Mindig, és még az után is

Fáradt vagyok. Nem is, ez már nem fáradtság, ez színtiszta kimerültség.

Miközben hazafelé sétálok egy tízórás műszak után, másra sem tudok gondolni, mint egy gyors zuhanyra, néhány falat tegnapi kínaira a hűtőből és az ágyamra. Leginkább az ágyamra, és az a szomorú, hogy már pajzán gondolatok sem társulnak a süppedős matrac képéhez.

Esélytelen, nem lenne hozzá erőm.

Amikor hazaérek, furcsa szag csapja meg az orrom. Az előszobában lerakom a táskám, lerúgom a cipőm, megmozgatom sajgó lábujjaimat, és a homlokomat ráncolva indulok el a szag nyomában. Rosszat sejtek, de igyekszem nem felhúzni magam. Útközben meghallom a káromkodást, és aggódva sietek a konyha felé, a küszöbnél tovább azonban nem jutok.  Az elém táruló látvány állít meg. Karba font kézzel dőlök az ajtófélfának, és bosszúsan mérem fel a helyiségben végbement pusztítást. A konyha romokban, a telepakolt mosogatóba ömlik a forró víz, Luke pedig kapkodva rángat ki valamit a sütőből, ami egykor talán hús lehetett.

Mély levegőt veszek, majd ellököm magam az ajtókerettől, és a mosogató felé sietek, hogy elzárjam a vizet, mielőtt az a habbal együtt túlcsordulna a króm tálca peremén. Luke ijedten fordul felém – a csobogó víztől és saját káromkodásától nyilván nem hallotta meg meztelen talpam halk neszeit. Szanaszét álló, szőke tincseiből ítélve a kelleténél többször túrt a hajába idegességében. Fogai közé veszi az ajkában lévő fémkarikát, és zavartan néz rám, majd, mint egy kölyök, akit csínyen értek, elvigyorodik.

– Szia, Édes!

Pillantásom elidőzik a gödröcskéin és pajkosan csillogó, kék szemén, és rájövök, hogy elvesztem.

Megint.

Fáradtan elmosolyodom, és ölelésre tárt karjába sietek. Néhány pillanat erejéig kizárom az egész világot, és élvezem a teste közelségét, az illatát, a biztonságot, melyet csak mellette érzek. Megfeledkezem a konyhát uraló káoszról, melyet majd nekem kell eltakarítanom, a munkahelyi problémáimról, talán még a kimerültségemről is, és még mélyebbre fészkelem magam a karjában. Annyira jólesik az érintése, hogy legszívesebben sosem engedném el, de az égett szag visszaránt a valóságba.

Amikor felnézek Luke-ra, ő bűnbánó képpel megvakarja a tarkóját. – Meglepetést akartam, de eltoltam. Ne aggódj – teszi hozzá sietve –, mindjárt eltakarítom a romokat! – Elfordul tőlem, és a tepsiért nyúl, hogy a kukába vágja a tartalmát, de megállítom.

– Várj még, hadd nézzem, mit csináltál! Talán még megmenthetjük. – Egy késsel megkapirgálom az elfeketedett hús tetejét, mely üszkös porként hull a tepsi aljára, majd egy utolsó esélyt adva a dolognak, belevágok, de kénytelen vagyok belátni, hogy a vacsoránk tényleg odalett.

Luke bocsánatkérően fintorog, majd kiveszi a kezemből a kést, és a kuka mélyére süllyeszti a csirke maradványait. Leültet a konyhaasztalhoz, és a kezembe nyom egy étlapot, hogy válasszam ki, mit ennék, amíg ő elmosogat. Tiltakozom, biztos vagyok benne, hogy gyorsabban végeznénk, ha én takarítanék, de ő hajthatatlan. – Te csak pihenj! Ma én szolgállak ki.

Nem is esik nehezemre beleegyezni.

Rendelek két adag ételt a közeli olasz étteremből, aztán Luke javaslatára bemegyek a nappaliba, és kiválasztok egy filmet, amit vacsora után megnézünk. Míg Luke hol fütyörészve, hol szentségelve takarít, a fürdő felé veszem az irányt, ő viszont arra kér, várjak még vele. Átöltözöm hát egy kényelmes melegítőbe, és csatlakozom hozzá a konyhában. A térdemet átölelve ülök egy széken, és őt figyelem, amint szép lassan újjá varázsolja a helyiséget. Jólesik a törődése, hogy meg akart lepni, hogy megkímél a fáradozástól, holott minden más hím azt mondaná, hogy ő megtette a magáét, rám vár a többi. Szerencsém van Luke-kal, és ezt nem csak a mai estére alapozva gondolom. A hétvégén meglátogattuk a családját, és alig hittem a szememnek, amikor megláttam, hogyan viselkedik a kis unokatestvéreivel. Képtelen voltam nem arra gondolni, mennyire jó apa lenne, mennyire szeretné a saját gyerekeit, és milyen szerencsés lesz az a nő, aki mellett Luke végül elkötelezi magát. Nem vagyunk együtt olyan régóta, de az elmúlt pár napban sokszor eszembe jutott, hogy szeretnék én lenni az a nő. Szeretnék minden reggel egy ilyen férfi mellett ébredni, szeretnék egy ilyen embernek gyereket szülni, szeretném mellette leélni az életem. Nyilván nem most vágnék bele mindebbe; még túl fiatalok vagyunk, egy éve sincs, hogy összeköltöztünk, még bármi megeshet…, de valami azt súgja, semmi rossz nem történhet közöttünk. Semmi olyan, amit ne tudna könnyedén jóvátenni, ami miatt el akarnám hagyni. Már csak azt kellene elérni, hogy én ne csesszem el, hogy ő is mindig ugyanígy érezzen irántam.

Elnézem alakját a szűk nadrágban, a pólóján át kirajzolódó hátizmait, miközben a felső szekrényben matat, vidám arcát, amikor elneveti magát valamin, amit nekem mond, és máris energikusabb vagyok. Ahhoz eléggé, hogy meggyőzzem magam, mégis tudnék mit kezdeni vele a hálóban. Vagy akár itt helyben…

Szerencséjére az ételfutár megmenti.

Tányérjainkkal elhelyezkedünk a nappaliban álló tévé előtt, és elindítjuk az Adam Sandler filmet, amit korábban kiválasztottam. Egy darabig csak az evőeszközök csilingelése és néhány fojtott kuncogás hallatszik, majd a tányérok eltűnnek, mi pedig jóízűen nevetünk a poénokon. A vacsorától ismét eluralkodik rajtam a fáradtság. Odabújok Luke-hoz, fejem a vállára hajtom, ő pedig szorosan magához ölel. Jólesik a testéből áradó meleg, bőrének ismerős illata, az érzés, ahogy hosszú ujjai finoman cirógatják a karomat. Elálmosodom, és addig fészkelődöm, míg fejem az ölébe hajtva el nem nyúlok a kanapén. Luke a hajamat simogatja, halk kommentárokat fűz a jelenetekhez, néha belekortyol a borba, amit a vacsorához vett, máskor a nevetéstől megrázkódik a teste a fejem alatt. Olyan egyszerű, és talán éppen ezért olyan meghitt az egész. Bár sosem érne véget ez az este!

A film vége előtt Luke bocsánatkérő arckifejezéssel kicsusszan alólam, és eltűnik a mosdó irányában. Nem bánom, az illatát, a teste keltette meleget még őrzi a kanapé – ezzel is beérem. Egy idő után viszont feltűnik a hiánya. A film véget ért, ő azonban még mindig nem jött vissza. Feltápászkodom, és elindulok, hogy megnézzem, mit csinál. Remélem, jól van, és az olasz nem feküdte meg a gyomrát. Ha kajáról van szó, elég válogatós tud lenni – ő is, meg a gyomra is. Furcsa zajokat mégsem a mosdóból, hanem a fürdőből hallok kiszűrődni.

Bekopogok, Luke pedig zavartan igyekszik lerázni. Azt magyarázza az ajtó túloldaláról, hogy adjak még neki pár percet, mindjárt elkészül. Nagyon igyekszik meggyőzni. Nem tetszik ez nekem, szeretném tudni, mit művel odabent, de nem akarom kínos helyzetbe hozni azzal, hogy rátöröm az ajtót. Mély levegőt veszek, és úgy döntök, elengedem a dolgot. Bíznom kell benne, neki is szüksége van térre, privát szférára, nem igaz? Ezzel nyugtatom magam, míg a konyhában elöblítem a koszos tányérokat. Mielőtt végeznék a mosogatással, Luke mellém lép, és kiveszi a kezemből a villát. Magához húz, szájon csókol, és szorosan átölel.

– Bocs, hogy megvárattalak, de hidd el, megérte. – Elhúzódik, és megfogja a kezem. – Gyere, ideje, hogy megfürödj és ágyba bújj!

Felhúzott szemöldökkel követem a fürdőszobába, ahol aztán leesett állal nézek körül. Képtelen vagyok megszólalni, annyira meglepődöm. Felnézek a szélesen mosolygó barátomra, és érzem, hogy legyűrnek az érzelmeim. Lágy, nyugtató zene szól, de nem a mostanában divatos relaxációs fajtából; ez érzelmes szaxofon, halk dob, némi pánsíppal keverve. Tagadhatatlanul erotikus egyveleg. A pultokon, az ablakpárkányon, a kád szélén néhány mécses világít, egy kádnyi illatos, habos, forró víz pedig csak arra vár, hogy megmártózzam benne.

Elmosolyodom, és Luke-hoz bújok. – Köszönöm! – suttogom a nyaka hajlatába.

– Szívesen, Édes. Megérdemled. Kapcsolj ki egy kicsit. – Végigsimít az arcomon, rám hajol, hogy megcsókoljon, aztán az ajtó felé fordul, de megragadom a kezét.

– Hova mész? Azt hittem, te is velem tartasz.

– Azt gondoltam, jólesne lazítani egy kicsit, én meg addig elpakolnék.

– Ne, inkább maradj! A pakolás megvár.

Nem kell könyörögnöm. Becsukja mögöttünk az ajtót, és nekilátunk lehámozni magunkról a ruhát.

Ketten együtt alig férünk el a kádban, lábunkat furcsa szögben lógatjuk át a peremen. Hátam Luke mellkasának döntöm, tarkóm a vállán pihen, és lehunyt szemmel élvezem a meleg vizet, meg persze az enyémhez préselődő férfitest érintését. Itt helyben el tudnék aludni, de csak pihenek. Aztán egészen éberré válok. Luke végigsimít a vállamon, a kulcscsontomon, majd a mellemen. Itt elidőzik, de mielőtt megkérhetném, hogy folytassa, már a hasamon matat. Visszafojtott lélegzettel várom, hogy ott megáll-e, vagy tovább araszol. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor keze a combjaim közé siklik. Szélesebbre tárom a térdemet, hogy könnyebben hozzám férjen, és az ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy sikítást, amikor sikerül neki. Aztán már semmivel sem törődöm. Hallom, hogy az ő légzése is nehézkessé válik, és míg én lassan megszabadulok a feszültségtől, megérzem a derekamba fúródó keménységét. Itt az ideje, hogy végre mindkettőnknek jó legyen. Megfordulok, hogy Luke ölébe ülhessek, de egy rosszul kivitelezett mozdulat során megcsúszom, és lefejelem szegény srácot. Abba már belegondolni sem merek, mely testrészeibe mélyesztettem bele a térdemet vagy épp a könyököm. A végén még ő segít feltápászkodni, arcomból kisimítja nedves tincseimet, és megtart, mielőtt újra megcsúsznék. Egy pillanat erejéig farkasszemet nézünk, majd kitör belőlünk a nevetés. Amikor lecsillapodunk, vigyorogva újra nekiveselkedünk a mutatványnak. Megtámaszkodom a vállán, ő a csípőmnél fogva tart,  de egy sor bénázás után végül nevetve feladjuk. Azt azért magamban megjegyzem, hogy ezt a témát holnap alaposan körbe kell járnom Jane-nel. Ő szinte mindent kipróbált már, hátha erre is van néhány jó tippje. Holnap este én lepem meg Luke-ot.

Amikor Luke végre csatlakozik hozzám a hálóban, szabadkozik, hogy igazából még tervezett nekem egy kis lazító masszázst, de nem biztos benne, hogy jól sülne el a dolog. Megnyugtatom, hogy nekem bőven elég, ha bebújik mellém az ágyba.

Egymással szemben fekszünk a takaró alatt, végigsimítok az állán, az ajkán, majd kezem a homlokára vándorol. Finoman simogatom a pontot, ahol a kemény fejemmel nekiütköztem, majd addig fészkelődöm, míg lágy puszit tudok nyomni rá. Elmosolyodik, átkarol, hogy közelebb húzzon magához, és abban a pillanatban elkerekedik a szeme. Ráharap az ajkában lévő fémkarikára, és egészen lassan végigsimít a hátamon, egészen le, a fenekem domborulatáig. Mellkasa gyorsuló tempóban emelkedik és süllyed, miközben belemarkol csupasz fenekembe. Nyilván arra számított, hogy mire lefekszik mellém, én már pizsamában horpasztok.

Én másképp gondoltam.

Elvigyorodom, az addig az arcán pihenő kezem a tarkójára csúsztatom, hogy beletúrjak a hajába, és magamhoz húzom egy forró csókra. Miközben fölé mászom, érzem az ajkam alatt formálódó mosolyát, ahogy az ölem alatt életre kelő testének lüktető forróságát is, és egyszeriben megfeledkezem a napi gondokról és a fáradtságról. Már nem pihenésre vágyom, csak Luke-ra, jobban, mit bármi másra. Holnap persze fáradtabb leszek, mint eddig, de abban is biztos vagyok, hogy az legalább jóleső kimerültség lesz.

Reggel a telefonom ébresztőjére kelek. Egy kis ideig még kiélvezem, hogy Luke a karjában tart. Orrom borostás állához dörgölöm, ő pedig még közelebb von magához, míg zavartalanul szuszog tovább. El kell ismernem, én is nagyon jól aludtam. Szám szegletében halvány mosoly formálódik a gondolatra. Megpuszilom Luke arcát, és mialatt kihámozom magam az öleléséből, megfogadom, hogy a fáradtság többé nem foszthat meg egy ilyen estétől.

Mielőtt kilépek a szobából, még visszanézek Luke alvó alakjára, békés arcára, kisimult vonásaira, és eszembe jut, mi mindent tett értem azelőtt, hogy bebújt volna mellém az ágyba. Hálás vagyok, hogy mellettem van, és ebben a pillanatban agyam egy rejtett zugából újra előkúszik a gondolat, a napnál is világosabban látom, minden egyes sejtemben érzem, hogy ez a férfi kell nekem. Nem csupán most, vagy a következő fél évre.

Mindig.

És még az után is.