Kiss me... It's paradise - 27

    Harry hirtelen szóhoz sem jutott. Egy könnycsepp végiggördült az arcán, melyet gyorsan letörölt, és idegesen, durva mozdulatokkal próbálta kidörzsölni a szeme sarkából a látását elhomályosító, sós nedvességet. A korábbi meghatározhatatlan érzés után harag gyúlt a szemében. Eltávolodott a vizsgálóasztaltól, hátat fordított annak, és beletúrt a hajába, majd visszaült a kétségbeesett lány mellé. Még mindig kissé haragosan, értetlenül kutatta Ann arcát.

– Nem értelek, Annie. Még arra sem volt időm, hogy felfogjam, mi történik velünk, erre te rögtön azt hiszed, hogy faképnél hagynálak titeket? Ilyen embernek ismersz? Hát nem tudod, hogy szeretlek? Mondtam, hogy elfogadom, bárhogy döntesz is. – A fejét ingatta. – Fogalmad sincs, én mit szeretnék. Nem mondtam semmit, mert azt akarom tenni, ami neked a legjobb, hiszen a te testedről van szó. Akkor is azt tenném, ha nekem az fájna. – Mutató-és hüvelykujjával megszorította az orrnyergét, és felsóhajtott. – Hidd el, nem csak magamat látom ebben a történetben – megfogta a lány izzadságtól nedves kezét –, nem vagy egyedül, Tündérem. – Hangja lágyan, simogatóan szólt, tekintete újra melegséget sugárzott. Arcáról eltűnt a korábbi félelem; határozott, felelősségteljes férfiként beszélt, miközben szabad kezével letörölte a lány könnyeit. – Lehet, hogy kicsit gyors a tempó – a szeme is csillogott, miközben felragyogott féloldalas, gödröcskés mosolya –, egy darabig csak jártam volna veled, utazgattunk volna és élveztük volna az életet, aztán talán megkértem volna a kezed… – Mosolya kiszélesedett, amikor látta elkerekedni a lány szemét. – De végül is felcserélhetjük a dolgokat. – Megszorította Ann kezét. – Örülök, hogy megtartod a babánkat. Nem is tudod elképzelni, mennyire.

Ann nedvesen összetapadó szempillái alól vizsgálta Harry arcát.

– Biztos?

– Ezer százalék. És ott akarok lenni minden fontos pillanatban, kezdve a rózsaszín rugdalózó megvásárlásával, a kismama tornán át a pelenka cseréjéig. És később is.

Ann arcán sugárzó mosoly terült szét, megkönnyebbülten szólalt meg. – Jaj, ne haragudj, Harry! Nem tudom, mi ütött belém, annyira hülye voltam! El se hiszem, hogy ilyen szerencsém van! Jól választottam – kacsintott.

– Tévedés. Én választottam, és nagyon kemény harcot vívtam, hogy most ezt mondhasd – vigyorgott Harry, és megcsókolta a lányt.

A doktor felhagyott azzal, hogy úgy tegyen, mintha dolga lenne, és elégedetten mosolyogva dörzsölte össze a két tenyerét.

– Akkor, azt hiszem, készen vagyunk. Úgy látom, ez a csöppség jó helyre kerül. Csak ne felejtsék el, hogy ezzel a döntéssel felelősséget vállaltak egy ember életéért. Na, de nem akarom elvenni a kedvüket. Örülök, hogy maguk komolyabbak a kortársaiknál, és vállalják a következményeket – sandán nézett a párra, és félreérthetetlenül mosolygott.

Miután mindent megbeszéltek az orvossal, kéz a kézben indultak a kijárat felé.

– Rózsaszín rugi? – emelte meg a szemöldökét Ann.

Harry megvonta a vállát, és elbűvölően mosolygott. – Gyönyörű kislányunk lesz – éppen, mint az anyukája. Szörnyű évek várnak rám, ha minden fiút el akarok kergetni a környékéről – nevetett.

– Ha lányunk lesz. Én egy fürtös, huncut kisfiúnak is örülnék. Hidd el, a kislányok imádnák – kacsintott, és arcát Harry vállára hajtotta.

   Amikor Evie megpillantotta a két fiatalt, amint fülig érő szájjal, egymás kezét fogva kiléptek a helyiségből, nagyot dobbant a szíve. Azt gondolta, tévedtek, és az unokahúga mégsem állapotos. Ann ugyan sírt – látta a vörös, dagadt szemén –, de biztosan belátta, hogy jobb így, és most minden rendben van.

Felállt, hozzájuk lépett, és ki is mondta gondolatait: – Jobb lesz így, bogaram. – Végigsimított a zavartan pislogó lány karján, és visszafogottan, bátorítóan mosolygott.

Ann válaszul felemelt egy fekete-fehér képet, és a nénikéje, meg persze Lana orra alá dugta. – Láttuk! Már dobog a szíve! – hadarta lelkesen, míg Harry elnézően mosolyogva, ugyanakkor csodálattal nézte őt.

A két nő lélegzete elakadt; Evie a szája elé kapta a kezét, ám amikor felemelte a tekintetét, meghatottan nézett Harryékre. Lana tátott szájjal bámulta a felvételt a szabad szemmel alig látható pöttyel, majd rájuk nézett. Ann tudta, mi jár a fejében.

– Megtartjuk.

– Harry, te ebbe belementél? – nézett a fiúra Lana. – Vége a fiatalságotoknak, a jövőtöknek! Ezt végiggondoltátok?

Harry a tarkóját masszírozta, majd megfontoltan válaszolt.

– Még bőven van mit átgondolnunk. A gyakorlati dolgokat meg kell terveznünk, de a jövőnknek korántsem lőttek. Ellenkezőleg: csak most kezdődik el.

Lana egy percig kigúvadt szemmel, tátott szájjal meredt rájuk, majd, mintha átprogramozták volna, egyszerűen megvonta a vállát.

– Ti tudjátok. De remélem, én leszek a keresztanyja!

Ann elvigyorodott. – Naná, te Gaz!

– Fogd be, Büdöske! Attól még hülyeségnek tartom, amit csináltok. Ja, és kíváncsi vagyok, mit mond Harry édesanyja. Biztosan lesz hozzátok egy-két keresetlen szava.

– Én is ettől tartok – mondta Evie, és a kijárat felé terelgette a hirtelen elsápadó Harryt. 

   Harry nagyon jóban volt az édesanyjával, Anne-nel, igazán közel állt hozzá, és mindent megbeszélt vele, de ettől az eszmecserétől valóban tartott. Anne nyitott volt, abszolút liberális gondolkodású, de ha a fia boldogságáról volt szó, keménykezű is tudott lenni. Harry tudta, hogy az édesanyja a legjobbat akarja neki, és szinte biztos volt benne, hogy a legjobb dolgok közé semmi szín alatt nem sorolná a tini fejjel való gyerekvállalást. Ritkán veszekedtek, de úgy érezte, ez az este nem zárul felhőtlen jókedvvel.

   Lanát kitették otthon azzal az útravalóval, hogy egyelőre senkinek, még Lou-nak sem beszélhet a történtekről – a legjobb barátját Harry maga akarta felvilágosítani.

Mielőtt megérkeztek volna az otthonához, Harry megkérte Annie-t és Evie-t, hogy adjanak neki és az édesanyjának néhány percet, hogy négyszemközt beszélhessenek, és ezzel megkímélje az asszonyt attól, hogy kellemetlen helyzetbe hozza saját magát. Nem akarta, hogy Anne a vendégek előtt legyen kénytelen jelenetet rendezni, ahogy azt sem, hogy mellőzve érezze magát, mert ő nem mondhatja el nyíltan a véleményét.

   Anne örömmel fogadta Evie-éket, ám hamar megérezte a levegőben szikrázó feszültséget – tudta, hogy baj van. Amikor Harry félrevonta a konyhában, a fia arcát látva meg is bizonyosodott a felől, hogy ez nem egyszerű baráti látogatás. Elkerekedő szemmel hallgatta végig a fiát, de mivel az szinte kész tények elé állította őt, nem tudta, mit mondjon. Száz meg száz gondolat kergette egymást a fejében, pánikba esett, és lassan egyre ingerültebb lett. Végül úgy döntött, hogy mivel Harry még mindig az ő fia, még az ő fedele alatt lakik, kötelessége végighallgatni a mondandóját. Szikrákat szóró tekintettel közeledett a fia felé, míg az behátrált a konyhaszekrényig, ahonnan már nem tudott tovább menekülni az anyai szigor elől.

– Harry, tönkre akarjátok tenni az életeteket? Tudod te, milyen nehéz felnevelni egy gyereket? Hát még úgy, hogy egyikőtöknek sincs szakmája, nincs munkátok, nem éltek együtt, egyáltalán – ti magatok is még kölykök vagytok! Ezt nem gondolhatjátok komolyan! – Harry lesütött szemmel hallgatta őt. A szíve mélyén tudta, hogy igaza van, de ő valami mást is tudott, aminek csak az asszony monológja végén akart hangot adni. – Szép dolog a szerelem, és aláírom, Annie pont az a lány, akit hosszú távon is el tudok képzelni melletted, de ez nem azt jelenti, hogy hagyom, hogy alig egyhónapnyi ismeretség után családot is alapítsatok! – Megfogta Harry kezét. – Fiam, szépen kérlek, gondolkodjatok józanul. Ez nem működhet.

Harry végre megtalálta a hangját. Mélyen a nő szemébe nézett, és lassan, határozottan beszélt.

– Ebben tévedsz, anyu. Emlékszel, mindig azt mondtad, hogy bármire képes vagyok, bármit elérhetek, amit csak akarok. Hát, most ezt akarom elérni.

– De mit?

– Azt, hogy együtt lehessek Annie-vel, és ez az egész működjön. És tudom, hogy képes vagyok rá, akármennyire nehéz lesz is. Képes leszek eltartani a családomat, akármibe kerüljön is.

– És hova lettek a nagyratörő álmaid az ügyvédi praxisról?

– Már más álmaim vannak – jobbak és fontosabbak. És amúgy is – elszántan nézett az édesanyjára –, a kettő nem zárja ki egymást. Egyiket sem kell feladnom a másik kedvéért. Ha kitartó vagyok és keményen dolgozom, mindkettő meglehet. – Halkabban folytatta. – Te mondtad: bármit elérhetek, és én el is fogok érni mindent, amit szeretnék. Nem kérek mást, csak az áldásod. Könnyebb lenne veled együtt, és nem ellened harcolni a vágyaimért.

Anne-t elöntötte a büszkeség, amint végigtekintett magasra nőtt fián. Hiszen nem csak látszatra nőtt meg; észre sem vette, és felnőtt férfi lett az angyali, göndör kisfiúból, aki nemrég még el sem engedte a kezét, bárhova mentek. Hogy szaladhatott el így az idő? Alig lehetett vele, máris egy másik nő gondjaira kell bíznia, aki immár Harry gyermekét hordja a szíve alatt.

Ann kék szeme könnyben úszott, miközben kimondta, amit a szíve diktált.

– Ha tényleg így érzel, áldásom rátok – és az unokámra. – Könnyein át nevetett. – Mit műveltél, Harry? Ilyen fiatalon nagymamát csinálni belőlem! – Megölelte a fiát, aki jól megropogtatta, és sokáig nem engedte el.

– Köszönöm, anyu. És bocs – kuncogott Harry, miközben megkönnyebbülten támasztotta meg állát a nő feje búbján. 

   Harry búcsút intett a két nőnek a Stevens-ház előtt, és elhajtott fekete Range Roverével.

Ann végtelenül fáradtnak érezte magát, amin nem is csodálkozott, hiszen az egész napját érzelmi hullámvasúton töltötte. Alig várta, hogy forró zuhanyt vegyen, és bebújjon pihe-puha ágyába.

A bejárati ajtó előtt állva a nénikéjére nézett, és úgy találta, ő sem fest jobban: szőke haja még jobban kihangsúlyozta nyúzott arca sápadtságát, a homlokán mély barázdák mutatták, hogy sokat aggódott az elmúlt időszakban, és valószínűleg ennél is többet fog, főleg, ha a húgán múlik – tette hozzá gondolatban Ann.

Megérintette az asszony vállát. – Sajnálom, hogy ennyi gond van velem.

– Dehogy, szívem! – Elmosolyodott. – Na, jó, gond az van, de nem több, mint bármelyik másik tinivel. Csak az a fontos, hogy te és a pici rendben legyetek – ha már így alakult – vonta fel a szemöldökét.

– Igen, így, és ezen már semmi sem változtathat. Semmi.

Evie szívét megolvasztotta a lány mosolya, de hiába igyekezett, nem volt felhőtlenül boldog. Nem aggódott Ann anyja miatt, azt is tudta, hogy az anyagiak rendben lesznek, nem érdekelte, mit szólnak majd az emberek, ám az alig érzékelhető rossz előérzetet, mely a lelke mélyén motozott, képtelen volt elhessegetni. Ennek ellenére a lehető legszélesebb mosolyát villantotta Ann-re, mielőtt az belépett volna a házba, és azzal a meggyőződéssel tette félre a kételyeit, hogy csupán a saját vesztesége fölött érzett fájdalma támadt fel benne újra.

   Ann egyenesen a szobája felé indult, ám a nappaliból kiszűrődő hangok megállították.

– Hova sietsz annyira, Hugi?

Ann visszafordult, és a helyiségbe lépve Zaynt pillantotta meg, aki Mike mellett ücsörgött a megviselt kanapén. A fiú sötét bőrét több napos borosta árnyékolta, ám arca és éjfekete szemének vidám ragyogása arról árulkodott, hogy a lelki sebei gyógyulófélben vannak.  

Ann elmosolyodott. – Szia, Zayn! Hol voltál az elmúlt napokban?

– Meglátogattuk néhány rokonunkat.

– Úgy látom, jót tett, már majdnem olyan vagy, mint régen. – A fiúhoz lépett, és megölelte őt.

– Hát, nem kesereghetek életem végéig azon, hogy átvertek…

– Teljesen igazad van – mosolygott rá a lány.

Annt nézve Zayn ajka is mosolyra húzódott.

– Melletted amúgy is jó kedve lesz az embernek.

– Ennek örülök. – Összeborzolta a fülig érő szájjal vigyorgó Mike haját. – Most megyek, hulla vagyok. – Mike borzas fejének láttán kuncogva fordított hátat.

– Most hová mész? Maradj még, Hugi! – szólt utána Zayn, de a lányt nem tudta meggyőzni.

Miután Ann eltűnt a szemük elől, Zayn összenézett Mike-kal.

– Láttad ezt? Tök fura volt.

– Szerintem nem. Máskor is ilyen.

– Nem láttad? Sugárzott. Valami történt – Zayn gyanakodva húzta össze a szemét.

Mike elnevette magát.

– Sugárzott? Milyen költői lettél.

– Legközelebb nézd meg jobban. Valami megváltozott rajta, csak nem jövök rá, mi az.

– Kicsit tényleg más volt, de szerintem nem kell ennek ekkora jelentőséget tulajdonítani. Biztos Harry csinált valamit – kacsintott. – Inkább tápászkodj fel, és dobjunk be egy-két sört.

   Harry a lustán hömpölygő hullámokat bámulta, amint felé tartottak, majd eltűntek a vitorlás oldalánál. Sötét volt, csupán a móló és a parti sétány fényei világították meg a végtelennek tűnő vizet – Harry lekapcsolta az „öreglány” reflektorait, és csupán egy vén olajlámpást állított maga mellé.

Volt mit átgondolnia; röpke fél óra leforgása alatt az egész addigi élete a feje tetejére állt.

Örült, persze, hogy örült, de – bár ezt Ann és az édesanyja előtt igyekezett titkolni – tartott is a jövőtől. Túl gyorsan történtek a dolgok. Arra sem volt ideje, hogy igazán kiismerje Annie-t, szinte nem is voltak kettesben, máris itt a baba.

Nem bánta, igazat mondott Ann-nek, amikor azt állította, ő is azt szeretné, hogy a gyerek megszülessen, ám abban nem lehetett biztos, hogy a kapcsolatuk nem sínyli meg ezt a váratlan fejleményt.

– Nem vagy valami beszédes. Elbambultál?

Harry összevont szemöldöke alól nézett fel Louis-ra, majd lassan visszafordult a víz felé. Meghúzta a sörösüveget.

– Annie terhes. – Újra a szájához emelte az üveget, és ismét némaságba burkolózott.

Louis tátott szájjal bámulta barátját; életében először nem tudta, mit mondjon. – És ezt csak így mondod? – válaszolta, amikor felocsúdott. – Ilyen lazán közlöd? Mintha csak azt jelentenéd be: „Brunyálnom kell”. – Lou megrázta a fejét. – Ember, tudod te, mit beszélsz?

Harry felvont szemöldökkel nézett rá, de nem válaszolt.

– Gondolom, most megy a hiszti. Intézni az abortuszt, megnyugtatni a nőt… Valld be, hogy elsőre beszartál.

Harry kiürítette az üveget, és lassan pislogott.

– Nincs hiszti. Megtartjuk.

– Most hülyéskedsz, ugye? – Harry a fejét ingatta. – Elment az eszetek? – Elgondolkodott. – Hugit még megértem, ő nő, de te? Hogy akarod eltartani őket? Vagy örökbe adjátok?

– Nem, együtt maradunk mindhárman. – Harry sóhajtott, majd megszorította az orrnyergét, végül a hajába túrt. – Már mindent átbeszéltünk anyámmal meg Evie nénivel. Ők segítenek Annie-nek. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem megy vissza Londonba, bár, hogy a saját anyjának hogyan adja be ezt az egészet, nem tudom. Állítólag egy igazi hárpia a nő. Na, mindegy. Én befejezem a sulit. Hétvégenként hazajárok, hétköznap meg suliban leszek. Valamilyen melót is szereznem kell – én akarom a gondjukat viselni. Nem bírnám ki, ha anyámék meg Evie-ék tartanának el minket. Később egy lakást is kibérelnénk magunknak. Ann is szeretné elvégezni a fősulit, legalább levelezőn.

Louis komolyan nézte fürtös barátját, aki lehajtott fejjel babrálta az ujjait.

– Biztosan vállalod mindezt? Mindig van választásod, van másik, járható út.

– Nem, a többi út számomra nem járható. Meg hát – megvonta a vállát – akarom is. Csak felkészületlenül ért, ennyi az egész. De… jó ez így. Végig tudom csinálni. És Annie-vel szeretném is végigcsinálni.

– Annie-vel, mi? – bökte oldalba Lou.

Harry elmosolyodott – ezúttal a szeme is csillogott a boldogságtól –, és egyenesen Louis arcába bámult.

– Igen. – Megvonta a vállát. – Akkor is vállalnám a felelősséget, ha más lányt ejtek teherbe, de vele szívesen alapítok családot. Igazából örülök, hogy így alakult.

Louis egy hosszú percig elmélyülten fürkészte barátja arcát. Úgy látta, Harry mosolya valódi, szavai az igazi érzéseit tükrözik, és bár számára hihetetlennek tűnt, biztos volt benne, hogy Harry boldog. Megenyhülve mosolyodott el, és átkarolta barátja vállát.

– Rám mindig számíthatsz.

– Kösz, Lou! – Harry felbontott két újabb üveg sört, és koccintottak.

   Ann a telefonja csörgésére ébredt fel. Álmosan pislogott, miközben a füléhez emelte a készüléket, és tudomásul vette, hogy még éjszakai sötétség uralja a szobát.

– Felébresztettelek, Tündérem? Ne haragudj!

– Nem baj. – Egy kis hallgatás után folytatta. – Harry, valami gond van?

– Nem, csak hallani szerettem volna a hangod.

Ann hallotta a fiú hangszínén, hogy mosolyog; ő sem állhatta meg.

– Jó lenne, ha itt lennél mellettem. Mi már jól aludtunk, de veled biztosan jobban esne az pihenés. – Ann hangjába némi kacérság is vegyült, de nem ez ragadta meg igazán Harry figyelmét.

– Mind a ketten jól aludtatok?

– Aha.

Harry vigyorgott. – Fogadok, hogy a hasad simogatod.

– Nem fogadok – nevetett Ann, és egy pillanatra megállította lapos hasán köröző kezét. A vonal túlsó végén csend lett. Ann már éppen meg akarta kérdezni Harryt, hogy vonalban van-e még, amikor a rekedtes hang újra eljutott a füléhez.

– Szeretlek, Annie-m – jött a fojtott hangú vallomás.

– Én is szeretlek. – Ann nem tudta, miért érzékenyült el ennyire, de miután letette a telefont, néhányszor meg kellett törölnie a szemét, csak az után tudott újra álomba merülni.

   A másnap nem hozott olyan forróságot, mint az azt megelőző délután, de a feltámadó szél ellenére kellemes volt az idő.

   Harry Annéknél reggelizett, aztán Mike-kal együtt indultak el a helyi teniszpályára, ahova mindenki hivatalos volt. Liam hívta össze a társaságot, mert már napok óta nem találkoztak. Mint az útközben Ann számára kiderült, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel, de mindenki tudott teniszezni. Ann még nem próbálta ki ezt a sportágat, de ezen szívesen változtatott volna. Végül mégsem játszott. Végignézte, ahogy a fehér sortba vagy szoknyába, illetve teniszpólóba öltözött fiatalok párokat alakítanak, ám ő nem csatlakozott Harryhez, inkább a pálya széléről drukkolt Judyval és Vickyvel az oldalán. Judy bevallottan nem volt jó játékos, így a többiek – beleértve Liamet is – nem bánták, hogy nem kapják meg párnak, Vicky pedig elvből került mindenféle sportot. Annt mindenki megpróbálta rávenni a játékra, de nem jártak sikerrel. A szőke Niall ugratta is e miatt; azt gondolta, Ann egóját sértené, ha bénázna, ezért nem csatlakozik hozzájuk.

Harry végül Liammel játszott Louis és Lana ellenében, míg Zayn Mike oldalán küzdött a Niall-Emma párossal szemben.

Mivel Harry eddig nem sokat mesélt erről az oldaláról, Annt meglepte, mennyire jól játszik. Azt viszont kuncogva könyvelte el, hogy szinte természetes, hogy az ő pasija teniszruhában is írtó szexi. Judyval és Vickyvel végigmustrálta mind a hat fiút, és vihogva sugdolóztak arról, ki mit művelne a maga emberével, hogy kihámozza a csini szereléséből.

   Louis most is vicces kedvében volt. Teljes erejéből ütötte meg a zöld labdát, miközben átkiabált a túloldalra.

– Vigyázz, Harry, küldök egy bombát! Nehogy a labda helyett Liam fejét üsd meg!

Mindenki nevetett, még Liam is elmosolyodott, Harry pedig elhibázta az ütést, mert nem tudott a labdára koncentrálni.

Liam néhány nappal korábban levágatta a haját, és tény, hogy így inkább emlékeztetett egy méretes tekegolyóra, mint arra a tündéri srácra, akinek Ann az első találkozásukkor megismerte. Liam alig várta, hogy kinőjön a haja, és kikerüljön az éles nyelvű barátai támadásainak kereszttüzéből, de addig is vigyorogva tűrte a szurkálódást. Hiába is ugratták őt, volt olyan jó játékos, mint Harry, így a szettet ők nyerték.

Zaynnek és Mike-nak azonban esélye sem volt az Emma-Niall páros ellen. Emma kiskorától fogva teniszezett, Niall pedig gyorsan tanult.

Egy alkalommal Mike annyira rosszul célzott, és emellett olyan erővel ütötte meg a labdát, hogy Niall a hasához kapott, majd fájdalmas arckifejezéssel összegörnyedt, és lefeküdt a salakos talajra. Emma az ütőjét elhajítva rohant a fiúhoz, és fölé hajolt.

– Niall, jól vagy?

A fiú erre még jobban beleélte magát a szenvedésbe.

– Nem, de egy… csóktól biztosan helyrejönnék – vigyorgott.

Emma lekapta a nyakából az addig ott lógó töröközőt, és jókorát húzott vele a cuppogó, szőke fiú karjára. – Hülye vagy, Horan – nevetett, majd visszasétált a helyére.

– Megszívtad, Niall! – kiabált be Louis is kárörvendően.

Ann a többiekkel együtt kacagott, de már tudta, hogy jól döntött, amikor nem állt be játszani. Neki biztosan nem lenne kedve viccelődni az után, hogy gyomron találta egy kőkemény, száguldó labda. Tenyerét oltalmazón a hasára csúsztatta.

Azelőtt tudta, hogy Harry a közelében van, hogy meglátta volna: megérezte a kellemes illatot, melyet a fiú ruhájából áradó mosószer és a felhevült bőréből párolgó parfüm egyvelege adott. Harry hátulról átkarolta őt, nagy, meleg tenyerét az ő hasán pihenő kezére simította, és belecsókolt a nyakába. Ann abban a pillanatban biztos volt benne, hogy biztonságban vannak, és semmi rossz nem történhet velük. Tudta, míg ő és Harry együtt maradnak, ez így is lesz. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy ez az érzés beivódjon a tudatába, hogy eljusson a néhány milliméteres magzatához, és megnyugtassa mindkettejüket: ők hárman örökké együtt lesznek.

Kiss me...It's paradise - 26.

26.

   Ann Lana szobájában feküdt a bevetett ágy tetején. Szeretett ebben a helyiségben lenni, szívesen tanulmányozta a falakat borító kollázsokat, melyek zenészek képeit, Lana saját fotóit, filcrajzokat és idézeteket tartalmaztak. Az ágy fölött kézzel festett szivárvány és tenyérlenyomatok díszelegtek, a fennmaradó felületet poszterek borították, míg a plafont sötétben világító csillagokkal kirakott tapéta burkolta. Hamisítatlan tini szoba volt ez, ahol Ann mindig jól érezte magát.

   Kisétált a napfényben fürdő, aprócska erkélyre, és végtagjait szétvetve elhelyezkedett az egyik műanyag székben. Behunyt szemmel élvezte a bőrét érő napsugarak melegét. Elveszítette az időérzékét, már-már elaludt; nem értette, miért tart Lanának olyan sokáig kiválasztani egy fürdőruhát. Ám mielőtt eldönthette volna, hogy erőt vegyen-e a lustaságán és bemenjen-e megsürgetni barátnőjét, Lana káromkodásának hallatán kipattant a szeme.

– Hogy a franc esne bele! Nem hiszem el!

– Mi a baj?

– Semmi, csak szökőévben egyszer kisüt a nap, erre, ahelyett, hogy úsznék, a szobámban kell ücsörögnöm, mert pont most jött meg… – Elhúzta a száját, és leroskadt az ágya szélére.

Annie, amikor rájött, hogy nincs komoly baj, újra lehunyta a szemét, és higgadtan válaszolt.

– Ne idegeskedj annyit! Intézd el a dolgot, kapj fel egy bikinit, és induljunk. Napozni nyugodtan kifeküdhetsz.

– Így?

– Így. Egy-két óra belefér, nem?

A barna lány elgondolkodott. – Végül is.

   Amíg arra várt, hogy Lana elkészüljön, Ann magában áldotta a szerencséjét, hogy neki nincs ezzel gondja. Meg kellett erőltetnie az agyát, hogy visszaemlékezzen, mikor is kellett utoljára szembenéznie ezzel a problémával. A megérkezése után néhány nappal, maximum egy héttel. Igen, neki szerencséje van, valami mégse hagyta nyugodni. Ott motoszkált a tudata peremén, csak éppen nem tudott szárba szökkenni a gondolat. Az első héten… és ő másfél hónapja van a nénikéjénél. Kipattant a szeme, és számolni kezdett. Hat hétből egy az öt, ami azt jelenti, hogy neki már másfél-két hete túl kellett volna lennie egy Lana-féle kiboruláson. Hirtelen kiszáradt a torka, a szíve pedig olyan hevesen kalapált, hogy ha jobban figyel, talán a mellén feszülő lenge pamut ütemes rezdüléseit is láthatta volna. Egy percnyi pánikolást engedélyezett magának, aztán mélyeket lélegzett, hogy lehiggadjon. Ez az egész nem jelent semmit. Nem lehet baj, hiszen mindig védekeztek, kivétel nélkül. Emlékezett minden egyes alkalomra, mindig figyeltek. Nem, ő nem lehet terhes.

– Na, indulhatunk, cunci! – Lana mosolygott, láthatóan megnyugodott, ám ugyanezt nem mondhatta el Annie-ről. A lány még mindig a teraszon ült, ám a szeme elkerekedett, ajkai szétnyíltak, és a semmibe meredt.

– Mi van, mi történt? – A lány nem reagált. Lana mellé lépett, megrázta a vállát, és aggódva szólította meg újra. – Annie! Mi a baj?

Ann összerezzent, és Lana felé kapta a fejét. – Mi? – Habozott. – Ja, semmi.

– Semmi? Falfehér vagy, és az előbb úgy néztél ki, mintha kísértet láttál volna.

– Azt nem, csak… – Sóhajtott, és érezte, hogy a feszültség egy része távozik a testéből. – Azon gondolkodtam, nekem mikor kellene megjönnie.

– Ideje lenne. Nem lehetsz ennyire mázlista! Legalább kint maradnál velem a parton.

– Kint maradok, ne izgulj. Mit csinálnék egyedül a vízben? – Kipréselt magából egy halvány mosolyt, majd fölállt, és magához vette a táskáját. 

   Szokásával ellentétben Lanának most feltűnt, hogy csak ő beszél. Ann csendes volt, magába zárkózó.

– Nem vagy túl szórakoztató. Végig ilyen fancsali képet fogsz vágni?

– Nem vágok fancsali képet, csak melegem van.

– Ja, nekem is, én meg itt kínozlak. Menj, ússz egyet, én meg addig bevizezem magam. Remélem, annyi is elég lesz, hogy felfrissüljek kicsit.

Már majdnem megszáradtak a tűző napon, amikor Lana megszólalt.

– Egyre jobban fáj a derekam! – panaszkodott. – Igaz is, neked mikor kellene…?

Ann kelletlenül válaszolt. – Már egy hete túl kellene lennem rajta.

– És nem vagy?

– Hát nem – fintorgott.

Lana szemöldöke megemelkedett. – De nem vagy terhes, ugye?

– Nem lehetek.

– Védekeztek?

– Persze. – Ann bosszúsan forgatta a szemét. Egyikük sem felelőtlen.

– Akkor ne izgulj! Biztosan felborult a hormonháztartásod. Tudod, a szerelem, ilyesmi. – Lana cinkosan mosolygott.

– Tudom – de valójában képtelen volt megnyugodni, és ez Lana figyelmét se kerülte el.

– Biztosan mindig figyeltetek?

Ann felcsattant. – Jaj, ne csináld már, te Gaz! Nem vagyok hülye, és Harry se az! Mindig védekezünk. Mindig, emlékszem minden alkalomra. – Kezét hirtelen a szájához kapta.

– Mi az? – kerekedett el Lana szeme is.

– Hát… egyre mégsem emlékszem. És, azt hiszem, Harry se. – Egy pillanatra elhallgatott, majd beharapta az ajkát. – Emlékszel arra a medencés bulira?

– Ahol ti igazából nem is buliztatok?

– De buliztunk, csak nem fürödtünk. De nem ez a lényeg. Akkor este Harry és én is sokat ittunk, és másnap együtt ébredtünk, de nem emlékeztünk semmire. – Ha nem rémült volna halálra, talán el is pirul annak a reggelnek az emlékétől, így azonban továbbra is sápadtan meredt barátnőjére.

Lana néhány másodpercig emésztette az információt, majd megvonta a vállát.

– Az csak egy alkalom. Reménykedjünk, hogy ennyitől nem kaptad be a legyet. Ennyire nem lehetsz szerencsétlen!

Annt hirtelen elfutotta a méreg. – Reménykedjünk? Lana, ez nem így megy!

A lány maga elé tartott kézzel visszakozott. – Oké, oké. Igazad van. Szedd a cókmókod, és irány a gyógyszertár. Veszünk nekem fájdalomcsillapítót, neked meg egy terhességi tesztet. 

   Lana fel-alá járkált a mosdó előtti folyosón, és arra várt, hogy barátnője kijöjjön végre. Remélte, hogy Ann félelme nem igazolódik be, az valódi katasztrófa lett volna. Abortusz tizennyolc évesen? Ann nem az a fajta lány. Vele ez nem történhet meg! És mi lenne Harryvel? Ő vajon mit tenne, hogyan reagálna? Igazi cukipofa, de ezt a helyzetet talán már ő sem tudná kezelni. E miatt akár vége is lehetne az álompárnak. Bár, amilyen szeszélyes tud lenni Ann, talán ő maga adná ki Harry útját. Vagy mégsem? Úgy tűnik, szereti a srácot.

Lana nem bírta tovább. Felzaklatták a gondolatai, és türelmetlenné vált. Bekopogott a mosdó ajtaján, talán egy kissé erősebben is, mint szerette volna.

– Annie, mi lesz már? Ugye nem ott akarod megvárni az eredményt? Gyere már ki, tövig rágom itt a körmöm miattad! – Ez valóban így volt.

Halkan kattant a zár, és a kinyíló ajtó mögött feltűnt a vörös hajú lány filigrán alakja, kezében a fehér műanyagot szorongatva, mely megváltoztathatja az egész életét. A szeméből Lana félelmet olvasott ki.

– Add azt ide, és lélegezz mélyeket. Hidd el, Annie, nem lesz semmi baj. Nem vagy terhes, csak késik egy kicsit.

A lány bólogatott, és próbálta összeszedni magát.

– Nem lehetek terhes, igaz? Még túl fiatal vagyok, Harrynek is be kell fejeznie az egyetemet, aztán pedig a karrierjére kell koncentrálnia. Egy gyerek most igazán nem férne bele.

Lanának feltűnt, hogy úgy beszél, mintha meg akarná tartani a gyereket, ha valóban állapotos lenne, de ezt inkább nem tette szóvá. Úgy gondolta, ráér az abortuszról beszélni, ha beigazolódik a legrosszabb. Ám ezt az esetet elvetette.

– Nem vagy terhes, ne gondolkodj ilyesmin!

Annie ismét bólintott. Fél percig farkasszemet néztek, aztán Ann elveszítette a türelmét.

– Mutasd, Lana!

Barátnője kínzóan lassan emelte fel a tesztet, hogy mindketten láthassák az eredményt. Egyszerre hajoltak fölé, és együtt bámulták a kis ablakot.

Annie olyan sokáig nézte pislogás nélkül a műanyagot, hogy szinte a retinájába égett a kis rózsaszínű pozitív jel.

   Lana legnagyobb meglepetésére Ann nem borult ki, nem kezdett hisztériázni – ez sokkal rosszabb volt annál. Ann összepréselte az ajkait, lehunyta a szemét, és egy bólintással nyugtázta az eredményt. Lana hiába magyarázta neki, hogy ez csak egy teszt volt, el kell végezniük többet is, mindjárt le is szalad a gyógyszertárba, a lány ijesztően higgadtan ült az ágya szélén, és a falra festett szivárványt bámulta. Lana hadarva kérdezte tőle, hogy vajon kit hívjon oda. Evie nénit? Harryt? Valaki mást?

– Nem, Harryvel még nem akarok beszélni. Előbb át kell gondolnom a dolgot.

Így is történt. Míg Lana újabb adag tesztet próbált venni a városban, ő nyugodtan végiggondolta a teendőket. Most, hogy már tudta, valóban megnyugodott; még egy próbát akart tenni, de szinte biztos volt benne, hogy már az első teszt is hiteles eredményt adott.

A feladat adott volt: azt kellett eldöntenie, hogyan tovább. Abban biztos volt, hogy Harryt nem akarja fölöslegesen megijeszteni, vele ráér akkor közölni a hírt, amikor túl van a második teszten is. Nem, először a nénikéjével akart beszélni, szüksége volt a tanácsaira, a támogatására. Bár Harryvel is meg akarta beszélni a döntését, ő már most tudta, hogy az abortusz szóba sem jöhet. Nem lenne képes meggyilkoltatni a saját magzatát. A hasára simította a kezét. Akármennyire aprócska is, már egy új élet fejlődik benne, lassan kialakulnak az icipici végtagjai és a szervei. Senki sem kényszeríthetni rá, hogy véget vessen egy védtelen emberi lény életének, aki ráadásul szerelemből fogant. Harry és az ő szerelméből. Már most szerette a hasában megbúvó pici lényt, de ha nem így lenne, az után, amit Evie néni történetéből megtanult, végképp nem tehetné meg, hogy megszakítsa a terhességét. Mások mindent megadnának egy saját gyermekért – hogyan vetemedhetne ő arra, hogy elpazarolja az Élettől kapott ajándékát? Ennek a gyermeknek meg kell születnie, és ő óvni és szeretni fogja.

   Amikor Lana visszaért három különböző terhességi teszttel, Annie már újra a teraszon ült. Arcát a napfény felé fordította, szemét lehunyta, és míg keze a csupasz hasán pihent, mosolygott. Lana az éjjeliszekrényére tette a tesztekkel teli nejlonzacskót, és álmélkodva nézte barátnőjét. Igaz volt, amit hallott: az állapotos nők boldogságot sugároznak a környezetük felé, és ragyognak, úgy ragyognak, mintha földöntúli lények lennének.

A lánynak még arra sem volt ideje, hogy megszólítsa Annt, csengettek.

A hangra Ann is felkapta a fejét, ekkor vette észre, hogy barátnője visszatért. Felállt, hogy együtt menjenek ajtót nyitni.

– Evie néni lesz az – közölte, és a lefelé vezető lépcsőhöz sétált.

Evie idegesnek tűnt, ami jelen esetben érthető is volt, bár Lana számára nagyon zavaró volt a mindig vidám asszony mostani feldúlt állapota.

– Mondtam Harrynek, hogy legyen észnél…

– Ugyan, Evie néni, nem csak az ő hibája.

– Valóban, neked is mondtam. – Ha nem tartott volna a következményektől, elmosolyodott volna, így azonban csupán még erősebben gyűrögette a szoknyája redőit. – Már biztos? Többször is pozitív lett a teszt?

– Még csak egyet csináltunk – kezdte Lana.

– A másodikkal megvártalak, de én biztos vagyok benne.

Az asszony felsóhajtott. Nem tudott haragudni a lányra, hiszen látta rajta az elszántságot, és azt a megmagyarázhatatlan, ragyogó aurát is észlelte, melyet korábban Lana is érzékelt. Megpaskolta a lány kézfejét.

– Jól van, menj, pisilj még egyet!

Ez alkalommal Ann végig bent maradt a mosdóban, szinte bűvölte a kis pálcikát, majd amikor a második eredmény is megszületett, négyszemközt akart beszélni a nénikéjével. Lana újfent a körmét rágta, de magára hagyta a két nőt.

Ann felemelte a műanyag pálcikát, és megmutatta Evie-nek a második pozitív eredményt is. A nő szeme könnybe lábadt.

– Evie néni, tudom, hogy nem örülsz, tudom, hogy tartasz anyu kirohanásától, de ez nem a te hibád. Csak megtörtént. És tudom, hogy őrültségnek hangzik, de én boldog vagyok. Először féltem, de most úgy látom, hogy semmi rossz nem származhat belőle. – Evie remegő ajkakkal hallgatta a folytatást. – Pontosan tudom, mit fog mondani anyu. Abban még nem vagyok biztos, hogy Harry mellém áll-e, de már döntöttem. Megtartom a babát, és a lehető legjobb anyja leszek. Csak azt szeretném tudni, hogy rád számíthatok-e. Evie, segítesz nekem?

A nő szótlanul nézte a lányt, miközben megpróbálta visszatartani a könnyeit, majd megsimogatta a felé forduló arcot.

– Persze, szívem. Rám mindig, mindenben számíthatsz. – Magához húzta a megkönnyebbült Annt, és szorosan átölelte. – Melletted állok, bogaram. 

   Délutánra már Evie magánnőgyógyászának rendelőjében ültek mindhárman.

Evie arra gondolt, hogy bármit megadna azért, hogy az ultrahangos vizsgálat bebizonyítsa, tévedtek. Akkor is így lenne a legjobb mindenkinek, ha az ő Annie-jének csalódnia kellene.

Lana nem is leplezte az érzéseit, megmondta barátnőjének, hogy szerinte őrültség megtartani egy gyereket az ő korukban, ráadásul úgy, hogy Ann tudja, a saját édesanyja sem támogatná. Evie a karjára tette a kezét, és egy csitítónak szánt tekintettel igyekezett elhallgattatni a lányt. Ő ismerte az unokahúgát: makacs, mint az öszvér – ha eldöntötte, hogy megtartja a babát, úgy is lesz.

Ann volt az egyetlen a váróteremben, aki teljesen nyugodtan ült a kárpitozott széken. Lana nyilvánvaló helytelenítése sem tudta kihozni a sodrából, csakis arra tudott gondolni, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyermeket szeretne felnevelni – már most meg kell kímélnie a fölösleges stressztől mindkettejüket.

Táskájából a Kiss me dallama szűrődött ki – Harry hívta.

– Szia!

– Szia, Édes! Melyik utca is az pontosan?

– East Street 16. Ideérsz, mielőtt bemennék?

– Persze, ne aggódj! Két percre vagyok tőletek. Ha pont most hívna be az orvos, mondd meg neki, hogy várjon öt percet. Ott akarok lenni.

– Rendben, siess!

Már Harry is tudta. Ann sokat hezitált, hogyan közölje a hírt a fiúval, elvégre az ilyesmi nem telefontéma, de mindennél jobban szerette volna, hogy Harry vele legyen a vizsgálat alatt, és együtt pillantsák meg először a magzatot. Harry először úgy beszélt, mint aki sokkot kapott; Ann látta maga előtt, ahogy a fiú a hajába túr, miközben azt kérdezgeti, hogyan és mikor alakult így a helyzet. Hiszen ők vigyáztak, ez nem lehet igaz, a tesztek biztosan tévednek. Ann hazudott volna, ha letagadja, mennyire félt attól, hogy Harry megfutamodik, vagy esetleg elkezd vádaskodni, bár nem ilyennek ismerte. De leginkább attól tartott, hogy nem akar majd részt venni az ő és a gyermekük további életében. A szíve mélyén tudta, nem ítélhetné el őt, ha így döntene, hiszen ő vállalta, hogy mindenképpen megszüli a babát, pedig el is vetethetné. Továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy Harrynek meg kell valósítania az álmait, nem adhat fel mindent csak azért, mert egyszer nem voltak eléggé körültekintőek. Mindemellett abban is biztos volt, hogy ha Harry úgy döntene, nem kér belőlük, nem akar családot, és főleg őt, Annie-t nem akarja már, akkor talán egy életre összetörné a szívét.

Néhány percnyi pánikhangulat után azonban Harry higgadtan kezdett beszélni, és megígérte, hogy mindenképpen ott lesz a rendelőben. Mindez persze nem garancia arra, hogy végig is szeretné csinálni a terhességet Ann-nel, de a lány egyelőre a jelenlétével is megelégedett, nem akart ígéretet kicsikarni a fiúból.

   Harry néhány percen belül megérkezett. Bár nem adott hangot a gondolatainak, arca elárulta, mennyire feszült. Az állkapcsában folyamatosan ugrált egy ideg, és amikor átölelte Annt, a lány érezte, hogy minden izma megfeszül. Harry idegességét látva ő is kezdte rosszul érezni magát.

Harry megérezte a lány feldúltságát. – Ne aggódj, Tündérem, azt tesszük, ami neked a legjobb. Megértem, akárhogy döntesz is.

Ann szemébe könny gyűlt. A fiú kijelentése számára egyértelműen azt jelentette, hogy ő inkább az abortusz mellett lenne. Ez benne volt a pakliban, nem igaz? Csak ne érezne már most fájdalmat a gondolatra, hogy elveszíti őt!

Ann bólintott, és az arcához kapta a kezét, hogy letöröljön egy könnycseppet.

Evie és Harry egyszerre próbálták vigasztalni; mindketten félreértették a bánata okát.

– Szeretlek, bármi történjen is – hajolt hozzá a fiú, és futólag megcsókolta, majd szorosan a karjaiba zárta. Ann úgy ölelte, mintha soha többé nem lenne rá lehetősége, miközben megállíthatatlanul záporoztak a könnyei.

Ekkor kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy középkorú, fehér köpenyes, megnyerően mosolygó férfi nézett végig a társaságon.

– Üdvözlöm, Mrs. Stevens! Ms. Talbot, Dr. Hawkins vagyok. Örülök, hogy megismerhetem – nyújtotta a kezét az addigra előtte álló lánynak. – Kérem, fáradjon be, a nővérke megmutatja, hol vetkőzhet le.

– Bejöhet velem valaki?

– Természetesen, de csak egy személy, ha kérhetem.

Ann tanácstalanul nézett a nénikéjére, majd Harryre, és vissza. Nem tudta eldönteni, kinek a támogatására lenne inkább szüksége, bár úgy érezte, ha Evie arcán látna csalódást, azt jobban viselné, mintha ugyanezt az érzelmet Harry vonásai árulnák el.

Evie előzékenyen fordult az egyre idegesebb fiúhoz.

– Harry, szívem, ha szeretnél bemenni, én megvárlak titeket itt kint. Valakinek Lana kezét is fognia kell – mosolygott, bár a gyomra ping-pong labda méretűre zsugorodott össze.

– Köszönöm. Akkor menjünk, Annie – fogta kézen a lányt, és belépett utána a vizsgálóba. 

   Az ultrahang érzékelő feje lassan siklott a jéghideg kontrasztanyagon, mely beborította Ann egész alhasát. A lány hiába fürkészte az orvos arcát, arról semmit se tudott leolvasni, az ultrahang képe pedig tőle akár a világűrt is ábrázolhatta volna – nem tudott rajta kiigazodni.

Felnézett a vizsgálóasztal mellett ülő Harryre, akinek arcszíne mostanra viaszfehérre váltott, és bár éppen tőle várt egy kis megnyugtatást, végül ő volt azt, aki a fiúra mosolygott, hogy az jobban érezze magát. Harry visszamosolygott rá, aztán homlokon csókolta, és hüvelykujjával a halántékát kezdte cirógatni.

– Nos, meg is volnánk – törte meg a csendet Dr. Hawkins.

Ann pulzusa megemelkedett, és reménykedve fürkészte a monitort, melynek képét továbbra sem volt képes értelmezni, de abból ítélve, hogy az ultrahang feje egy ponton állt a hasán, találnia kellett valamit. Harry megfogta a kezét, és megszorította, aztán ő is várakozásteljesen nézett a monitorra, majd az idősebb férfira.

– Nehéz volt megtalálni, mert még apró, alig 2,5 mm, de remélem, örömükre szolgál, hogy azt mondhatom, a kisasszony körülbelül három hete állapotos. – A fiatalokra nézett, de mielőtt azok bármit is mondhattak volna, a monitor egy pontjára mutatott, és folytatta. – Látják ezt a pici, lüktető foltot itt? Az a magzat, illetve még csak embrió, az önök leendő gyermeke. Már dobog a szíve. – Ezután elhallgatott, és hagyta, hogy a két, szinte tinédzser szülő megeméssze a hallottakat.

Ann megbabonázva nézete a felvételt, mely az alig néhány milliméteres gyermekét ábrázolta, és egész testét átjárta a melegség. Minden sejtjét elöntötte, átmosta egy leírhatatlan, megmagyarázhatatlan, bizsergető érzés, melytől a világ egyszerre tágult ki és szűkült le erre a pici helyiségre; mely határtalannak tűnt, és mégsem volt elég nagy, hogy a mindenséget magába foglalja. A végtelen anyai szeretet volt az, mely egy szempillantás alatt vette át az irányítást a lány egész lénye fölött, és melyhez foghatót Annie korábban sosem tapasztalt. Nem vette észre, mikor csordult ki a könnye, hiszen a szívét-lelkét beleadva mosolygott, csupán akkor figyelt fel rá, amikor Harry aggódva próbálta felszárítani az arcát megnedvesítő patakokat.

– Annie, jól vagy? – A fiú összevont szemöldökkel hajolt fölé.

Harry arcát látva Ann boldogságának kék ege elfelhősödött, mosolya lassan eltűnt, és már tudta, miért sírjon. Mindenre felkészülve nézett az érzelmektől haragoszöldben játszó szempárba, és tenyerét Harry arcára simította.

– Igen, de Harry, valamit tudnod kell: én már az első pozitív eredmény után tisztában voltam azzal, hogy mit akarok. Természetesen nem fogom rád erőltetni a döntésem, de, azt hiszem, semmivel se tudsz meggyőzni annak helytelenségéről. Már mindent átgondoltam, sejtem, mivel jár mindez, de képtelen lennék… – Megremegett az ajka, elkeseredett, könnyes tekintettel nézett Harry szemébe. – Megtartom a babánkat. És… – végigsimított az ezekben a percekben férfivá érő Harry arcán – megértem, ha így már nem férünk bele az életedbe. – A választól rettegve, szívében mégis reménykedve kutatta a könnybe lábadó zöld szempárt, és próbált a jövőjére koncentrálni, melyben egy boldog, összetartó családot látott.