Hosszú volt a hallgatás, de talán most megpróbálkozom valamivel. Igazság szerint korábban már belekezdtem egy történetbe, de több okból is felfüggesztettem, és most valami teljesen másba kezdtem bele. Mint tudjátok, nagyon nem tudok címeket adni, úgyhogy ennek sincs még végleges címe, de majd igyekszem.
Ez most csak egy próba, elhoztam az előszót, és kíváncsi vagyok, hogy érdekel-e egyáltalán valakit ez az iromány.
Az esetlegesen előforduló hibákért, fogalmazási bakikért elnézéseteket kérem, ellenőrzés nélküli írást fogtok olvasni.
Ha nem nagy kérés, ezúttal tényleg írjatok valami véleményt, hogy folytassam-e, vagy sem.
Köszönöm.
A szobát beragyogó aranyló fény ébresztette-e, vagy a gőzölgő kávé kesernyés illata, talán a konyhából beszűrődő suttogás – nem érdekelte. Magához ölelte a selyem ágynemű finom, hűvös anyagát, hogy kiélvezze az ébredés utáni utolsó nyugodt perceket.
Kihúzott valami bársonyosat a körötte elterülő hajából – egy vörös rózsaszirom volt. Az elmúlt éjszaka gondolatára elégedett mosolyra húzódott az ajka.
Vajon hány ahhoz hasonló felejthetetlen élményben lesz még része a férfi oldalán?
Ezek azok az alkalmak, amikor biztos benne, hogy jó döntés volt megállapodnia mellette.
Kicsusszant az ágyból és úgy, ahogy volt, mezítelen testtel, az ablakhoz sétált. Félrehúzta a pezsgőszín sötétítő függönyt: vetett egy pillantást az alatta elnyújtózó utca forgatagára, majd tekintete az égre tévedt. Ez a nap is éppoly tikkasztónak ígérkezett, mint az ezt megelőzőek, de ez most nem tudta elrontani a kedvét.
Az egész alakos tükör előtt állva végignézett a testén: feszes volt, hamvas bőrrel, tökéletes mellel, gömbölyű csípővel. Tudta, hogy ez és a tény, hogy csupán huszonöt éves, független, fiatal nő, nagyban befolyásolta Andrew-t, hogy megakadjon rajta a szeme. Az ötven év fölötti férfiak nem tudnak betelni egy formás test és egy csinos pofi látványával…
Andrew mindent megadott neki, amire vágyott; szerencsésnek érezte magát, amiért a férfi nem hasonlította a többi vele egy cipőben járó nőhöz és nem traktálta a pénzével. Neki törődésre, figyelemre volt szüksége, és azt megkapta.
Belebújt az ötvenes éveket idéző fehér ruhájába, derekán megkötötte a széles övet, eligazította a vállpántokat. Csinos copfot fésült hosszú barna hajából, fülébe gyöngy fülbevaló került. A felső szempillái tövébe húzott tusvonal szépen kiemelte barna szemét. Ujjai között végigpergette gyöngysora szemeit…
– Persze, édesem. Drew-val együtt megyek… Igen, hiányzott már a közös családi ebéd. Cassnek gyakrabban kellene hazajönnie.
… majd letette a láncot. Visszasétált az ablakhoz, és a semmibe bámult. Az ég aranya eltűnt a sötét fellegek mögött, melyeket a saját rossz hangulata teremtett.
Vajon meddig áltatta volna magát?
A kapcsolatuk hajnalán mardosta a bűntudat. Pontosan tudta, hogy amit tesz, rossz, végül mégis beadta a derekát. Andrew túlságosan jó volt hozzá, túlontúl figyelmes – egy személyben megtestesített mindent, amiről kislány kora óta álmodozott. És onnantól kezdve, hogy beleszédült a férfi karjaiba, ő maga testesített meg mindent, amit kislány kora óta megvetett. Tisztán emlékezett, mennyire rossz érzéseket keltett benne, amikor olyan emberekről hallott, aki félreléptek, vagy akik jól működő kapcsolatokat, egész családokat dúltak szét. Arra is emlékezett, hogyan fogadkozott magában, hogy ő soha, semmi szín alatt nem tenne ilyet, még akkor se, ha halálosan beleszeretne egy párkapcsolatban élő férfiba.
És most itt van. Már egy éve tart titkos kapcsolata egy ötvenegy éves, nős férfival, akinek három felnőtt gyermeke van. A kezdeti ellenérzései után úgy határozott, nem gondol többé a feleségre, a férfi gyerekeire, csakis saját magára és Andrew-ra, a kettejük boldogságára. Úgy érezte, egyszer az életben végre nem másokat kell előtérbe helyeznie, hanem saját magát, és semmi mással nem szabad törődnie.
Így is lett. Eddig képes volt kizárni mindenkit kettejük világából, de az imént elcsípett néhány mondat mindent megváltoztatott.
Hiányzott már a közös családi ebéd…
Kénytelen volt belátni, hogy ő mindig csak második lesz, egy rejtegetni való titok, szabadidős elfoglaltság. Ugyanakkor úgy érezte, a férfi szereti. Ahogy a feleségét is, akiről sosem beszél.
Homlokát az ablaküvegnek nyomta és New York lélegzetelállító épületeit kémlelve gondolkodott. Most először fordult elő vele, hogy elgondolkodott a folytatáson. Végül mély levegőt vett, magához vette a gyöngysorát és kisétált a konyhába.
– Jó reggelt, gyönyörűm! – Az őszülő halántékú férfi megcsókolta a lányt.
– Megtennéd?
– Persze, kedvesem. – Andrew Roberts bekapcsolta a láncot a lány nyakán, majd maga
felé fordította és végigmérte a sugárzó nőt. – Az én Millicentem! El se hiszem, hogy az enyém vagy!
Millie elnézte a férfi hullámos, fekete haját, a szarkalábakat a sötét szempár körül, az egyenes orrot és az érzéki ajkakat. Még mindig minden alkalommal szerelembe esett, amikor a férfira nézett. Leginkább mégis a gödröcskéit szerette, melyek akkor jelentek meg, amikor Andrew mosolygott.
Nehezére esett volna lemondani egy ilyen férfiról. Szerette, ebben biztos volt, és sajnos abban is, hogy Andrew sosem lehet igazán az övé.
Igyekezett kiverni a fejéből a negatív gondolatokat, de a baj már megtörtént. Az idilli kis világuk burkán repedések keletkeztek, Millie sziklaszilárd hite megingott.
Andrew mindebből szemmel láthatóan semmit se érzékelt; akár egy friss szerelmespár, egymást becézgetve költötték el a reggelijüket.
Millie megigazította a férfi nyakkendőjét, Andrew pedig válaszként a csípőjére simította még mindig erős kezét, magához húzta a lányt, és forró csókot váltottak.
– Siess, le ne késd a vonatot! Már biztosan nagyon várnak a szüleid!
Millie csak mosolygott rá és becsukta maga mögött az ajtót.
A luxuslakóház liftjében elhatározta, hogy Andrew telefonbeszélgetése nem ronthatja el a napját, hiszen eddig is tudta, hogy felesége van, akivel ráadásul jó kapcsolatot ápol. Így történt, hogy mire leért a lift, a nap újra kisütött New York utcái fölött, és ő kedvesen mosolyogva búcsúzott a portástól. Mosolya az utcán sem hagyta el; útközben nézegette a kirakatokat és zenét hallgatott.
Alig kétsaroknyira járt a szerelmi fészektől, amikor annyira belefeledkezett egy díszállat kereskedés kirakatába, hogy összeütközött egy éppen fontos papírokat lapozgató férfival. A nyomtatott lapok szanaszét szálltak és Millie, oldalán az idegen férfival, nem győzte összeszedegetni őket. Amikor úgy tűnt, a kósza papírlapok eltűntek a járda kövezetéről, mindketten felegyenesedtek, és Millie átnyújtotta az idegennek a kezében tartott lapokat.
– Igazán sajnálom! Annyira figyelmetlen vagyok! Azok az édes kiskutyák teljesen
elbűvöltek és…
– Ugyan, én sem figyeltem. És azok a kutyusok tényleg imádnivalók. – A férfi
elmosolyodott és a helyére igazította a Millie válláról lecsúszott táskapántot. – Vigyázz a táskádra, nehogy elveszítsd!
Millie alig találta a hangját: a fiatal férfi jóképű volt és a mosolya… ugyanolyan, mint Andrew-é – csak még vonzóbb. Végül az ő arca is felderült. – Te pedig vigyázz a papírjaidra!
A férfi még mindig mosolyogva biccentett és folytatta útját, míg Millie elindult az ellenkező irányba.
A lány mosolya akkor is az arcán ragyogott, amikor a vonat elindult vele Johnstownba, Pennsylvanába.
