Kiss me, it's paradise - 28.

  Az este egy part menti pubban érte a barátokat. Körbeültek egy asztalt, melyen egymást érték a söröskorsók, a kólás poharak és a sós mogyoróval teli tálak. Zayn kedvéért egy hamutartó is állt a kopott deszkalap tetején. A levegő zsíros ételek illatától, alkoholgőztől, cigarettafüsttől és az emberek verejtékének szagától volt terhes, ez azonban senkit sem zavart.

Liamék egymás után koccintottak Zayn szabadságára, a saját boldogságukra a párjaikkal, a nyárra, a barátságra, a szerelemre, végül még a sörre is, melyet a kezükben tartottak. Nem telt sok időbe, hogy a fiatalok eljussanak abba az állapotba, amikor ok nélkül nevetnek, és régi sztorikat mesélnek, túlharsogva az egymásnak koccanó korsók hangját.

  Ann jól érezte magát; éppen ott volt, ahol lennie kellett, minden értelemben. Semmi sem hiányzott az életéből, valódi tündérmeseként élte meg ezeket a napokat. Kortyolt a narancslevéből, és Harry felé fordult, hogy láthassa gödröcskés mosolyát, a füstös helyiségben sötétzöldben játszó íriszét.

Harry rámosolygott, és magához húzta, hogy orrát belefúrhassa a napszítta, illatos fürtökbe. Ajka lágyan érintette a lány halántékát, tenyere rásimult a lapos hasra.

Ann bizalmas mosolyt villantott rá, és mélyebbre fúrta magát Harry karjai közé.

  Mike zsebre dugott kézzel sétált egy lépéssel lemaradva Ann mögött. A szemébe tűző napfénytől hasogatott a feje – szíve szerint néhány óra hosszat még ágyban maradt volna, de Ann nem hagyta pihenni. Egyre csak azt mantrázta, hogy ha este nagylegény volt és képes volt azt a rengeteg alkoholt legurítani a torkán, akkor nappal se panaszkodjon. Tett-vett a szobájában – nem mintha Mike megkérte volna rá –, dudorászott és csicsergett, így Mike nem tehetett mást, beadta a derekát, és némi készülődés és körülbelül fél liter kávé után elindultak a partra, ahol a többiekkel kellett találkozniuk.

  Ann megtorpant a következő üzlet kirakata előtt, és átszellemült mosollyal mustrálta a kínálatot.

Mike értetlenül nézte őt. – Nem haladhatnánk, Hugi? Hasogat a fejem, pihennem kell, te meg megállsz ruhát vagy bizsut bámulni? – Ann mellé érve összevonta a szemöldökét, amikor rájött, hogy babaruhákat néznek. – Tudnom kéne valamiről? – kérdezte, de Ann már ellépett mellőle.

– Bocs, elfelejtettem, hogy tegnap egy egész hordónyi sört öntöttél magadba – kuncogott a lány.

– Annyi azért nem volt – vigyorgott Mike is, ám közben leárnyékolta acélszürke szemét, beletúrt kócos, fekete hajába, majd karját lezseren ráejtette Ann vállára. – Amúgy meg könnyen beszél az, aki egy pohár italt se ivott egész este. Azt hittem, vagányabb vagy, Hugi.

– Az is vagyok – mosolygott Ann –, annyira, hogy józanul is jól szórakoztam. Ez ám a vagányság!

– Ez hát. Azért egy pohár sörbe nem haltál volna bele. Ki hallott már olyat, hogy üdítővel koccintsunk a szabadságra és a szerelemre?

Ann bizonytalanul mosolygott, nem merte szabadjára engedni a boldogságát, mert félt, hogy világgá kürtölné annak okát. Tudta, hogy előbb-utóbb kiderül, de a bűvös harmadik hónap eléréséig meg akarta őrizni titkát. Ám hiába volt babonás, azt is tudta, hogy Mike előtt nem tudná sokáig rejtegetni állapotát, és ami azt illeti, elárulni sem akarta unokabátyja belé vetett bizalmát. – Pedig jobb lesz, ha hozzászoksz.

Mike felhúzott szemöldöke alól pislogott le rá. – Most csak viccelsz, ugye? Hirtelen antialkoholista lettél?

– Úgy beszélsz, mintha eddig vedeltem volna. – Megvonta a vállát. – Csak egy pár hónapra, azt hiszem. – Felnézett, egyenesen Mike kissé még véreres szemébe, de csalódottan látta, hogy a fiú nem érti a célzást. – Úgy nyolc hónapig… – Szinte szuggerálta a fiút, de az továbbra se kapcsolt. Mélyről jövő sóhaj tört fel belőle, mely megállásra késztette Mike-ot. – Komoly oka van annak, hogy nem iszom. – Megfogta unokabátyja meleg kezét. – Még nem akartam szólni, de hamarosan magadtól is rájönnél…

– Beteg vagy, Hugi? – Mike aggodalmas tekintettel fürkészte az arcát, melyet közben két keze közé fogott.

– Nem, dehogy. Csak… babát várok. Nem akarom, hogy baja essen. – Ann az aszfaltot rugdosta, és lesütötte a szemét, mert nem tudta elviselni Mike hitetlenkedő tekintetét.

Mike maga is meglepődött, milyen erővel öntötte el az indulat.

– Megölöm Harryt! Kiherélem azt a szemétládát! – Föl-alá járkált a rémült lány előtt. – Tudtam, hogy nem úszod meg olcsón ezt az ostoba kalandot, de azt nem gondoltam, hogy egyenesen tönkre tesz! Azt hittem, hogy sírsz majd miatta pár hétig, én meg vigasztallak, de ez…

– Nem, Mike, félreérted! Harry nem tehet róla! Nem jobban, mint én… – Mike tekintete haragosan villant, ami csak tüzelte Ann makacs ellenállását és az igazsághoz való ragaszkodását. – Nem érted, igaz? – Megfogta Mike borostás állát, és kényszerítette, hogy rá nézzen. – Nézz rám! Boldog vagyok, akarom ezt a babát. – Elengedte a fiút. – Még mindig elvetethetném, de akarom őt – tenyere oltalmazón simult a hasára. – Mindketten akarjuk. Szeretem őt, és az apját is. – Egy pillanatra ellágyult a tekintete, ám szinte azonnal keményen csattant a hangja. – Nem hagyom, hogy bárki bántsa őket, érted? Ne merészelj nekiesni Harrynek! – sziszegte, miközben megbökte Mike mellkasát.

Mike némán meredt rá egy végtelenül hosszú percig, majd végre pislogott, és hátrált egy lépést. – Rendben, a te életed. Nem verem laposra a drágalátos Harrydet, de ne várd, hogy tapsikoljak örömömben.

– Nem is kell, csak hagyd békén Harryt. Nem az ő hibája.

Mike a fejét rázta, és elindult. Kezét újra zsebre vágta, és előre szegezett tekintettel lépkedett a part felé. Most már értette, miért változott meg annyira Ann az elmúlt napokban. Miután Zayn felhívta rá a figyelmét, szemmel tartotta a lányt, és azt tapasztalta, hogy nem csak az ő, de Harry viselkedése is átalakult. Mintha burokban lettek volna, mintha őket nem érhetné baj, mintha az egész világuk kacagásból, szerelmes pillantásokból és meghitt simogatásokból állt volna. És nem csak az egymás iránt érzett szerelmük mélyült el, de mintha mindenki más felé is rózsaszínű szívecskéket küldtek volna. Mint egy szirupos Walt Disney filmben – már csak a fejüket körberepdeső, csiripelő madárkák hiányoztak, virágkoszorúval a csőrükben. Ha nem forrt volna benne még mindig az indulat, talán el is nevette volna magát, amint Harry fejére képzelte az ominózus koszorút. Igazság szerint Harry nem tűnt folyton boldognak. Ha Ann nem volt körülötte, mély ráncok barázdálták a homlokát, és kissé elveszettnek, talán tanácstalannak tűnt. Kár, hogy mindig későn áll össze a kép. Ha Mike sokkal korábban rájön a dologra, talán lebeszélhette volna Annt a gyerekvállalásról, de most… A szeme sarkából az unokahúgára sandított, aki láthatóan még mérges volt, de a szája szegletében mosoly bujkált, miközben a hasán körözött a keze.

Ann okos lány, okosabb, mint a társaságból bárki, de már késő: teljesen és visszavonhatatlanul belehabarodott az anyaság gondolatába. És ha ő valamit elhatároz…

Mike felsóhajtott, görcsössége kissé engedett. Ann hasát cirógató kezét nézte, majd tekintete a lány immár nyugalmat sugárzó arcán állapodott meg. Továbbra sem értette, hogy nem vette észre a változást – Annt most is körüllengte az a ragyogó, földöntúli aura, melyet Mike korábban már látott az egyik haverja állapotos nővérén.

Kiengedte a zsebében is ökölbe szorított kezét, és ajkán halvány mosollyal szólalt meg: – Szóval hamarosan nagybácsi leszek?

Ann révedezve nézett rá. – Ha minden jól megy. De még nem akarom nagydobra verni. Tudod, a három hónap…

– Persze, Hugi. – Magához ölelte a lányt, és így folytatták útjukat. 

  Ann-nek épp csak annyira volt ideje, hogy üdvözölje Harryt, és levegye a felsőjét, a bikinis Lana már rángatta is a mosdó felé, de csupán néhány lépést tehettek, aztán ijedten fordultak vissza a társasághoz. Harry az állát szorongatva a földön feküdt, míg Mike fölé tornyosult.

– Remélem, tudod, miért kaptad, Styles! – de már nyújtotta is a kezét, hogy felsegítse a göndör fiút.

Harry elfogadta a felé nyújtott kezet, talpra állt, és leporolta a ruháját. – Ja, asszem, tudom. – Véreset köpött egy papír zsebkendőbe, és összevont szemöldöke alól méregette a most már kedélyesen vigyorgó Mike-ot, hogy tudja, van-e oka további ütésektől tartania.

– Akkor jó. – Mike közelebb lépett barátjához, hogy csak ő hallja mondandóját. – Ez a minimum, amiért teherbe ejtetted, és csak azért nem döngöllek a földbe, mert megígértem neki.

– Igazad van. Megérdemelném.

– Mit műveltél, Mike? – rontott rájuk Ann. – Megígérted!

– Hé, nem vertem laposra, épp csak meglegyintettem – emelte védekezőn maga elé a kezét, miközben idegesítően vigyorgott.

– Meglegyintetted? Vérzik az ajka! – Nekiesett volna Mike-nak, ha Harry nem fogja le.

– Nincs semmi gond, Tündérem, nem vagyok cukorból…

– …és ez akkor is baromi jól esett – fejezte be helyette Mike.

A körülöttük tébláboló Lou hangosan kacagott, miközben hátba veregette Mike-ot, és halkan megjegyezte: – Ez jogos volt, Hazza. A helyében én agyonverném azt, aki felcsinálja a húgom.

– Vigyázz a szádra, Tomlinson, vagy te is kapsz egyet! – szólt rá Mike, majd ott hagyta őket Vicky kedvéért.

Niallék értetlenül bámulták Harryéket, de hiába kérdezősködtek, nem kaptak válaszokat.

  Ann egy pléden ült, és Harry hajával játszott, aki az ölébe hajtott fejjel élvezte a napsütést. A fiú álla feldagadt, és lassan, de biztosan kezdett elszíneződni, ő mégsem haragudott Mike-ra. Megértette a tettét, és azzal is tisztában volt, hogy olcsón megúszta a dolgot. Már ami Mike-ot illeti. De most nem akart a jövőn rágódni, így is minden szabad percét azzal töltötte, hogy kitalálja, hogyan tegye boldoggá az ő Annie-jét, hogyan oldja meg, hogy mindent megadhasson neki és a születendő babának. Még mindig örült a döntésüknek, de az ő szeme elől már eloszlott a tisztánlátásukat elhomályosító rózsaszín felhő, és tudta, hogy nem lesz könnyű a következő néhány év. Ám most nem kellett ezen gondolkodnia, nem akart ezzel foglalkozni, csupán ki akarta élvezni azt az édes időszakot, amikor még minden könnyűnek tűnik. Behunyta a szemét, és élvezte a testét érő meleget, a hajában matató ujjak érintését, hallgatta a barátai viccelődését, a kacagásukat. Ő maga is elmosolyodott Emma jajgatásán, aki azért átkozta Niallt, mert az hideg vizet locsolt a felforrósodott hátára. Minden úgy volt jó, ahogy volt. Már az álla sem sajgott úgy, mint korábban, jól volt, szinte lebegett, és a strand agyzsibbasztó zajával kísérve lassan az álmok világába sodródott. 

  Az út menti fák ágain átszűrődő napfény időről időre elvakította Annt; egy-egy pillanatra behunyta a szemét, és hagyta, hogy a zárt szemhéján vibráló vöröses fény és az arcát simogató langyos szél eltompítsa érzékeit. Izmai elzsibbadtak, már nem érezte a görcsöket, a combjába hasító sajgást – a kormányt markolva csupán az útra koncentrált.

Végül is magának köszönhette a fáradalmakat; Harry megpróbálta lebeszélni arról, hogy a közel egyórás utat biciklivel tegyék meg Brightonig, de ő hajthatatlan volt. Jó mókának ígérkezett, örült, hogy az elmúlt napok végeláthatatlan tervezgetései, az állandó társaság után végre kettesben tölthet egy kis időt Harryvel, ugyanúgy, mint az ismerkedésük idején. Bár senkivel sem beszélt erről, ő is túl gyorsnak találta mindazt, amit a fiúval alig másfél hónap alatt átéltek. Úgy érezte, átrohannak az életükön, és észrevétlenül kimaradnak a kapcsolatukból a legédesebb pillanatok. Nem bánta a döntését, akarta ezt a gyereket, ám titkon hiányolta a spontán programokat, az apró titkaikat, melyeknek valójában nem volt súlyuk, az unalmas délutánokba csempészett bensőséges perceket. A közös biciklizéssel is ezeket az apró örömöket akarta visszahozni az életükbe, és úgy érezte, sikerül is. Boldogan bólintott rá Harry javaslatára, hogy ruccanjanak át Brightonba, és ismerje meg ő is a helyet, ahol a fiú a tanév hosszú hónapjait tölti.

  A városban nyüzsögtek az emberek, nyár lévén sokkal vonzóbbak voltak az itteni víkendházak, a turisták is szép számmal képviseltették magukat, egymást érték a kulturális programok. Annt elbűvölte a hely atmoszférája – a rye-énál pezsgőbb társasági élet, a meghitt kisutcák, a bájos, patinás házak és a modern épületek egyvelege. A város szépségén ámulva követte Harryt a 17. században épült monumentális, keleties stílusú Királyi pavilontól a helyi sportstadionig, bejárva a legszebb helyeket, megkóstolva Harry kedvenc étkezdéinek kínálatát, míg végül késő délután megálltak egy bűbájos kirakat előtt a Duke Streeten. Amíg Ann az üveg mögött elhelyezett csokoládévirágokat, tündéreket, méheket és pillangókat csodálta, Harry biztonságba helyezte a bicikliket, majd tenyerét a lány derekára csúsztatva bekísérte őt a Choccywoccydoodah csokoládébolt kívülről sötétzöldre mázolt vendégterébe. Az üzletben szétnézve Ann ámulata fokozódott. A pultok roskadoztak a legínycsiklandóbb édességek alatt, az édes illatfelhő és a színek, formák, textúrák kavalkádja megadta a lánynak a kegyelemdöfést. Harry vigyorogva nézte kedvesét, és megkérte a pultos lányt, hogy csomagoljon be mindent, amit Ann megkíván. Ann figyelmét nem kerülte el a lány álmodozó tekintete, miközben Harryre pislogott, ám őt ez nem zavarta, inkább büszkévé tette, hogy egy olyan férfit tudhat a magáénak, akiről mások csak álmodozhatnak.

Az édességgel teli dobozzal kikerekeztek a néhány utcával lejjebb elterülő tengerpartra, és a színes bódék, a vidámpark különböző játékai mellett elhaladva leültek az óriáskerék tövében, hogy csokoládét szopogatva megnézzék a naplementét.

Törökülésben ültek a homokban, összeérő térdeik fölött egymás kezét fogták. Harry a hüvelykujjával cirógatta Ann kézfejét, miközben elmélyedt a lány melegséget sugárzó, gesztenyebarna tekintetében. Kétsége sem volt afelől, hogy Ann szereti őt, egyetlen pillantása elárulta minden érzelmét. Nem tudta volna szavakba önteni az érzéseit, de azt tudta, hogy sosem akar elválni a vele szemben ülő nőtől, nem vágyik senki másra, nem akar több nőt ismerni. Szerette a lányt, aki önbizalomhiánytól gyötörve állt a bátyja oldalán a tábortűz fényében, szerette a makacsul ellenálló lányt, aki kerülte a társaságát, azt is szerette, aki kék-zöld foltok árán is megszerezte a győztes gólt. Szerette a lányt, akinek volt bátorsága elé állni, és feltárni előtte a lelkét, szerette a nőt, akivé a lány az ő karjaiban vált, és szerette a nőt, aki majd a gyermekei anyja lesz. Nem volt másra szüksége, csakis Annie-re, az ő Tündérére, és hálás volt a Sorsnak, hogy megajándékozta őt vele.

Már nem tudta elképzelni nélküle az életét, és nem is akarta. Megtalálta, amire vágyott, és többé semmi sem veheti rá, hogy megváljon tőle.