Kísértő múlt
Flora felhagyott az apáca életmóddal; a jó idő működésbe hozta az ő hormonjait is és már nem állt ellen az udvarlók hadának – leszámítva persze Tommyt.
Néhány havonta követték egymást az újabbnál újabb férfiak, képtelen volt akár csak egyikük mellett is lehorgonyozni. Nem vette komolyan a kapcsolatait és ezt meg is mondta a választottaknak. Elmondta, hogy egyelőre nem tervez előre, majd meglátják, mennyire működőképes a párosuk. Ez mindenkinek megfelelt, bár idővel akadtak olyan férfiak, akik folytatni szerették volna a kapcsolatot, de Flora soha nem érzett így, hiába próbálkozott. Végül kiadta a szerelmes férfiak útját.
Tommy aggódva figyelte Flora életét, átlátott a nő trükkjein. Tudta, hogy nem boldog és egyáltalán nem értette, miért kell egy fiatal, gyönyörű nőnek elszigetelnie magát a külvilágtól. Mert szerinte Flora pontosan ezt tette, csupán néhány dolognak jutott hely az életében: számára nem létezett más, csak a farm, a tanulmányai és a gyerekek. Az alkalmi barátait nem tudta ebbe a kategóriába sorolni, a nő számára ők is olyanok voltak, mint a nyár folyamán Tommy.
Látta, hogy Flora megpróbál boldog életet élni, de az sem kerülte el a figyelmét, hogy nem jár sikerrel. Nem értette, mi lehet a baj, Tommy alig tudott valamit Gusról, így nem is hozta összefüggésbe Flora állapotával. Tommy csak annyit látott, hogy a mostani élete nem elégíti ki a nőt, hogy belefásult az állandó munkába, talán az udvarlókba is. Beszélni akart erről Florával, de a nő nem volt hajlandó beavatni őt az életébe, csak mosolygott és azt hajtogatta, hogy nincsen semmi baj, az élete úgy jó, ahogy van.
Nappal, a munkával töltött órákban ez igaz is volt, minden rendben volt, ám az éjszakák egyre gyötrelmesebbek lettek Flora számára. Nem tudott pihenni és a fáradtságtól egyre ingerlékenyebb lett, de a gyerekek társaságában igyekezett a legjobb formáját hozni.
Továbbra is sétált esténként, amikor a gyerekek már aludtak vagy tévéztek, de ez sem vetett gátat a rémálmoknak. Az éjszaka kellős közepén rendszeresen arra kelt fel, hogy szorít a gyomra és fuldoklik a visszafojtott sírástól. A párnája nedves volt a könnyeitől és hiába próbált, ez után általában nem tudott visszaaludni. Álmában a régi életében járt, ismerős helyszíneken, még ismerősebb arcok között és valahogy sosem a szép emlékek peregtek le a szeme előtt. Kizárólag a hibáit élte újra, azokat a perceket, amelyekben bántott másokat, azokat, melyekben legfőképpen Gust kínozta.
Flora azt gondolta, egy ideje már leszámolt a múltjával és rendbe jött az élete. Azt hitte, megbocsátott magának és elfogadta, hogy már más ember, aki nem tudna ártani senkinek. Most mégis úgy érezte, sosem szabadul a múltjától, sosem lesz túl Guson. Szerette a fiút, való igaz, de úgy érezte, lassan túlteszi magát rajta, így azonban ez a terve is kútba esett. Egy-egy ilyen rémálom után szokásává vált elővenni a közös képüket, elolvasni Gus leveleit és a fiú újra visszatért az életébe. Gus olyan volt számára, mint egy kísértet, melytől képtelen megszabadulni, és amely folyton kínozza. Talán így kell vezekelnie a régi hibáiért, a rossz döntéseiért? Meddig játszik még vele a bűntudata? Meddig kínozza még a fiú hiánya? Hiszen csupán néhány hónapot töltöttek együtt…
Flora az ágyában feküdt az oldalán, a sötétben Golyót figyelte, aki a szoba egyik sarkában, a kosarában fészkelődött. Mosolyogott, a kutya mindig jó kedvre derítette. Behunyta a szemét és megpróbált aludni, de valami nem hagyta nyugodni. Kellemes, ismerős illat terjengett az ágynemű körül és valami megmozdult mellette az ágyban. Meleg kar fonódott a dereka köré, majd a nagy tenyér végigsiklott a karján, fel, egészen a nyakáig. Flora meg akart fordulni, hogy a férfi szemébe nézzen, de az időközben hozzásimuló férfi a fülébe suttogta, hogy maradjon még egy kicsit úgy, ahogy van. A férfi forró lehelete megborzongatta Florát, a hangjától pillangók keltek szárnyra a gyomrában, és ő nem tehetett mást, engedelmeskedett. Önkéntelenül felnyögött, amikor a puha ajkak a nyaka ívére tapadtak és cirógatni kezdték, néhány hajfürt az arcát csiklandozta, ő hátra nyúlt és a férfi tarkójánál belefúrta ujjait a dús hajba. Amikor nem bírta tovább, szembefordult a férfival, hogy megcsókolhassa. A sötétben nem látta a férfi minden vonását, de biztos volt benne, tudta, hogy Gus Ambrogio öleli az ágyában. Jobban vágyott a csókjára, mint bármi másra.
Amikor kinyitotta a szemét, riadtan hőkölt hátra; Tim gúnyos vigyora úgy hatott rá, mintha arcul csapták volna.
Flora szeme kipattant és azonnal oldalra fordult, hogy meggyőződjön róla, egyedül van, és amit az imént átélt, csupán álom volt.
Nem volt egyedül, Kirk mélyen aludt mellette, enyhén horkolt is, de Florát ez sosem zavarta. Az elmúlt másfél év alatt sosem kelt fel a férfi hortyogására. Kirk jó volt hozzá, elfogadta olyannak, amilyen, elfogadta a gyerekeket is, jó társa volt Florának. Flora úgy gondolta, szereti Kirköt, de néha még jöttek az álmok és ez időnként megzavarta őt. Ez a mostani viszont más volt. Eddig mindig a régi életét élte újra, most viszont egy teljesen légből kapott, kissé talán túlfűtött álmot élt át, ami – egészen a végéig – kellemes is volt számára.
Jól élt Kirkkel, már nem vágyott Gusra, de ez az álom mindent felborított.
Felült az ágyban, a sötétbe bámult és gondolkozott. Nem tudta, mit tegyen. Már annyira régen járt otthon. Öt év hosszú idő. Lassan a gyerekek is felnőnek, Emma már kész nő a maga tizenkilenc évével; most is vele van Henry.
Nem tudott aludni, muszáj volt csinálnia valamit. Hajnalban nekiállt takarítani, főzni, majd kilovagolt. A domb tetejéről nézte végig a napfelkeltét – gyönyörű volt, gyönyörűbb, mint eddig bármikor.
Hamarosan huszonnyolc éves lesz. Itt az ideje felnőnie.
Tommy nála reggelizett, amikor még mindenki aludt.
– Mit gondolsz, el tudnád látni a farmot egyedül egy-két hétig?
Tommyt letette a tejes poharat és megfontoltan nézett Flora szemébe. – Talán. Miért?
– Beszéltem apámmal. Lehet, hogy hazalátogatnék egy kis időre. Legalább négy éve…
– Igen, tényleg hosszú ideje rostokolsz itt. – A jegygyűrűjére meredt, majd egyenesen Flora szemébe nézett. – Gondolom, a gyerekeket, meg Kirköt is viszed.
– Úgy tervezem, ha ráérnek és szeretnének jönni. Én örülnék neki. Főleg Kirknek. Talán szükségem lesz…
– … a támaszára. – Tommy elmosolyodott. Napszítta, szőke hajának keretébe foglalva csábító volt barna arcának gödröcskéje, amikor mosolygott. Kék szeme tisztán ragyogott és még mindig ugyanaz a kedvesség sugárzott belőle. Flora gyakran gondolkozott azon, miért nem volt képes szeretni egy ennyire tökéletes férfit. Minden megvolt benne, amire egy nőnek szüksége lehet. Őt szerette, csakis őt, Flora mégis elüldözte magától.
– Igen. Tudod, furcsa lesz visszamenni oda. – Flora arcán is mosoly játszott, de ő feszengett.
– Tudom. Kirk biztosan veled tart, ne aggódj! – Megköszönte a reggelit, megölelte a nőt és visszament dolgozni.
