Bazsalikomkrémes csirke
Flora hevesen dobogó szívvel állt az ivókút mellett, Luke-ot magához szorítva várta, hogy a férfi odaérjen. Figyelte Gus magabiztos, ruganyos járását, az ismerős, kedves arcot körülölelő gyűrűs haj repkedését. Mintha az elmúlt öt év soha nem történt volna meg; Gus nem változott, csupán kissé szögletesebbek lettek a vonásai, talán felszedett néhány kilót, de még mindig ugyanannak az embernek tűnt, aki évekkel korábban Florával töltötte a szabadidejét. Azt persze nem is remélhette, hogy a csalódás után, amit neki okozott, még mindig olyan kedves lesz hozzá, mint annak idején.
Észre sem vette, és a fiú ott állt előtte; másfél fejjel fölé magasodott, úgy nézett le rá. Semmit sem olvasott le az arcáról, csupán azt, hogy ő tévedett, Gus már nem az a kedves fiú, akit ismert, egy felnőtt férfi állt előtte. Tekintete összekapcsolódott Guséval, a sötét szempártól képtelen volt elszakadni, csupán néhány pillanat erejéig fordult el, amikor észrevette, hogy Emma kézen fogja Luke-ot és a testvéreivel együtt távolabb sétálnak Floráéktól. Gus ezt is kifürkészhetetlen arckifejezéssel nyugtázta. Mintha lelassult volna az idő kettejük körül; Flora nem tudta, mióta bámulnak már egymásra szótlanul, amikor Gus végre megköszörülte a torkát.
– Visszajöttél?
Flora nem tudta, mit mondjon. Zavarban volt, feszengett, de úgy érezte, ezúttal egyenesnek kell lennie Gusszal. – Nem végleg. Csak látogatóba jöttünk a gyerekekkel. – Gus Camék irányába nézett, elnézte őket egy kis ideig, majd bólintott.
Flora nem tudta, mire gondol a férfi, aki most grimaszra húzta a száját, felhúzta az orrát és halványan mosolyogva közelebb hajolt hozzá. – Szerinted ennének egy fagyit?
– Nem tudom. Meg kéne kérdezni őket. – Flora homlokráncolva fürkészte a férfi arcát.
Gus újra komoly arccal méregette a nőt, aztán egyik pillanatról a másikra, fojtott hangon megszólalt. – Hiányoztál. Nagyon.
Flora alig tudott nyelni a torkában nőtt gombóctól; hiába küzdött, a szemét elfutotta a könny. Végül lenyelte a gombócot. – Te is nagyon hiányoztál.
Gusnak csupán ennyi kellett, kitárta hosszú karjait, a karcsú derék köré fonta őket és magához ölelte Florát. Flora Gus mellkasához simította az arcát, beszívta az ismerős parfüm és öblítő illatot, melyet a póló árasztott, fél kezét belefúrta a gyűrűs hajba, úgy, mint régen. Mindketten belevesztek az ölelésbe, úgy, mint még soha, pedig egyikük sem remélhette, hogy a másik szabad. Ezzel nem is foglalkoztak, egyszerűen örültek egymásnak.
Néhány méterrel távolabb Emma mosolyogva figyelte a régi barátokat; Luke felnézett rá és kivillantotta foghíjas mosolyát, ami inkább emlékeztetett egy vicsorgásra, mint szolid mosolyra.
Végül együtt ültek be a közeli cukrászdába egy-egy óriási fagylaltkehelyre. Gus ekkor hallotta először az egész történetet arról, hogyan lett Flora a gyerekek törvényes gyámja. Nem tűnt meglepettnek, amikor hallotta, hogy Flora szinte egyedül neveli a gyerekeket és intézi a farm ügyeit. Csodálta a nőt. Sok minden szóba került hatuk között, de sem Gus, sem Flora magánéletéről nem beszéltek.
Este Gus elvitte a kis családot a tánciskolába. Flora büszkének látta a férfit, de nem hibáztatta, ő maga is büszke volt Gusra azért, amit elért. Sikeres volt és azt csinálta, amihez értett, amit szeretett.
Eric nem lepődött meg Flora láttán, Maiko elmesélte, hogy találkoztak; magához ölelte a nőt és úgy beszélt vele, mintha csak tegnap váltak volna el.
A gyerekek legnagyobb meglepetésére, az órák végeztével, Flora is beállt Eric és Gus mellé táncolni. Volt mit bepótolnia, de a gyerekek és saját maga előtt sem vallott szégyent. Flora önfeledten mozgott a méretes hangszórókból dübörgő ritmusra; tánc közben, a fiatal férfiak között leolvadt róla minden ridegsége, valahol útközben elhagyta a képzeletbeli karót, mely nem engedte lazítani.
Emma mosolyogva, elgondolkodva figyelte unokanővérét, amint Gus megpörgette a nőt.
Gus másnapra vacsorára hívta a kis családot, de a gyerekek inkább a nagybátyjukkal mentek moziba.
Gus főzött a saját házában, a felújított Goodwin-házban, mely mégis őrizte régi otthonos báját. Olasz ételt készített, az édesanyja specialitását, bazsalikomkrémes csirkét rizottóval és bundás ricottát narancsmártással.
Flora ámulva figyelte a férfit munka közben; szeretett volna segíteni, de Gus nem hagyta, így az asztal mellől nézte, ahogy elkészül az étel. Arra gondolt, hogy mennyire szerencsés az a nő, aki megkapja Gust, egy ilyen házias, melegszívű férfit, aztán pedig arra gondolt, Kirk mennyire nem ilyen. Pedig ő mindig azt hitte, Kirk a tökéletes férfi a számára, aki szereti, mindent megtenne érte, és nem zavarta, hogy be se teszi a lábát a konyhába.
Valami mégis megváltozott benne az indulásakor. Már nem volt biztos benne, hogy Kirk mindenben megfelelő a számára. Jó ember volt, bárki boldog lehetett volna vele, de ő nem. Nem, amikor Kirk éppen akkor hagyta cserben, amikor neki a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ezt Tommy is tudta volna, neki most lett volna szüksége a férfira, amikor hazajött, amikor itt van Gusszal a Goodwin-házban, amikor Gus vacsorát főz neki, és annyira…
Nem lenne szabad erre gondolnia, de saját maga előtt mégse hazudhat. Tetőtől talpig végigmérte a neki háttal álló férfit sötét farmernadrágjában, bő ingjében, a hanyagul vállára vetett konyharuhával, borzas, fürtös hajával. Látta, ahogy keverés közben megfeszülnek a karjában húzódó inak, és csak arra tudott gondolni, mennyire szeretne elveszni azokban a karokban. Azt kívánta, hogy visszamehessen az időben és újra átélhesse azt az első nyarat, csak ő és Gus, amikor minden új volt, mégis ismerős, amikor feltétel nélkül számíthatott a vékony fiúra és Gus is bármikor hívhatta, ő ott volt.
Elszégyellte magát, hogy így volt, de átfutott az agyán, hogy mi lett volna, ha nem megy el. Talán szerethette volna Gust.
Ez a gondolat, ahogy jött, úgy süllyedt vissza örvénylő gondolatainak mélyére – azért ment el, mert Gus mást szeretett, nem őt. Persze később azt mondta, hogy Flora kell neki, de vajon akkor is ráébredt volna-e, ha nem veszíti el? Már mindegy, mindkettejüknek megvolt a saját élete, és annyira különböző dolgokkal kellett foglalkozniuk, annyira más irányt vett az életük!
Gus, arcán széles mosollyal fordult felé.
– Kész a vacsi. Remélem, éhes vagy. – Látta Flora elrévedő tekintetét, fagyos arckifejezését. – Jól vagy, Flora?
A nő mintha álomból ébredt volna. Halványan elmosolyodott, majd az ételt látva kiszélesedett a mosolya. – Jól, persze. Ez istenien néz ki!
Gus néhány pillanat erejéig még összehúzott szemmel méregette, majd felengedett, a nő elé helyezte az első fogást, majd magának is tálalt és leült Florával szemben. Nekiláttak az evésnek. Gus elnevette magát Flora láttán, aki úgy falta az ételt, mintha eddig éhezett volna.
– Bocs, de ez annyira finom, hogy… – Flora is elnevette magát. Megtörölte a száját a kifogástalanul fehér, vasalt szalvétával, és igyekezett visszafogni magát.
– Szóval, mi minden történt veled, amióta… – Gus sötét szeme ragyogott, mintha mosolyogna, de egy pillanatra szomorúság villant benne. – Azt tudom, hogy van négy fantasztikus gyereked, egy farmod és gondolom, sok gondod is, ami mindezzel jár.
Flora elmosolyodott a találó összefoglalás hallatán. – Igen, lényegében mindent tudsz. Újra kamaszkori gondokkal küzdök, szülőikre járok, takarmányt vásárolok, főzök, mosok, takarítok…
– De azért van valaki, aki segít, igaz? Egy erős cowboy, menő kalapban…
Flora elnevette magát, de hamar lehervadt a mosoly az arcáról. – Igen. Ott van Tommy. Amióta oda költöztem, mindenben segít. Nem sok annyira jószívű férfit ismerek, mint amilyen ő. Mindig ott van, még most is, hiába nősült meg. – Egy perc is eltelt, mire újra megszólalt, Gus kíváncsian fürkészte, de arca semmilyen érzelmet sem árult el. – És ott van… – Miért olyan nehéz beszélnie Kirkről? Gus maga is arra számít, hogy van valakije. De már tudta, miért, már akkor tudta, amikor korábban elgondolkodott a férfihez fűződő kapcsolatán. – Nem is tudom, hogy tényleg ott van-e. – Gus csendben várt, tekintete befogta a nő egész arcát, villája üresen lógott könyökére támasztott kezéből, kissé talán előrébb is hajolt. – Van otthon egy férfi, Kirk. Nem tudom, van-e értelme vele lennem. – Flora az abroszt bámulva beszélt; éppen akkor, Gus előtt döntött sorsokról. – Nem hiszem, hogy lenne jövőnk egymás mellett. Talán, amikor visszamegyek, meg is beszélem ezt vele. – Csendben maradt, megfeledkezett róla, hogy Gus vele szemben ül, majd nagyot sóhajtott, tekintetét a férfira emelte és elmosolyodott. – És te hol hagytad Melissát, vagy akivel éppen együtt vagy? Remélem, nem féltékeny típus.
Gus hátradőlt a székén, komótosan megtörölte a száját, majd a villájára tűzött egy falat húst. – Nem, nem féltékeny. Illetve attól függ, kiről van szó. Téged például nem hiszem, hogy jól fogadna. – Flora nagyot nyelt, szeme elkerekedett, Gus pedig teli szájjal, kajánul elmosolyodott. – Anyám sose bírt téged.
– Sylvia?
– Ő. Azt hiszi, rossz hatással vagy rám. – Körbeforgatta a szemét. – Még mindig az ő kicsi fiának tart, akit mindentől meg kell védenie.
Flora megértette. Nincs más nő, csak az anyja. Elmosolyodott. – Neki mindig a kicsi fia maradsz, mindegy, mennyi idős vagy, mekkorára nősz. De én azért igyekszem majd elkerülni.
– Fölösleges, már tudja, hogy itt vagy.
A legnehezebben már túl voltak. Az este felhőtlenül telt el. Nosztalgiáztak, nevettek.
Flora nem engedte, hogy Gus hazakísérje, így is elég hosszú ideig kellett féken tartania magát, másnapra pedig megbeszéltek egy újabb találkozót.
