Kulcsok és karikák

Lily szakadt pólóban és sortban állt a tükör előtt, míg hullámos haját laza kontyba rendezte feje tetején. Gyomra hangosan korgott, de az éhséget meg sem érezte. Már vacsorázni sem tudott, most pedig a reggelit is kihagyta az idegessége miatt. Boldognak kellett volna lennie, és mélyen, legbelül az is volt, félelme mégis erősebbnek bizonyult öröménél. Elég volt egyetlen pillantást vetnie tükörképére, hogy tudja, még csak tettetni sem tudja a lelkesedést: űzött tekintete azonnal elárulja. Ennek ellenére igyekezett egy halvány mosolyt kicsikarni magából, de az inkább hatott vicsorgásnak, így feladta a próbálkozást. Hangos, lemondó sóhaj szakadt fel torkából, majd felkapta hátizsákját, és a konyha felé vette az irányt, ahonnan Ash hangja beszűrődött a szobájába. Bezzeg ő le sem tagadhatta, mennyire izgatott.

Ash éppen néhány becsomagolt szendvicset vett át Lily édesanyjától, melyeket a hátizsákja mélyére süllyesztett. A srác látványától Lily gyomra még jobban összeszorult, ám mielőtt rossz érzése igazán elhatalmasodhatott volna rajta, Ash felé fordult és rámosolygott. A gyomrában feszülő csomó azonnal oldódni kezdett, légzése egyenletessé vált és egész testét melegség járta át. Alig tudta elhinni, hogy közel másfél év együttlét után Ashton még mindig képes akár egyetlen pillantásával, egy aprócska mosollyal megborzongatni az érzékeit, ugyanakkor labilis lelkiállapotát is helyrebillenti. Ash szerelme volt a legjobb dolog, ami valaha vele történt, efelől nem volt kétsége. Pontosan ez a bizonyosság táplálta napok óta tartó szorongását.

– Lily! – Ashton csillogó szemmel tárta ölelésre karját, a lány pedig hezitálás nélkül lépett hozzá, hogy üdvözlésként – és saját maga megnyugtatásaként – megcsókolja. Ash egy elnyújtott pillanatig mélyen a szemébe nézett; szája szegletében halvány mosoly játszott, miközben szorosabban fonta dereka köré a karját. – Kész vagy?

Lily nagyon jól tudta, hogy Ashton nem csupán az indulásra céloz, hanem a lépésre is, melyet együtt készültek megtenni. Csupán egy pillanatra ingott meg, mielőtt szívből válaszolt volna. – Igen.

Ashton izgatottan húzta elő farmerja zsebéből a két egyforma kulcsból álló kulcscsomót. Az egyik kulcs hegyét a zárhoz illesztette, de mielőtt bedugta volna, még egy pillantást vetett Lilyre, hogy megerősítést kérjen tőle. Ő maga már hónapok óta tervezte ezt a lépést, és úgy tűnt, Lily is alig várja, hogy összeköltözzenek, az utóbbi napokban azonban valami megváltozott barátnője viselkedésében. A konyhában állva, Lily válaszára várva is érzékelte a pillanatnyi megingást, de amikor Lily kimondta a beleegyezését jelentő szót, őszinte érzelmeket olvasott ki a tekintetéből. Remélte, hogy téves a megérzése, mely arra inti, hogy az összeköltözés korai Lilynek, és tönkre teheti a kapcsolatukat.

Lily Ashton kézfejére kulcsolta a kezét, és segített elfordítani a kulcsot a zárban.

Miután az ajtó kinyílt, Ash mosolyogva kézen fogta Lilyt, és előre engedte őt, majd követte a szűk előszobába. Együtt járták be a lakást, a szobában és a nappaliban felhúzták a redőnyöket, hogy a hatalmas ablakokon át beengedjék a napfényt. Ash elégedetten mosolygott, amikor arra gondolt, hogy azok az akkor még csupasz és kopott falak teszik lehetővé, hogy Lilyvel élhessen. Alig várta, hogy otthont teremtsen a lánynak.

Eközben Lily már azt képzelte el, hogyan rendezi majd be a helyiségeket. Lelki szemei előtt látta, hogy a lila kanapéjukon Ash az ölébe húzza őt egy csókra, ahogy azt is, ahogy a melegséget sugárzó konyhában az éppen fővő ételt kavargatja, Ashton pedig a háta mögé lopózva átkarolja, és belecsókol a nyakába. Az orrában érezte a fűszerek és a srác parfümjének keverékét, érezte karjának lágy szorítását, és abban a pillanatban biztos volt benne, hogy mindezt meg is élik majd. Kuncogva belekapaszkodott Ash övébe, hogy annál fogva magához húzza őt egy ráérős csókra, majd otthagyta, hogy nekilásson a képzelete valóra váltásának.

Amikor Michael és Cal megérkezett, Lilyéket a hálószobában találták. A lány Ash nyakában ült, és a plafont festette.

– Oké, most léphetsz kettőt balra – instruálta a srácot, ő pedig tette, amire Lily kérte.

– Srácok, meghoztuk a létrát – közölte Calum.

– Ja, nem kell tovább bohóckodnotok. Amúgy is, Ash, ember, székre állva simán elérnéd a plafont – grimaszolt Michael.

Ashton, nyakában az ecsetet szorongató Lilyvel, feléjük fordult. – Aha, csak azt felejted el, hogy még nem hoztunk át székeket. Az meg külön jó, hogy Lils a nyakamban ül. – Végigsimított az oldalát szorító, csupasz lábszárakon, és miközben megemelte a szemöldökét, önelégült vigyort villantott barátaira.

Lily a fejét ingatta. Előre hajolt, hogy megpuszilja Ash feje búbját, de kibillent az egyensúlyából, és csak a fiú jó reflexein múlt, hogy nem esett le. Az ecset azonban kirepült a kezéből, és egyenesen Mikey nyakán, majd pólóján landolt. Lily ijedtében a szájához kapta a kezét, de szinte azonnal ki is tört belőle a nevetés. – Ne haragudj, Mikey! Úgy sajnálom!

– Azt látom… – Michael a pólójával próbálta letörölni a festéket a nyakáról, miközben Cal és Ash nevetése Lily kacaját is túlharsogta.

Miután Ash óvatosan letette őt a földre, Lily odalépett Michaelhöz, és a korábban már használt nedves ronggyal letörölte róla a maradék festéket. – Sajnálom, oké? Nem akarom, hogy festékfoltosan kelljen megjelenned a nagy napon.

– Ja, a nagy nap. Az még két nap.

– Addig még csak fürdik egyszer… esetleg kétszer – vigyorgott Cal.

– Már csak két nap! – mutatott rá Lily Calum megjegyzését figyelmen kívül hagyva, majd kiment a fürdőbe, hogy kimossa a rongyot.

Négyen együtt jól haladtak a felújítással. Cal és Mikey a falakat festette, Ash a plafont és a falak felső harmadát kente le, míg Lily az ablakkereteket hozta rendbe. Bár az idő jó hangulatban telt, Ash-t zavarta, hogy nem tudta meggyőzni Lilyt,  hogy hagyja rájuk a munkát. Attól a látványtól pedig végképp kiverte a hideg veríték, ahogy Lily a harmadik emeleti ablakok kereteit mosta. Hiába próbálta lebeszélni, a lány makacsságával sosem tudott mit kezdeni. Az egyetlen, amit tehetett, hogy fél szemét folyamatosan a lányon tartotta.

Ebédre elővették a Lily édesanyjától kapott szendvicseket. A lány mindannyikuknak gondoskodott valamilyen ülőalkalmatosságról, és körbejárt, hogy műanyag poharaikba kólát vagy vizet töltsön.

– Most már ülj le, Lils, és egyél! – Ash elkapta a lány kezét, és maga felé húzta.

– Mindjárt, csak még…

– Nincs mindjárt. Ülj le végre, és egyél velünk! – Játékosan magához vonta Lilyt, a térdére ültette, és a kezébe nyomott egy pulykás szendvicset. Halványan mosolygott, amikor a lány látványosan beleharapott a szendvicsbe, hogy kivívja az ő elégedettségét, ám közben egyre frusztráltabban figyelte Lily viselkedését.

Calum nagyot böffentve fejezte be a saját ebédjét, majd megitta a maradék kóláját is. – Hozok még inni. Ti kértek?

– Hagyd, majd én! – Lily, kezében a félig megevett szendviccsel, már felpattant volna, de Ash szorosan tartotta a derekát.

– Te jó helyen vagy itt. – Rámosolygott a homlokát ráncoló lányra, és lazított karja szorításán.

– Hagyhatnád, hogy háziasszonykodjon, ha már ennyire akarja. Később úgyis ráun majd.

Mikey mindentudó arckifejezése és főként a kijelentése nagyon bosszantotta Ashtont.

– Vagy esetleg pihenhetne egy kicsit ő is, ha már ugyanolyan keményen dolgozik, mint mi.

– Elég lesz, és ne dumáljatok úgy rólam, mintha itt se lennék! Nem haltam volna bele, ha felállok az üvegért. – Lily átkarolta Ash nyakát, és mélyen a szemébe nézett. – De köszönöm, hogy gondoskodsz rólam.

Ash végigsimított a lány arcán. – Ne hajtsd túl magad, Lils. – Hozzáhajolt, hogy megpuszilja, de előbb a fülébe suttogta: – Semmit sem kell bizonyítanod.

Lily szíve hevesebben vert, és bár Ashton szavai melegséggel töltötték el, teljesen megnyugtatni mégsem tudták. Az egyetlen, ami abban a pillanatban valóban meggyőző erővel bírt számára, Ash közelsége volt: ajkának lágy érintése az ajkán, a csípője köré font erős kar jóleső szorítása, testének melege a bőrén. Hagyta magát elveszni az ismerős, mégis, minden alkalommal újszerű érzetekben, és magáról megfeledkezve viszonozta Ashton érintését.

Cal összecsapta a tenyerét. – Na, ideje folytatnunk a melót, hogy ezek ketten mielőbb szobára mehessenek. – Amikor a páros riadtan szétrebbent és felé fordult, magában jót mulatva Lily zavarán, folytatta. – Úgyis azért csináljátok ezt az egészet, hogy bármikor egymásnak eshessetek, anyucik meg tesók nélkül. Nem igaz?

Ash elnevette magát. – Mekkora gyökér vagy, Cal!

– Most miért? Nem erről szól az egész? Bármikor láthatod meztelenül a csajod, ha olyanod van, rá is ugorhatsz. Oké, az sem utolsó szempont, hogy a fürdőn csak ketten osztoztok. És még ott is bármikor beugorhatsz Lily mellé egy hátmosásra, miegymásra. – Húsos ajka félreérthetetlen vigyorra görbült.

Lily az ajkába harapva hallgatta a srácot, és igyekezett visszafogni kitörni készülő nevetését. Helyette csupán a szemöldöke szaladt fel a homloka közepére, és a fejét ingatta. Mikey a szemét eltakarva röhögött, de a lányt igazából Ashton reakciója érdekelte. A srác az ő mintájára kuncogva ingatta a fejét, de amikor Lilyre nézett, a szeme csillogása elárulta, hogy ez a szempont határozottan az összeköltözés előnyeinél szerepelhetett Ash pro-kontra listáján. Ashton megnyalta az ajkát, mielőtt megszólalt volna, ám a lány egy gyors csókkal meghiúsította a szándékát, majd felállt, és elkezdte összeszedni a poharakat és a szendvicsek csomagolásait.

– Ez is fontos szempont – nekem biztosan – mondta, és amikor felnézett, Ash elragadtatott pillantásával találta szemben magát, de a másik két fiúból sugárzó csodálatot is érzékelte. Megkerülte őket, és a konyha irányába indult, az ajtóban azonban még megállt. – Neked viszont ehhez semmi közöd, Cal – közölte, és egy jól irányzott dobással egyenesen Cal fejének hajította az egyik alufólia galacsint. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, megfordult, és eltűnt a konyhában, de még hallotta, amint Ashton nevetős hangon azt mondta: – Imádom ezt a nőt!

Lily éppen azzal bajlódott, hogy az erkélyen lévő hatalmas, földdel teli balkonládákat elmozdítsa, hogy aztán azok mögött is kitakaríthasson. Teljes erejéből nekifeszült az egyik nehéz tartónak; a januári hőségben a megerőltető fizikai munkától apró patakokban folyt róla a veríték. Megtörölte a homlokát, és újra nekiveselkedett, hogy nyerjen még pár centit, amikor Ashton jelent meg mellette. A fiú, miután letette a földre a neki szánt hűsítőt, finoman lefejtette a kezét a ládáról.

– Miért nem szóltál, hogy segítsünk? – Félreállította őt az útból, és maga állt neki a feladatnak. – Basszus, jó nehéz! És te egyedül kínlódtál velük? – Felegyenesedett, és Lily elé lépett. Hosszú ujjaival letörölt egy izzadságcseppet a lány homlokáról, majd magához vonta őt. Te csak takaríts, a nehéz munkát meg hagyd ránk, rendben?

Lily bólintott. – Rendben, de ez a takarításhoz kell.

– Tudom, csak legközelebb szólj, és segítek. Rossz belegondolni, mennyit szenvedhettél velük.

A lány megvonta a vállát. – Nem volt vészes. Amúgy sem ugráltathatlak titeket minden alkalommal, ha valami egy kicsit nehezebb. Sosem végeznétek, pedig holnapra mindennek meg kell lennie.

– Dehogynem végzünk. Csak szólj, légyszi. Nem szeretném, hogy bajod essen. – Leheletkönnyű csókot nyomott Lily szájára, majd homlokát a lányénak döntve kérdezte: – Megígéred?

Lily bólintott. Teljes testével a fiúénak támaszkodva lábujjhegyre állt, és egy hosszú pillanatig a kívánatos ajkakra tapasztotta a száját, majd elhúzódott. – De most már ideje folytatnom a munkát. – Ash már a nappaliba vezető bejáratnál járt, amikor utánaszólt. – Köszönöm az üdítőt! – A válaszként kapott ragyogó mosoly néhány jóleső pillanatig feledtette vele izmai sajgását, miközben a söprű után nyúlt.

A következő két órában Lily tartotta magát az ígéretéhez, és ha úgy látta, az elvégzendő feladat meghaladná az erejét, segítséget kért valamelyik fiútól. Az igazat megvallva, igyekezett a minimumra redukálni ezeket az alkalmakat, és olyan feladatokat is elvégzett, melyek miatt Ashton vitába szállt volna vele, ha tud róla. A srác egyszer rajta is kapta, amint a konyhában lévő csillár foglalatával babrált, és amellett, hogy nagyon csúnyán nézett rá, tízperces kiselőadást tartott neki arról, hogy mi nem az ő dolga, és hogy ne izguljon, hárman is elkészülnének a másnapi lánybúcsúig, úgyhogy nyugodtan hagyja rájuk a munkát, mert ők a férfiak, és a pakolás, a szerelés meg a festés mind az ő dolguk. Lily látta, hogy Ashton akkor valóban ideges lett, ezért megfogadta, hogy visszafogja magát, vagyis inkább a kényszereit.

Fél hétre már csak a konyhát és a közlekedő egy részét kellett kifesteni, szerelési munkák voltak hátra a konyhában, és a takarítás egy részével is várniuk kellett, míg minden elkészül. Amíg a fiúk a konyhában dolgoztak, Lily a konyha közlekedő felöli oldalán lévő beépített szekrényekben matatott. Az előző lakók otthagytak néhány dobozt a legfelső polcon, ezért székre állt, hogy megnézze, mi van bennük. Némelyik doboz nehezebb volt, azokat békén hagyta, a könnyebbeket viszont leemelte, és átnézte a tartalmukat. A legtöbb holmi csupán hasznavehetetlen lom volt, az egyik doboz alján azonban megtalálta azt a lámpaburát, amelyik a fürdőből hiányzott. Megörült neki, mert a csupasz villanykörte olyan szögben helyezkedett el a falon, hogy bármerre fordultak, majd’ megvakultak a fényétől. Minél előbb fel akarta tenni a burát, hogy az este további részében nyugodtan használhassák az ott található vécét is, viszont azzal is tisztában volt, hogy Ashton kitérne a hitéből, ha ő maga próbálná feltenni, ezért elkiáltotta magát: – Hé, srácok, megvan a fürdőbe való lámpabura! Egyikőtök segítene feltenni?

– Na, végre! A legutóbb majdnem kifolyt a szemem a fénytől – hallotta Michaelt.

– Mindjárt, Lils! – nyögte Ashton.

– Ja, várj egy kicsit! Basszus, de nehéz ez a szar! Mit csinálsz már, Mikey?

Calum hangjából ítélve valami nehezet emelhettek Ashtonnal, míg Mikey dolga volt – nos, bármi mást csinálni.

– Rendben! – kiáltott vissza Lily, és amíg várakozott, tovább pakolászott. Eltelt tíz perc, a lomokkal teli dobozokat az ajtóhoz készítette, a fiúk viszont nem kerültek elő. Bekukucskált a konyhába, és a látványból ítélve, ahogy a srácok a felfúrt szekrények alatt görnyedtek, míg Mikey egyesével kicsavarozta őket a falból, rájött, hogy egyhamar nem fognak ráérni. Nem akarta tovább terhelni őket, egy lámpabura felhelyezését meg amúgy is bárki képes elvégezni, ezért ezzel a gondolattal a fejében bevitte a létrát a fürdőbe, és a burával a kezében fellépdelt a fokokon. Néhány percébe beletelt, mire rájött a dolog nyitjára, ám amikor sikerült, magabiztosan, a koncentrálástól a nyelve hegyét kidugva illesztette a helyére az ódivatú burát.

– Jövök, Lils! – hallotta Ash hangját éppen egy időben a bura helyére kattanásával, és örömmel töltötte el a gondolat, hogy legalább ezt a terhet levette Ashton válláról. Épp a fürdő bejárata felé fordult, hogy tudassa a fiúval, már megoldotta a dolgot, amikor az egyik fokon megcsúszott a lába, és egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

Ashton akkor ért a fürdő ajtajához, amikor Lily káromkodva földet ért. – Lily! Jól vagy? – sietett a segítségére.

A hangja hallatán a lány azonnal összeszedte magát, és felült a létra mellett. – Persze, csak megcsúsztam ezen a fostalicskán. – Könyökével lökött egyet a létrán, mire felszisszent. – Aú! Még ez is…

– Mutasd! – Ash gyengéden vizsgálgatta a lány karját. – Nem látok komolyabb sérülést.

– Hé, minden oké? – kérdezte Mikey, aki Callel együtt odaszaladt a puffanás hangjára.

– Mert nincs is – válaszolta Lily Ash-nek, míg a másik két fiút figyelmen kívül hagyta. – Mondtam, hogy rendben vagyok. Csak a csípőmet zúzhattam meg, de azzal most úgysem csinálhatsz semmit. Viszont nézd, fent van a bura! – mutatott felfelé büszkén mosolyogva.

Ashton arca a kezdeti megkönnyebbülés után elkomorult. – Azt látom. Csak nem értem, minek másztál fel, amikor mondtuk, hogy megcsináljuk.

– Mert láttam, hogy mennyi dolgotok van a konyhabútorokkal, és nem akartam ezt is rátok sózni, ha én is meg tudom csinálni. Látod, meg tudtam oldani, probléma letudva.

Lily nem volt felkészülve a haragra, amely kiült Ashton arcára.

– Minek vagyok itt, ha egyedül is megoldasz mindent? Mert egész nap ezt csinálod. Mi csak festegetünk, amíg te a harmadik emeleti ablakokban lógsz, kurva nehéz ládákat cipelsz ide-oda, foglalatokat szerelsz meg lámpaburát raksz fel.

– Ti meg bútorokat szereltek le, falat javítotok… a francba is, Ash, hát nem szóltam egy csomószor, ha segítség kellett, ahogy kérted? Ti is majd’ megszakadtok a munkától, és én csak nem akartam tetézni. Nem vagyok hercegnő – miért olyan nagy baj, ha ezt-azt én is megcsinálok?

Ash beletúrt a homlokába lógó hullámos fürtökbe. – Mert te nem ezt-azt csinálsz, Lils, hanem szándékosan magadra vállalod a legszarabb melókat.

– Hát, ja… – Michael nem akart beleszólni, de kicsúszott a száján. Válaszul Lilytől szúrós pillantást kapott.

– Nézd, sajnálom, oké? Nem akartam belegyalogolni a férfiasságodba. Gondolom, sérti a férfiúi önérzeteteket, hogy egyedül is képes vagyok megcsinálni dolgokat…

– Jesszus, Lily, itt nem erről van szó! – vágott a szavába Ashton, de a lány leintette, és folytatta a mondandóját.

– Pedig így van, és ehhez hozzá kell szoknod. Nem vagyok az a fajta asszonyka, aki egész nap manikűröztet, meg a konyhában pepecsel, hogy kajával meg sütivel várja haza a férjecskéjét. Ezt is megteszem, tudod, de nem csak ez vagyok. Igenis kifestek, ha akarok, vagy felteszem azt a rohadt burát, ha az kell!

Ashton nem értette, hogyan jutottak idáig, de egyáltalán nem tetszett neki a helyzet. Lily sosem viselkedett így, nem is volt rá oka. Akárhogy kereste, hol hibázott, nem érezte túlzásnak a kérését, hogy Lily ne végezzen veszélyes feladatokat. Persze tudta ő, hogy Lilyt nem kell félteni, mert jól elboldogul a világban, de már nem volt egyedül. Együtt voltak, és ő gondoskodni akart a lányról. Eddig ez Lilynek is megfelelt; másfél éve maguk mögött hagyták a régi Lilyt, aki mindent egyedül csinált, és nem kért az ő segítségéből. Értetlenül nézett a lányra, aki érezhetően falat emelet kettejük közé. – Mi ütött beléd, Lils? Ennek semmi értelme. Tudod, hogy ezeket nem várom el tőled. Csak nem akartam, hogy megsérülj, mint most is.

– Semmi bajom. Azt meg tudod, hogy milyen vagyok. Mindig ilyen voltam.

– Nem, most más vagy.

– Akkor nem ismersz eléggé. – Lilyt nagyon bántotta, hogy idáig fajult a vitájuk, de már nem akart visszatáncolni, pedig tudta, hogy Ashtonnak van igaza. A bűntudattól rá sem tudott nézni a fiúra, miközben talpra kászálódott. – Most pedig folytatnám a munkát. Holnapra el kell készülnünk.

– Ja, haladjunk. – Calt zavarta, hogy ezt végig kellett hallgatnia, és ha Michael nem tartja vissza, ott is hagyta volna veszekedő barátait. Sajnálta Ash-t; ahogy elnézte őt a fürdő padlóján gubbasztva, amint értetlenül bámulta a merev vállal rongyot ragadó Lilyt, hálát adott az égnek, hogy neki nincsenek hasonló problémái.

Ashton nem mozdult, csak Mikey noszogatására állt talpra.

– Gyere, haver, Lily megcsinál mindent.

Ash lerázta magáról barátja kezét. – Dehogy megyek! Dolgunk van, és az első esténken itt akarok lenni Lils-szel.

Lily szíve nagyot dobbant, amikor Ashton válaszát hallotta, de vonásai még a Michael szavai iránti ellenérzéseit tükrözték, amikor a fiúk felé fordult. Mikey arcán azonban a barátja iránti szánalmat látta, majd az értetlenséget, amikor találkozott a tekintetük. Utálta Michaelt, amiért elérte, hogy még rosszabbul érezze magát. Ennek a számlájára írta a következő kijelentését is, ami persze olaj volt a tűzre. – Menj csak, addig ezt megcsinálom.

Ashton a hitetlenségtől széttárta a karját, majd maga mellé ejtette. – Nem megyek. Beszéljük meg!

– De menj, ereszd ki a gőzt, pihenjetek kicsit. – Meggyőzte magát, hogy ez a helyes lépés. Talán mindkettejüknek jót tesz egy kis egyedüllét, hogy lehiggadjanak. Nem akarta végigveszekedni az első közös estéjüket. Reggel még egészen más tervei voltak: vacsorát akart készíteni Ashtonnak, aztán összebújtak volna a hálószobájuk padlójára dobott matracon, és másnap feltöltődve álltak volna neki a lakás bebútorozásának, hogy utána nyugodtan élvezzék a lány- és legénybúcsút. Remélte, hogy ennek egy része még megvalósulhat.

Ashton azonban nem látott bele a fejébe, nem látta a szavai mögött megbúvó jószándékot. Ő csupán azt érzékelte, hogy Lily elzárkózik tőle, és elküldi.

– Mi? Te most tényleg elküldesz? Ezt akarod?

Lily összevont szemöldökkel nézett a sebzett tekintetű srácra, és a napnál is világosabbá vált számára, hogy ostobaságot művel. Pontosan az történt, amitől napok óta rettegett, és éppen a saját hülyesége miatt jutottak idáig. Dehogy akarta ő elküldeni a férfit, akit szeret! El akarta mondani Ash-nek, mi bántja. Meg akarta beszélni, hogy újra minden rendben legyen kettejük között, és amikor ránéz, melegség sugározzon Ash mogyoróbarna szeméből. De túl sokáig habozott; mielőtt visszakozhatott volna, Michael szólalt meg.

– Menjünk. Tényleg rád fér pár üveg sör. – Átkarolta Ashton vállát, és kifelé kormányozta őt a helyiségből.

– Jó, menjünk… – Ash kelletlenül követte barátját, de mielőtt kilépett volna a fürdőből, még visszanézett az ajkát összeszorító lányra. Bűntudata volt, hogy így itt hagyja őt, de Lily nem tartotta vissza – és ez fájt neki a legjobban.

Calum nem beszélt sokat útközben. Michael azonban nem fogta vissza magát, és végig Lilyn köszörülte a nyelvét. Ash szíve szerint ráordított volna, hogy fogja már be, mégsem szólalt meg. Nem látta értelmét, és arra sem vágyott, hogy Lily után még Mikey-val is összevesszen.

A pubban, ahova beültek, aznap sokan verődtek össze, és a beszélgetés kellemesen zsibbasztó alapzajt adott. Ash-nek éppen erre volt szüksége, mert abban biztos volt, hogy lerészegedni nem akar. Kért ugyan egy üveg Foster’st, de néhány kortynál többet nem ivott belőle; inkább játszott az üveggel, és a címkét kaparta le az oldaláról. Gondolkozni akart. Rá kellett jönnie, mivel késztette Lilyt védekezésre, mert arra, hogy Lily védekezésből  csinálta, amit  csinált, fogadni mert volna. Mintha csak tudta volna, mire van szüksége, Calum békén hagyta őt, és inkább Mikey-val próbálta átbeszélni az előző esti meccs menetét, Mikey-t viszont egészen más foglalkoztatta. A szőke srác Ashtonra szegezte a tekintetét, és továbbra is a Lilyvel kapcsolatos gondolataival bombázta őt.

– Pszichó Lily, már évekkel ezelőtt megmondtam. Tuti, hogy össze akarsz vele költözni? Az együtt járás egy dolog, de együtt élni… – Komoly erőfeszítésébe került újabb és újabb ellenérvvel előállni. Igazából már neki fájt, hogy folyton Lilyt bántja, de úgy gondolta, ezzel inkább célt érhet, mintha lelkizne Ashtonnal. Esze ágában nem volt szétugrasztani őket, csupán azt akarta, hogy Ash jól gondolja át, mit akar.

– Ne hívd még egyszer így!

Ashton haragos pillantását látva Mikey tudta, hogy már nem feszítheti sokáig a húrt. – Oké, oké, de most komolyan… – Ashton nem válaszolt, ezért folytatta. – Tudod, milyen volt összeköltözni Sophie-val? Hirtelen elfogyott a tér. Szó szerint meg átvitt értelemben is. Mindenhol a francos cuccaiba botlottam, nem játszhattam akármikor a PS-en, minden kis szarért rám szólt. Szedd ki a szőrt a fürdőkádból, tegyél magad után másik guriga budi papírt – imitált női hangot. – A mai napig mindenről be kell számolnom. Baszki, sokáig még fingani sem mertem előtte! – A levegőbe dobta a kezét, majd vészjósló hangon folytatta. – Mi van, ha Lily nála is rosszabb lesz?

Ashtont azonban mindez hidegen hagyta. Ő Lilyvel akart lenni, és ezen semmi sem változtathatott. Az sem, ha néhanapján rigolyás vénasszonnyá változik. Nagyon jól tudta, hogy Lily amúgy is csak akkor viselkedik olyan bizarrul, mint aznap is, ha valami gond van. Valami bántja őt, ezt már napok óta érezte, mégis magára hagyta a problémájával. Persze Lily küldte el, de a zsigereiben érezte, hogy a lány valójában nem ezt akarta. Nem akarhatta ezt. Beszélnie kellett vele. Összenézett Callel, aki Michael utolsó kérdése hallatán kérdő tekintettel bámulta őt. – Mi a francot keresek én itt? – Felpattant az asztaltól, és a telefonjáért nyúlt, hogy a zsebébe süllyessze.

– Na, végre! – tört ki Calumből, és ő is felállt. – Menjünk, fejezzük be a kecótokat!

– Kösz, haver, de inkább egyedül megyek. Előbb beszélek Lils-szel.

– Ja, persze.

Ashton tekintete Michaelre vándorolt, aki a tarkójára kulcsolt kézzel, önelégülten vigyorgott. Elég volt látnia a tenyérbemászó arckifejezését, hogy tudja, Mike éppen ezt akarta elérni a kötekedésével. Köszönete jeléül biccentett neki.

– Semmiség, de mondd meg Lilynek, hogy ezért tartozik nekem. Egész évben el kell látnia sütivel.

– Nem ígérek semmit, haver. Szerintem rád most legalább annyira ki van bukva, mint rám. – Néhány pillanat erejéig habozott, aztán mégis feltette a kérdést, ami Mikey monológja közben szöget ütött a fejébe. – És te jól átgondoltad?

Michael magabiztos mosolyra húzta az ajkát. – Jól.

Ashton megkönnyebbülve bólintott, bár nem is számított más válaszra. Búcsúzóul kezet fogott a barátaival, és hazasietett.

Lily a konyha padlóján ült, hátát a tűzhelynek vetette, és megállíthatatlanul zokogott. Nem akarta elhinni, ami történt. Túl sok volt, túl gyorsan, és képtelen volt gondolkodni. Ezek azonban csak üres kifogások voltak; a legnagyobb problémát a félelem jelentette. Félt, és ezért hülyeségeket csinált, és mind közül a legnagyobb baklövése az volt, hogy hagyta Ashtont elmenni. Mindennél jobban vágyott rá, hogy ott legyen vele, a karjába zárja és megnyugtassa, hogy minden rendben lesz.

– Lils…

Az ismerős hang hallatán remény töltötte el, de csak akkor hitte el, hogy Ashton valóban visszajött, amikor felpillantott, és könnyein át meglátta a srácot, amint az ajtóban állva őt nézte. Ashton tartása és tekintete elárulta Lilynek, hogy a fiú is éppen annyira szenved, mint ő maga, és a tudat, hogy fájdalmat okozott neki, még jobban elkeserítette. A következő pillanatban azonban Ash már előtte térdelt, és két tenyerét könnyáztatta arcára simította.

– Sajnálom, Lils! Akkora barom voltam! Nem akartalak itthagyni.

– Nem tudtam összedugni a sütőt, pedig hoztam mindent, hogy kiengeszteljelek a kedvenc sütiddel. – Lily a hüppögések között mindent Ashtonra zúdított, ami az eszébe jutott. – De Mikey-nak nem volt igaza, nem tudok mindent megoldani. – Megtörölte a szemét, de azonnal újabb sírógörcs kapta el. – Nélküled én nem… És nem akartam, hogy elmenj, csak…

– Lils… – Ash magához ölelte őt, a haját, a hátát simogatta, ő pedig beszívta a fiú illatát, és már-már megnyugodott, de Ash hangja visszarántotta a valóságba. – Mi ez az egész? Napok óta furcsa vagy. – Ash eltolta őt magától, épp csak annyira, hogy a szemébe nézhessen. Hosszan nézte őt, és Lily a könnyein át is tisztán látta, hogy a máskor vidáman ragyogó mogyoróbarna szempár elsötétül a szomorúságtól. Pontosan tudta, hogy Ash valami olyasmivel készül folytatni, amit nehezére esik kimondani. – Te ezt nem akarod, igaz? Nem akarsz összeköltözni.

Lily mindenre fel volt készülve, de erre nem. Egyetlen pillanatig gondolkodott azon, hogyan ronthatta el ennyire ezt az egészet, aztán eszébe jutott, hogy sokkal fontosabb helyrehozni a hibáit, mint merengeni rajtuk. – De igen, nagyon! Csak…

– Csak mi, Lils?

Ash feszült vonásai arról árulkodtak, hogy ezúttal nincs helye mellébeszélésnek, csak az igazságot fogadja el. Lily, hogy erőt gyűjtsön mondandójához, mélyet lélegzett, ám Ash szemébe így is képtelen volt belenézni. – Folyton az jár a fejemben, hogy ha állandóan együtt leszünk, rám unsz. Vagy idegesíteni fognak a szokásaim, vagy…

– Lily, Lily, Lily – próbálta Ash leállítani, de a lány még nem mondott el mindent, amit szeretett volna.

– Nem akarlak elveszíteni. – Lily ekkor a hitetlenséget, majd melegséget sugárzó zöldes-barna szempárra függesztette tekintetét, és újra kicsordult a könnye.

Ash a mellére vonta, és úgy ölelte, mintha az élete múlt volna rajta. – Ez nem fordulhat elő. – Ash megpuszilta a feje búbját, Lily pedig arcát a fiú nyakába fúrta, hogy még közelebb érezze őt magához. – Ismersz, és én is ismerlek. Mi nem játszmázunk, eddig sem tettük. – Megpróbálta felemelni Lily állát, de ő ellenállt. – Nézz rám, kérlek!

Amikor Lily belenézett a mély érzelmeket tükröző szempárba, Ash gyengéden végigsimított az arcán, hüvelykujja elidőzött az alsó ajka ívén. Lily arra számított, hogy megcsókolja őt, Ash azonban néhány árnyalattal mélyebb hangszínen folytatta: – Szeretlek, Lils. – Olyan egyszerűen, olyan magától értetődően mondta ki a szavakat, mégis akkora súlyuk volt, hogy Lily szíve csordultig telt. – Akkor is, ha épp előtör belőled a házisárkány. – Egy pillanatra vidámság csillant a szemében, de ugyanolyan gyorsan átadta helyét a bizonyosságnak. – Megtalálom a módját, hogy visszaváltozz az én Lilymmé. Csak beszélj hozzám, rendben?

Lily torkát a sírás szorongatta, képtelen volt válaszolni. Csupán hevesen bólogatott, és közelebb hajolt Ashtonhoz, hogy megcsókolja. Ajka sürgetően tapadt Ashtonéra, beszívta a fiú lélegzetét, és amikor érezte, hogy Ash viszonozza az ő heves érzelmeit, elmélyítette a csókot. Egyik karját a fiú nyaka köré fonta, a másikat a hátára csúsztatta, és felsőtestét az övéhez préselte. A lehető legközelebb akart kerülni Ashtonhoz, és amikor a srác a csípőjénél fogva az ölébe húzta őt, felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Ruháik anyagán át is érezte Ash testének forróságát, vágtató szívverését, izmainak feszülését. Ujjai a pólója alatt kalandoztak, bejárták a fiú gerincének ívét, majd felkúsztak a tarkójára, és a hajába túrtak. Ashton szája a nyakára tapadt; forró lehelete megborzongatta, ajkának lágy érintésére lüktetni kezdett az öle, és halkan felnyögött. Élvezte a fiú karjának szorítását, ahogy teste körbevette az övét és betöltötte az érzékeit. Szerette hosszú ujjait, melyek most a hasán matattak, fel, egészen a melltartója szegélyéig, hogy egy lusta cirógatás után az ő izzó bőre helyett a konyhapult szegélyére tapadjanak. Ash, őt még mindig az ölében tartva, a bútorra támaszkodott és felhúzta magát, majd elindult a hálóban árválkodó matrac felé. Két csók között megszabadította Ash-t a pólójától, a következő pillanatban pedig elnevette magát, ahogy a matracra zuhanva a szivaccsal együtt arrébb csúsztak pár centit, és felborították az ott álló, üres dobozokat.

Ash heves mozdulatokkal, mégis nagy odafigyeléssel szabadította meg a ruháitól; minden egyes porcikáját végigcsókolta és simogatta, mintha először érne hozzá. Vágytól csillogó, mogyoróbarna tekintete bejárta teste domborulatait és hajlatait, aztán megállapodott az arcán. Mélyen a szemébe nézett, pillantása azt üzente, ő a világ legkívánatosabb, leggyönyörűbb nője, akit Ash valaha látott. Mindennél többre tartotta a szeméből sugárzó őszinteséget, miközben azt suttogta,” szeretlek”.

Lily szerette a tekintetét elhomályosító érzést, amikor Ash beléhatolt; az elégedettséget, ahogy betöltötte őt, a ritmust, melyre testük szinte elvált, majd minden lökésnél újra találkozott, ahogy a robbanásszerű remegéshullámot is, amely végigsöpört a testén, és Ashtonén halt el.

Jóleső borzongás futott végig a gerincén, ahogy bőrét alig érintve Ash titkos jeleket rajzolt a vállára, az oldalára, a csípőjére, majd a köldöke köré is, aztán erős karjával magához húzta, és újra a fülébe súgta, hogy szereti.

Elmosolyodott, amikor a fiú megpuszilta a halántékát, és igyekezett elraktározni a béke becses pillanatait, miközben Ash cirógatta és a hajába mormolta a közös életükről szóló álmait.

Kiélvezte a szüneteket, az egyre hosszabbra nyúló csöndeket, és amikor a fiú elaludt, lábát átvetette a csípőjén, arcát a nyakához simította, és még mélyebben befészkelte magát a karjába, mielőtt őt is legyűrte volna a fáradtság.

Lily arra ébredt, hogy mellette üres a matrac. Kinyújtóztatta sajgó izmait, és az oldalára fordult, úgy kémlelt körbe a sötét helyiségben. Fogalma sem volt, mennyi az idő, de a nyitott ablakon túl uralkodó sötétségből arra következtetett, hogy még jócskán éjszaka van. Azt gondolta, Ashton a mosdóba ment ki; lehunyta a szemét, és mélyen beszívta a matracon halványan még érződő férfias illatot. Semmire sem vágyott jobban, mint a fiú megnyugtató jelenlétére, az ölelésére, arra, hogy hallja egyenletes szuszogását. Ash azonban percek múlva sem tért vissza.

Hiába is tagadta volna, a nyugalom és biztonság érzése, melyet a kibékülésük plántált belé, fokozatosan átadta a helyét az aggodalomnak. De Ash nem tenné ezt vele, igaz? Nem hagyná el az éjszaka közepén, alig pár órával az után, hogy a szerelmét bizonygatta. Persze, hogy nem. Ash megbízható és egyenes férfi, akinek lehet adni a szavára. Nem is csak az ígéreteiről volt szó: Ash minden mozdulata, érintése, gesztusa és pillantása azt üzente, hogy szereti őt. Márpedig ő ismerte Ash-t, és tökéletesen megbízott benne. Ashton nem hagyta el őt. Miközben mindez végigfutott az agyán, megkereste és felvette a bugyiját, magára húzta a pólóját, majd az ajtóhoz botorkált. A folyosóra lépve halk, de ismerős nesz ütötte meg a fülét. Csendesen elsétált a konyháig, és megállt a boltíves bejáratnál.

Ashton mezítláb, egy szál farmerban, neki háttal állt, és fel-le görgette a festőhengert a falon. Lily néhány másodperc erejéig csak nézte a fiút, ahogy dolgozik; az izmai hullámzásában gyönyörködött, az erős karjában, mely nemrég még olyan gyengéden tartotta, most azonban biztosan vezették a hengert, és minden egyes mozdulatra megfeszültek. Aztán ellökte magát az ajtókerettől, hangtalanul a srác háta mögé surrant, és egész testével a hátához simult. Arcát a két lapockája közé fektette, és átkarolta a derekát.

Ashton összerezzent, de néhány pillanat múlva újra egyenletesen vert a szíve. – Megijesztettél, Lils. – Hangja elárulta, hogy mosolyog. – Miért nem alszol?

– Felébredtem, és nem voltál mellettem. Mit csinálsz itt ilyenkor?

– Nem tudtam aludni a melegtől. A tűzhelyet már bekötöttem, de még bőven van munka.

Lily szívét melegség járta át, amikor arra gondolt, mennyi mindent megtesz érte Ash.  Homlokát a fiú hátának döntötte, majd megcsókolta a munkától felhevült bőrét. – Segítek. Segíthetek, ugye?

Ash lerakta a hengert, a lány felé fordult, és ajkát a homlokához érintette. – Persze. – Nagyot sóhajtott. – Nem lett volna szabad megfosztanom ettől téged. Sajnálom, Lils! Mindkettőnk otthona lesz…

– Már most is az – vágott a szavába Lily. Belenézett a gyengéd pillantású szempárba, és elöntötték az érzelmek. Karját szorosan Ashton dereka köré fonta, testét az övéhez préselte, arcát a nyaka és a kulcscsontja találkozásához fúrta. Hangosan fújta ki az addig visszatartott levegőt. – Annyira szeretlek! – Halványan elmosolyodott, és míg Ash a hátát cirógatva viszonozta a vallomást, ő lábujjhegyre állt, és egy forró csókkal fejezte ki érzelmeit.

Tökéletes összhangban végezték a munkát. Ashton a plafon felső, míg Lily az alsó részét festette le, együtt takarítottak, és a bútorokat is közös erővel tolták a helyükre. Mire mindent elmostak és elrendeztek, hajnali négy is elmúlt. Kimerülten bújtak össze a matracon. Az sem érdekelte őket, hogy izzadtak, por és festék borítja a testüket és a ruháikat – egy perc múlva már aludtak.

Lily édesanyja pontban reggel nyolckor kopogtatott lánya új lakásának ajtaján. Végigsimított frissen festett haján, majd a szoknyáján is. Az utóbbi időben egyre jobban hasonlított régi önmagához – na, nem a férjének megfelelni akaró, görcsös és boldogtalan önmagához, hanem a házassága előttihez. Csinosnak érezte magát, függetlennek és mindenekelőtt boldognak. Az élete új fordulatot vett: új állást kapott, mely többet fizetett, mint az előző, új barátokra tett szert és udvarlója is akadt, bár korábbi, negatív tapasztalatai miatt nem bátorította a férfit. A világában minden rendben volt, mégis az tette igazán boldoggá, hogy Lily végre beengedett egy fiút az életébe. Nem is akármilyen fiút! Ashton megbízható volt, udvarias, és ami a legfontosabb: mindennél jobban szerette Lilyt.

Bár nehezére esett elszakadni a lányától, örömmel töltötte el a gondolat, hogy végre éli az életét, nem csak vegetál. Ő maga is éppolyan izgatott volt Lilyék összeköltözése miatt, mint a lányáék, és teljes szívéből drukkolt nekik, hogy élvezzék a közös életüket.

Lilyék azonban még mindig nem nyitottak ajtót, ezért újra kopogott. Remélte, hogy nem egy légyott közben zavarja meg őket, már csak azért is, mert erre nem volt idejük. Még át kellett hordaniuk a holmijukat, és a lánybúcsúra is fel kellett készülniük.

Kulcs fordult a zárban, majd résnyire nyílt az ajtó. Ashton éppen akkor húzta le a mellkasán az előző napi pólóját. Elfojtott egy ásítást, beletúrt kócos fürtjeibe, és fáradtan elmosolyodott, miközben üdvözölte és beinvitálta őt.

A fiú bőrét festékfoltok pettyezték, szeme alatt sötét karikák húzódtak, és amikor észrevette, hogy ő a külsejét méri fel, zavartan a hajába túrt.

– Elnézést, hogy még nem készültünk el. Hajnalig dolgoztunk, és elfelejtettünk ébresztőt állítani.

Közben Lily is előkerült, aki legalább olyan rosszul festett, mint Ashton.

– Bocs, anyu, inkább nem ölellek át. – Grimaszolva nézett végig magán. – Na, hogy tetszik a lakás? Szerintem egész pofás lett.

Az asszony végigjárta velük a lakást, és el kellett ismernie, hogy szép lett, mégis inkább a fiatalok viselkedése ragadta meg a figyelmét. Nyúzottak voltak, koszosak, talán kissé büdösek is, de elégedettek és boldogok. Nézte őket, ahogy büszkén mutogatták a helyiségeket, és közben – talán tudtukon kívül is – folyton megérintették egymást. Ragyogott a szemük, amikor egymásra néztek, fülig ért a szájuk, vagy csupán egy-egy titkos mosolyt osztottak meg. Máris sokkal szorosabb volt közöttük a kapocs, mint addig bármikor, és bár furdalta az oldalát a kíváncsiság, mi történhetett egyetlen nap alatt, mégsem kérdezett rá. Megelégedett a tudattal, hogy a lánya boldog.

Egy gyors zuhany után Lilyék átöltöztek, megitták a lány anyjától kapott kávét, és nekiláttak áthordani a holmijukat. Mag és Calum is segített a pakolásban, így délutánra elkészültek. Persze még rengeteg tennivalójuk lett volna, sok tétel hiányzott a háztartásból és a mindennapi életükhöz is, de az alapvető bútorok, háztartási eszközök és élelmiszerek a rendelkezésükre álltak, és ez egyelőre elegendő volt számukra.

A lányok a délutánt sütéssel és főzéssel töltötték, míg Ash és Cal az elektronikai berendezéseket üzemelték be, aztán a Mikey-val, Luke-kal és még néhány sráccal kiegészült férfiszakasz elindult az éjszakába, a legénybúcsúra.

Lily új otthonában látta vendégül Sophie-t, Laurent, Angie-t, Sophie húgát és természetesen Maget. Nem terveztek őrült bulit, táncos fiút vagy szerencsejátékot, inkább beszélgettek, ivós játékokat játszottak, régi videókat és képeket nézegettek, és rengeteget nevettek. Sophie-t, a húgát, Maget és Angie-t a lakás helyiségeiben szállásolta el, míg ő Laurennel az erkélyre vitt ki egy-egy hálózsákot. Meleg volt, de lengedezett egy kis szellő, az éjszakai égbolt pedig csodálatosan festett. Holtfáradtan kémlelte a csillagokat, és hálát adott az égnek, hogy az a nap is véget ért. Alig várta a másnapi ceremóniát, ahol újra láthatja Ashtont.

Sophie káprázatos menyasszony volt, Ash szeme azonban csak Lilyt látta. A lány fáradt volt, ezt biztosra vette, mégis, úgy ragyogott a szeme, mint senki másnak, sugárzó mosolya bárkit elbűvölt volna, visszafogott, ennek ellenére csinos pezsgőszín ruhája kiemelte csodás alakját és tökéletes bőre karamell színét. Minden idegszálával a lányra hangolódott, figyelmesen követte a legapróbb rezdülését is. Kívánta őt, jobban, mint valaha. Alig várta, hogy kibújtassa abból a rafinált ruhából, és olyan helyeken érinthesse meg, amelyekről más férfiak csak álmodhatnak. Rajta kívül senki sem tudhatta, milyen puha a füle mögötti bőr, mennyire csiklandós a csípője, milyen bársonyos tapintású a belső combja és mennyire érzékenyen reagál feszes melle a legapróbb érintésre is. Senki sem tudhatta, csakis ő. Ő volt az egyetlen férfi, akit Lily igazán közel engedett magához, akiben megbízott, akire támaszkodott, akit szeretett – és ez végtelen büszkeséggel töltötte el. Már hosszú ideje együtt voltak, néha mégis nehezére esett elhinni, hogy kiérdemelte és megkapta Lilyt. Pontosan ezért örült minden egyes újabb együtt töltött napnak. Tudta, hogy sosem veheti készpénznek a kapcsolatukat, hogy keményen meg kell dolgozniuk a boldogságért, de abban is biztos volt, hogy egy nap, talán nem is olyan sokára, ő szeretne ugyanott állni, ahol most Michael, ő szeretne biztos kézzel gyűrűt húzni Lily ujjára. Addig is minden nap elmondja a fogadalmát a lánynak, hogy szereti és mindentől megvédi.

Lily pillantása találkozott az övével, és akármilyen klisésnek tűnhet is, a fogadalom végéig nem is eresztették egymás tekintetét. Lily rámosolygott, ő viszonozta a gesztust, aztán újra Sophie-é és Michaelé lett minden figyelmük, csak egyenletesen, mégis erőteljesebben dobogó szíve jelezte, hogy egy része mindig Lilyé, mert a lány befészkelte magát az életébe, beivódott a bőre alá, bevette magát a gondolataiba, de leginkább helyet bérelt magának a szívében.

Kép forrása: Forestina-Fotos