem tudott, nem is akart gondolkozni, átadta magát a csóknak.

Amint kinyitotta a szemét, Gus fürkésző tekintetével találta szemben magát. Gus az alsó ajkát harapdálta, ahogy akkor szokta, amikor bizonytalan valamiben, de szeme csillogott, a vágy apró szikrái táncoltak benne.

Flora maga sem értette, miért párolgott el olyan hamar a boldogsága, és miért adta át a helyét a bűntudatnak, de már megtörtént, és képtelen volt visszahozni a pillanatot. Gus láthatta a benne lezajló változást, mert összehúzta a szemöldökét és óvatosabban, mintha attól félne, hogy a porcelán arc eltörik, végigsimított Flora kipirult bőrén.

Florát felkavarta a férfi érintése, mégsem tudta lerázni magáról a rossz érzést. Egy röpke percet még hagyott magának, hogy így, összefonódva feküdjön Gusszal, aztán finoman félretolta a férfit és felült. Átkarolta felhúzott térdeit és maga elé bámulva próbálta helyretenni magában az érzéseit. Hallotta Gus sóhaját, majd megérezte a férfi vállára nehezedő kezét. Egy pillanatra lehunyta a szemét, de nem rázta le magáról a meleg tenyeret.

– Hiba volt, Flora? Úgy tűnt, neked sincs ellenedre… Szeretnék veled lenni…

– Nem lenne helyes. – Flora hangja halk volt, de határozott. Gus már éppen megszólalt volna, de Flora beléfojtotta a szót. – Miért akarsz engem? Ez is a Stockholm-szindróma, vagy mi? – Florát majd’ megfojtotta a bűntudat, és a szenvedő Gus kiskori képei.

Gus döbbenten, kínjában mosolyogva ült a lány mögött egy kis ideig, majd maga felé fordította Flora feldúlt arcát és lassan, nyugodtan beszélni kezdett. – Én úgy látom, az, ami történt, csak neked okoz problémát, én már régen túl vagyok rajta. Már akkor túl voltam rajta, amikor balesetet szenvedtél. Nem vagyok sérült, sem érzelmileg, sem másképp. Férfit faragtatok belőlem – talán nem ez volt a legkellemesebb módja, de… Flora, én tudom, ki vagyok, mit érek. Bebizonyítottam magamnak, hogy vagyok valaki. A múlt, úgy tűnik, csak téged kínoz, te nem tudsz továbblépni. – Finoman leintette Florát, aki vitatkozni akart. – Pedig el kéne felejtened. Egy cseppet sem emlékeztetsz már azokra a dolgokra. Az Joan volt, te pedig Flora vagy. Külsőre a megszólalásig hasonlítotok, de minden másban különböztök. Te vagy Joan jó ikertestvére, a másik arca. Igen, ő volt minden, amit utáltam, és te vagy minden, mit… szeretek. – Gus elmosolyodott. – Minden, érted? Felejtsd el végre Joant, és légy az, aki valójában vagy! Flora Mason, a legcsodásabb nő, akivel valaha találkoztam.

Flora dermedten, könnybe lábadt szemmel ült Gus előtt és őt bámulta. Nem tudta elhinni, hogy megkaphatná azt az embert, akire azóta vágyott, amióta az eszét tudja.

Gus komolyan nézett vissza rá, szavai őszintén csengtek. – Szeretlek, Flora, amióta ismerlek.

Flora nem gondolkodott tovább, szó nélkül borult Gus nyakába. – Én is szeretlek, Gus. Nagyon-nagyon szeretlek. De már nem csak én vagyok. Haza kell mennem Kentuckyba…

***

Flora végignézett az ősz színeibe burkolózott dombokon. Arra gondolt, mennyi szép emlék fűzi ehhez a tájhoz, mennyi idejébe és energiájába került rendben tartania mindent az elmúlt évek alatt. Aztán az is eszébe jutott, hogy megcsinálta, sikeresen vezeti a farmot, mindent megad a gyerekeknek, és az állatok sem szenvednek hiányt semmiben.

Megforgatta a kezében a fémkarikát, melyen a kulcsok függtek; mindről tudta, már tapintás alapján is, melyik zárat nyitja. Odasétált Tommyhoz, aki éppen Flora kedvenc lovával foglalkozott. Egy percig csendben állt a barátja és az állat előtt, megsimogatta a ló bársonyos orrát, majd Tommyhoz fordult, rámosolygott és átadta neki a kulcscsomót. Megölelte a szőke férfit és még mindig mosolyogva elindult a teherautó felé, melyben már várták az unokatestvérei. Alig várták, hogy beköltözhessenek a nagybátyjuk óriási, fényűző házába és elkezdhessenek a városi iskolába járni. Nem sajnálták, hogy itt kell hagyniuk a farmot, valójában az ő ötletük volt, így mindenki boldog lehetett.

Flora beült a teherautó anyósülésére, becsapta maga után az ajtót, rámosolygott a mellette ülő Gusra, majd megcsókolta.

– Indulhatunk!

Másik én - 65. Nicole Scherzinger - Power's Out (feat. Sting)

Bazsalikomkrémes csirke

Flora hevesen dobogó szívvel állt az ivókút mellett, Luke-ot magához szorítva várta, hogy a férfi odaérjen. Figyelte Gus magabiztos, ruganyos járását, az ismerős, kedves arcot körülölelő gyűrűs haj repkedését. Mintha az elmúlt öt év soha nem történt volna meg; Gus nem változott, csupán kissé szögletesebbek lettek a vonásai, talán felszedett néhány kilót, de még mindig ugyanannak az embernek tűnt, aki évekkel korábban Florával töltötte a szabadidejét. Azt persze nem is remélhette, hogy a csalódás után, amit neki okozott, még mindig olyan kedves lesz hozzá, mint annak idején.

Észre sem vette, és a fiú ott állt előtte; másfél fejjel fölé magasodott, úgy nézett le rá. Semmit sem olvasott le az arcáról, csupán azt, hogy ő tévedett, Gus már nem az a kedves fiú, akit ismert, egy felnőtt férfi állt előtte. Tekintete összekapcsolódott Guséval, a sötét szempártól képtelen volt elszakadni, csupán néhány pillanat erejéig fordult el, amikor észrevette, hogy Emma kézen fogja Luke-ot és a testvéreivel együtt távolabb sétálnak Floráéktól. Gus ezt is kifürkészhetetlen arckifejezéssel nyugtázta. Mintha lelassult volna az idő kettejük körül; Flora nem tudta, mióta bámulnak már egymásra szótlanul, amikor Gus végre megköszörülte a torkát.

– Visszajöttél?

Flora nem tudta, mit mondjon. Zavarban volt, feszengett, de úgy érezte, ezúttal egyenesnek kell lennie Gusszal. – Nem végleg. Csak látogatóba jöttünk a gyerekekkel. – Gus Camék irányába nézett, elnézte őket egy kis ideig, majd bólintott.

Flora nem tudta, mire gondol a férfi, aki most grimaszra húzta a száját, felhúzta az orrát és halványan mosolyogva közelebb hajolt hozzá. – Szerinted ennének egy fagyit?

– Nem tudom. Meg kéne kérdezni őket. – Flora homlokráncolva fürkészte a férfi arcát.

Gus újra komoly arccal méregette a nőt, aztán egyik pillanatról a másikra, fojtott hangon megszólalt. – Hiányoztál. Nagyon.

Flora alig tudott nyelni a torkában nőtt gombóctól; hiába küzdött, a szemét elfutotta a könny. Végül lenyelte a gombócot. – Te is nagyon hiányoztál.

Gusnak csupán ennyi kellett, kitárta hosszú karjait, a karcsú derék köré fonta őket és magához ölelte Florát. Flora Gus mellkasához simította az arcát, beszívta az ismerős parfüm és öblítő illatot, melyet a póló árasztott, fél kezét belefúrta a gyűrűs hajba, úgy, mint régen. Mindketten belevesztek az ölelésbe, úgy, mint még soha, pedig egyikük sem remélhette, hogy a másik szabad. Ezzel nem is foglalkoztak, egyszerűen örültek egymásnak.

Néhány méterrel távolabb Emma mosolyogva figyelte a régi barátokat; Luke felnézett rá és kivillantotta foghíjas mosolyát, ami inkább emlékeztetett egy vicsorgásra, mint szolid mosolyra.

Végül együtt ültek be a közeli cukrászdába egy-egy óriási fagylaltkehelyre. Gus ekkor hallotta először az egész történetet arról, hogyan lett Flora a gyerekek törvényes gyámja. Nem tűnt meglepettnek, amikor hallotta, hogy Flora szinte egyedül neveli a gyerekeket és intézi a farm ügyeit. Csodálta a nőt. Sok minden szóba került hatuk között, de sem Gus, sem Flora magánéletéről nem beszéltek.

Este Gus elvitte a kis családot a tánciskolába. Flora büszkének látta a férfit, de nem hibáztatta, ő maga is büszke volt Gusra azért, amit elért. Sikeres volt és azt csinálta, amihez értett, amit szeretett.

Eric nem lepődött meg Flora láttán, Maiko elmesélte, hogy találkoztak; magához ölelte a nőt és úgy beszélt vele, mintha csak tegnap váltak volna el.

A gyerekek legnagyobb meglepetésére, az órák végeztével, Flora is beállt Eric és Gus mellé táncolni. Volt mit bepótolnia, de a gyerekek és saját maga előtt sem vallott szégyent. Flora önfeledten mozgott a méretes hangszórókból dübörgő ritmusra; tánc közben, a fiatal férfiak között leolvadt róla minden ridegsége, valahol útközben elhagyta a képzeletbeli karót, mely nem engedte lazítani.

Emma mosolyogva, elgondolkodva figyelte unokanővérét, amint Gus megpörgette a nőt.

Gus másnapra vacsorára hívta a kis családot, de a gyerekek inkább a nagybátyjukkal mentek moziba.

Gus főzött a saját házában, a felújított Goodwin-házban, mely mégis őrizte régi otthonos báját. Olasz ételt készített, az édesanyja specialitását, bazsalikomkrémes csirkét rizottóval és bundás ricottát narancsmártással.

Flora ámulva figyelte a férfit munka közben; szeretett volna segíteni, de Gus nem hagyta, így az asztal mellől nézte, ahogy elkészül az étel. Arra gondolt, hogy mennyire szerencsés az a nő, aki megkapja Gust, egy ilyen házias, melegszívű férfit, aztán pedig arra gondolt, Kirk mennyire nem ilyen. Pedig ő mindig azt hitte, Kirk a tökéletes férfi a számára, aki szereti, mindent megtenne érte, és nem zavarta, hogy be se teszi a lábát a konyhába.

Valami mégis megváltozott benne az indulásakor. Már nem volt biztos benne, hogy Kirk mindenben megfelelő a számára. Jó ember volt, bárki boldog lehetett volna vele, de ő nem. Nem, amikor Kirk éppen akkor hagyta cserben, amikor neki a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ezt Tommy is tudta volna, neki most lett volna szüksége a férfira, amikor hazajött, amikor itt van Gusszal a Goodwin-házban, amikor Gus vacsorát főz neki, és annyira…

Nem lenne szabad erre gondolnia, de saját maga előtt mégse hazudhat. Tetőtől talpig végigmérte a neki háttal álló férfit sötét farmernadrágjában, bő ingjében, a hanyagul vállára vetett konyharuhával, borzas, fürtös hajával. Látta, ahogy keverés közben megfeszülnek a karjában húzódó inak, és csak arra tudott gondolni, mennyire szeretne elveszni azokban a karokban. Azt kívánta, hogy visszamehessen az időben és újra átélhesse azt az első nyarat, csak ő és Gus, amikor minden új volt, mégis ismerős, amikor feltétel nélkül számíthatott a vékony fiúra és Gus is bármikor hívhatta, ő ott volt.

Elszégyellte magát, hogy így volt, de átfutott az agyán, hogy mi lett volna, ha nem megy el. Talán szerethette volna Gust.

Ez a gondolat, ahogy jött, úgy süllyedt vissza örvénylő gondolatainak mélyére – azért ment el, mert Gus mást szeretett, nem őt. Persze később azt mondta, hogy Flora kell neki, de vajon akkor is ráébredt volna-e, ha nem veszíti el? Már mindegy, mindkettejüknek megvolt a saját élete, és annyira különböző dolgokkal kellett foglalkozniuk, annyira más irányt vett az életük!

Gus, arcán széles mosollyal fordult felé.

– Kész a vacsi. Remélem, éhes vagy. – Látta Flora elrévedő tekintetét, fagyos arckifejezését. – Jól vagy, Flora?

A nő mintha álomból ébredt volna. Halványan elmosolyodott, majd az ételt látva kiszélesedett a mosolya. – Jól, persze. Ez istenien néz ki!

Gus néhány pillanat erejéig még összehúzott szemmel méregette, majd felengedett, a nő elé helyezte az első fogást, majd magának is tálalt és leült Florával szemben. Nekiláttak az evésnek. Gus elnevette magát Flora láttán, aki úgy falta az ételt, mintha eddig éhezett volna.

– Bocs, de ez annyira finom, hogy… – Flora is elnevette magát. Megtörölte a száját a kifogástalanul fehér, vasalt szalvétával, és igyekezett visszafogni magát.

– Szóval, mi minden történt veled, amióta… – Gus sötét szeme ragyogott, mintha mosolyogna, de egy pillanatra szomorúság villant benne. – Azt tudom, hogy van négy fantasztikus gyereked, egy farmod és gondolom, sok gondod is, ami mindezzel jár.

Flora elmosolyodott a találó összefoglalás hallatán. – Igen, lényegében mindent tudsz. Újra kamaszkori gondokkal küzdök, szülőikre járok, takarmányt vásárolok, főzök, mosok, takarítok…

– De azért van valaki, aki segít, igaz? Egy erős cowboy, menő kalapban…

Flora elnevette magát, de hamar lehervadt a mosoly az arcáról. – Igen. Ott van Tommy. Amióta oda költöztem, mindenben segít. Nem sok annyira jószívű férfit ismerek, mint amilyen ő. Mindig ott van, még most is, hiába nősült meg. – Egy perc is eltelt, mire újra megszólalt, Gus kíváncsian fürkészte, de arca semmilyen érzelmet sem árult el. – És ott van… – Miért olyan nehéz beszélnie Kirkről? Gus maga is arra számít, hogy van valakije. De már tudta, miért, már akkor tudta, amikor korábban elgondolkodott a férfihez fűződő kapcsolatán. – Nem is tudom, hogy tényleg ott van-e. – Gus csendben várt, tekintete befogta a nő egész arcát, villája üresen lógott könyökére támasztott kezéből, kissé talán előrébb is hajolt. – Van otthon egy férfi, Kirk. Nem tudom, van-e értelme vele lennem. – Flora az abroszt bámulva beszélt; éppen akkor, Gus előtt döntött sorsokról. – Nem hiszem, hogy lenne jövőnk egymás mellett. Talán, amikor visszamegyek, meg is beszélem ezt vele. – Csendben maradt, megfeledkezett róla, hogy Gus vele szemben ül, majd nagyot sóhajtott, tekintetét a férfira emelte és elmosolyodott. – És te hol hagytad Melissát, vagy akivel éppen együtt vagy? Remélem, nem féltékeny típus.

Gus hátradőlt a székén, komótosan megtörölte a száját, majd a villájára tűzött egy falat húst. – Nem, nem féltékeny. Illetve attól függ, kiről van szó. Téged például nem hiszem, hogy jól fogadna. – Flora nagyot nyelt, szeme elkerekedett, Gus pedig teli szájjal, kajánul elmosolyodott. – Anyám sose bírt téged.

– Sylvia?

– Ő. Azt hiszi, rossz hatással vagy rám. – Körbeforgatta a szemét. – Még mindig az ő kicsi fiának tart, akit mindentől meg kell védenie.

Flora megértette. Nincs más nő, csak az anyja. Elmosolyodott. – Neki mindig a kicsi fia maradsz, mindegy, mennyi idős vagy, mekkorára nősz. De én azért igyekszem majd elkerülni.

– Fölösleges, már tudja, hogy itt vagy.

A legnehezebben már túl voltak. Az este felhőtlenül telt el. Nosztalgiáztak, nevettek.

Flora nem engedte, hogy Gus hazakísérje, így is elég hosszú ideig kellett féken tartania magát, másnapra pedig megbeszéltek egy újabb találkozót.

Másik én - 64.

A megszokott utcák

Flora Emmával sétált haza a városközpontból. Tartalmasan töltötték a napot és nagyon jól szórakoztak. Végigjárták az összes ruhaüzletet, több pár cipőt is vettek, manikűröztettek és a fodrásznál is eltöltöttek egy kevés időt. A Mason család éttermében ebédeltek, majd beültek a moziba megnézni egy filmet.

Most elégedetten sétáltak hazafelé, kiélvezve a lenyugvó nap utolsó, meleg sugarait. Itt nem volt annyira varázslatos a naplemente, mint Kentuckyban, de így is lenyűgözte őket a kirakatokon szétfolyó aranyló, vöröses fényjáték. A kezükben tartott fagylalt édes volt, mégis frissítő; a langyos koraesti szellő édes virágillattal vonta körbe őket.

Flora régen érezte ennyire jól, ennyire szabadnak magát. Egy kis ideig nem gyötörte a felelősség, kiszakadt a hétköznapok mókuskerekéből. Úgy látta, unokahúga is élvezi az itt töltött időt. A nem rég látott filmről beszélgettek, kuncogtak egymáson, amikor észrevették, hogy mindkettejük arca fagyis lett.

Befordultak egy elhagyatott kis utcácskába, amivel lerövidíthették az utat. Flora emlékezett, hogy itt annak idején üresen álló, régi gyárépület állt. Timékkel rendszeresen belopóztak oda esténként, csak úgy, a szórakozás kedvéért.

Már nem érdekelte a hely, nem is vett volna tudomást róla, ha nem motoszkált volna az agyában, hogy valami nem stimmel. Csak miközben közeledtek a gyárépülethez, jött rá, hogy az egyre erősödő zeneszó nem illik a környezetbe. Leginkább a basszust hallotta, de ahogy közelebb értek, lassan a dallam is bekúszott a fülébe. Szerette ezt a dalt.

Az épület elé érve látta, hogy a hely már korántsem elhagyatott. Eleinte arra gondolt, csak néhány kölyök gyakorol a hatalmas termekben, ám most már látta, hogy valaki komolyan birtokba vette az épületet. Neonfények villództak a bejárat fölött, a falakat lefestették a graffitik jelezték, hogy a hely, amely előtt állnak, egy tánciskola.

Flora közelebb ment az egyik magas ablakhoz és Emmát is odahívta. Lábujjhegyre állva is alig láttak be az ablakon, de Florának ennyi is elég volt, hogy elakadjon a lélegzete.

Odabent egy csapat kölyök táncolt, de Flora tekintete az oktatón akadt meg. Eric karba tett kézzel, mosolyogva figyelte diákjait. Flora lemászott az ablakból, Emma követte a példáját. A lánynak láthatóan tetszett, amit látott. Flora alig tért magához, máris kivágódott a nehéz fémajtó, és ismerős alak lépett ki rajta. Maiko meggyújtotta a kezében tartott cigarettát, és bal térdét felhúzva, a falnak támaszkodva letüdőzte a sűrű füstöt. Mintha csak megérezte volna, amikor kinyitotta a szemét, azonnal Floráék felé fordult. Egy darabig összehúzott szemöldökkel bámulta őket, majd kelletlenül megszólalt.

– Te itt? Azt hittem, valami tanyán vagy…

Flora önkéntelenül elmosolyodott; Maiko nem változott. – Egy kis időt itthon töltök a gyerekekkel. És ti? Itt dolgoztok? Legalább azt csináljátok, amit szerettek. Jó érzés lehet.

Maiko mélyen leszívta a cigaretta füstjét. – Ja. Tényleg jó. Ericék szépen kipofozták a helyet, a sok kölyök meg legalább nem az utcán dekkol folyton, hanem itt tanulnak.

– Eric? Ő hozta helyre az egészet? Csak nem ő lett a tulaj?

– De. Ő, Raphe, meg Gus. Hárman hozták össze, de Raphe alig van itt. Egyetemre jár, a fejébe vette, hogy érteni akar az üzlethez. – A nő megrántotta a vállát. – Ő tudja. Én tuti, nem ülnék be újra az iskolapadba.

– Szerintem jól teszi, hogy tanul. Így tutira nem eshet pofára. – Igyekezett leplezni a Gus neve hallatán keletkező feszültségét. Hirtelen nem tudott mit mondani, félszegen állt a laza lány előtt, a szeme sarkából Emmára sandított.

Maiko elkeskenyedő szemmel méregette őket, különösen Florát. Úgy tűnt, neki lenne mondanivalója. Miután elnyomta a csikket, odasétált Floráékhoz. – Gus tudja, hogy itt vagy?

Flora torkában gombóc nőtt. Nem tudta, mennyit tudhatnak régi barátai a közte és Gus között lezajlott eseményekről, de az volt az érzése, hogy többet, mint kellene. Lesütötte a szemét, tudta, hogy Maiko sosem kedvelte igazán, és ez a mostani beszélgetés sem fog javítani a kapcsolatukon. – Nem, nem tudja. Még nem találkoztunk.

Maiko felhúzta a szemöldökét. – Nem? Mióta vagy itthon? – Kiolvasta a nő szeméből az igazságot. – Biztosan nem volt rá időd. Nem gond. Szóljak neki, hogy itthon vagy?

– Nem szükséges, köszi. Majd megkeresem. – Persze nem gondolta komolyan. Nem akarta felkavarni az állóvizet.

– Jól van. Akkor én visszamegyek. Gyertek be, ha akartok. Eric biztosan örülne neked.

– Majd máskor. Már várnak a gyerekek.

Maiko kérdőn nézett Florára, mintha egy kis szemrehányás is bujkált volna a tekintetében, végül mégse szólalt meg.

Az út hátralévő részében Flora alig szólalt meg, akkor is inkább Emma kérdéseire válaszolt. Tartott tőle, hogy mi jön ez után.

Másnap Flora kedvenc parkjában sétáltak, ő és a gyerekek, meg persze Golyó. Flora mosolyogva nézte az össze-vissza szaladgáló Luke-ot, Cameron egy gigantikus vattacukorfelhővel küzdött, Stella és Emma pedig a gyepen focizó fiúkat bámulták. Flora is oda-odapillantott néha, de leginkább a saját fiai kötötték le a figyelmét. Egy kútnál megálltak, hogy a nagy szaladgálásban kifáradt Luke és Golyó ihasson. Flora lopott Cameron vattacukrából, majd egy tiszta zsebkendővel megtörölte Luke arcát. Amikor felnézett, földbegyökerezett a lába. Gus sétált feléjük. Néhány pillanatig Gus is tétovázni látszott, majd elindult a kis család felé.

Másik én - 63.

Hazatérés

Minden más volt. Az illatok, a hangok, a növények, maguk az emberek, az egész hely atmoszférája. Szerette a farmot, itt mégis sokkal inkább otthon érezte magát, elvégre itt töltötte eddigi élete legnagyobb részét.

Furcsán felszabadító érzés volt leszállnia a vonatról, a szülővárosa pályaudvarának köveit koptatni, beszívni a friss levegőt – igazság szerint ez volt az egyetlen dolog, amivel sosem tudott megbarátkozni a Kentucky-béli farmon, a forróságot nehezen tudta elviselni.

Egy pillanatra megállt, lassan körbenézett. Annyi minden változott, mégis, minden a régi volt. Elmosolyodott. Azt hitte, nyomasztani fogja még a gondolata is az otthonának, de kellemesen csalódott.

A gyerekek kérdőn néztek rá, Flora mosolya pedig kiszélesedett. Kézen fogta Luke-ot, összemosolygott Emmával, majd mind elindultak a kijárat felé, ahol Flora édesapja várta őket az autóval.

Mind, kivéve Kirköt. Vele kapcsolatban Tommy nagyot tévedett, a férfi nem tartott Floráékkal. Kirk nem gondolta, hogy Florának támaszra lenne szüksége, hiszen a családját megy meglátogatni…

Flora azt hitte, sosem ér haza a szülői házba; az édesapja olyan hosszan ölelte, nem akarta elengedni.

Amint hazaértek, a gyerekek letámadták Golyót, a szőrpamacsot, a drága Amelia kiadós ebéddel várta őket, az édesanyja pedig a maga visszafogott módján nyilvánította ki örömét.

Délután Flora hosszú sétára invitálta unokatestvéreit. Meg akarta mutatni nekik a kedvenc helyeit, a gyerekek pedig örömmel tartottak vele, mindenre kíváncsiak voltak.

Először az éttermet látogatták meg. A hely nem sokat változott, de a személyzetből csupán néhány régi munkaerő maradt. Flora elmélázva járta végig a konyhát, megrohanták az emlékek. Ezen a helyen kezdett újra olvasni, itt tett szert az egyik legjobb barátjára. Akárhova nézett, lelki szemeivel mindenhol Gust látta: zöldségaprítás közben, tojásokat mosva, mosogatva, az udvaron táncolva. Azt hitte, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat a fehér kuktasapkájában, szélesen mosolyogva.

Elmentek az idősek otthonába is, ahol Trish-sel végzett önkéntes munkát. A régi bentlakók közül sokan elmentek, de a személyzet örömmel fogadta a lányt és testvéreit. Flora megígérte, hogy amíg itt marad, eljön néhányszor segíteni.

Elsétáltak egészen addig a helyig, ahol egyszer megtámadták; maga sem tudta, miért, de abban reménykedett, ott találja Ericéket. Hiányoztak neki. Trish elköltözött, a többiekről semmit se tudott. Természetesen egyetlen ismerős arcot se látott.

Kissé csalódottan és egészen fáradtan sétáltak a park felé, ahol Flora a tizenéves korát töltötte Timmel és a sleppjével. Meg sem álltak, mentek tovább egy percnyi pihenő nélkül.

Mire föleszmélt, Flora a gyerekekkel együtt a Goodwin-ház előtt találta magát. Tiszta, rendes ház volt. Legalábbis rendezettebb, mint amire emlékezett. Továbbra se lehetett belátni a fáktól, de úgy tűnt, a házat lakják. Talán Gus és Melissa, talán mások. Flora nem most akarta kideríteni.

Csendben, elgondolkozva állt a ház előtt néhány hosszú, nagyon hosszú percig. A szeme sarkából észrevette, hogy Emma őt figyeli. Félszegen rá mosolygott, majd a kisebbekre. Összeborzolta Luke haját, és elfordult a háztól.

– Gyertek! Késő van, ideje hazamenni.